fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsánnyal nem megy
2008. szeptember 5., 09:17
Csak egy előre hozott választás lehet a megoldás - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere.

- Káosz, bizonytalanság, rendetlenség és működésképtelenség. Lefelé haladunk a lejtőn - így jellemezte a belpolitikai helyzetet Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a Magyar Hírlapnak. "Látszik, hogy Gyurcsány Ferenccel nem megy. Ennyit tudnak, ennyire képesek. Ezt a miniszterelnök is kifejtette a balatonőszödi beszédében. Az MSZP-ben pedig nincs is rajta kívül senki, aki helyettesíthetné" - mondta. Gyurcsánynak szerinte esélye sincs arra, hogy változtasson a mostani helyzeten, hiszen teljesen hiteltelen politikus. A többi között a miniszterelnök szétzilálta a saját apparátusát is, amellyel az országot kellett volna vezetnie, elveszítette a társadalom bizalmát, senki nem hisz már neki. Így nem lehet kormányozni.

Kósa Lajos az egyetlen megoldásnak az előre hozott választások mielőbbi megtartását tekinti. "Ha a mostani helyzetet megszüntető különböző felkínált megoldásokat megvizsgáljuk, mindegyiknek ez lehet az eredménye. A szakértői kormány nem úgy általában alakul meg, hanem egy konkrét feladatra. Logikus, hogy most azért lenne rá szükség, hogy az előre hozott választásokig ügyvezető kabinetként tevékenykedjen" - mondta a politikus. Szerinte csak olyan ügyvezető miniszterelnök válthatja Gyurcsányt, aki először azt fogalmazza meg, meddig tart a mandátuma, és mire terjed ki. Ha a parlamenti többség nem találja meg az erre megfelelő embert, felesleges is erről beszélni. Az hogy az MSZP tovább viszi az egypárti, kisebbségi kormányzást, Kósa szerint biztos út a szakadékba. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az MSZP az ellenzéki és a független képviselők közül szavazatvásárlással biztosíthatja az adótörvények vagy a költségvetés melletti többséget. Hozzátette viszont, hogy ez csupán olyan lenne, mint amikor a beteget mesterségesen életben tartják, de nem tudják meggyógyítani. Úgy folytatta, nemcsak egy jó költségvetésre van szüksége az országnak, hanem egy sor különböző intézkedésre, és ezeket azonnal meg kellene kezdeni. Mint magyarázta, a kormány tudatosan, eredményesen szétverte a nagy rendszereket, és helyettük semmit sem hozott létre. Arra a közbevetésre, hogy a Fidesz akkor szembesülhet a valódi problémákkal, ha a választáson győz, elmondta: az új kormánynak az lesz a legnagyobb erőssége, hogy létező felhatalmazással rendelkezik majd. Az MSZP az elmúlt években semmibe vette a választók akaratát. "Olvastak ők a demokráciáról, csak nem gyakorolják, nem hisznek benne" - mondta.

A Fidesznek lehet-e Kósa Lajos a miniszterelnök-jelöltje? - kérdezte a Magyar Hírlap. "Ezzel nem foglalkozunk - válaszolta. - A miniszterelnök-jelölt személye a Fidesz közösségi döntésének eredménye. A mostani helyzetben semmilyen partizánakciónak nincs helye és értelme sem" - tette hozzá. Szerinte egyébként bárki is szeretne kormányfő lenni, Gyurcsány és az MSZP nekiesne, hogy hol is van a programja. "Ez olyan, mintha a szövetségi kapitány kiabálna ki a B középnek, hogy gyerekek, hol a csapat. Ebbe a csapdába nem szabad újra belesétálni" - mondta Kósa Lajos.

(Pindroch Tamás, Magyar Hírlap)