- Tisztújítás előtt áll az MDF. Visszalépne egykori pártjába, ha megváltozna az elnök személye?

- Mióta jogtalanul kizártak az MDF-ből, úgy érzem magam, mintha politikai emigrációban élnék. Mintha az 1956-os Corvin köziek egyike lennék, akit az idegen megszállók elűztek az országból. Ezek a harcosok csak akkor térhettek vissza a hazájukba, amikor sikerült leváltani a pártállami rendszert, és amikor a Vörös Hadsereg kivonult az országból.

- És ön szerint mikor hagyják el a "vöröskatonák" az MDF-et? - hogy a hasonlatnál maradjunk...

- Ezt nem tudom. Azt azonban bizonyosan állíthatom, hogy egy ennyire hiteltelenné tett pártot szinte lehetetlen lesz újra hiteles politikai erővé kovácsolni. Most éppen arról szólnak a hírek, hogy van egy-két fiatal politikus, akik a szeptember végi tisztújításon megpróbálnak az MDF élére állni, és azt ígérik, változtatnak majd a párt arculatán, politikáján. De látni azt is, miként lendült erre kemény ellenakcióba a belső párthatalmát féltő elnök asszony. Pillanatnyilag ez a megosztottság és civakodás jellemzi az MDF-et. A pártból jogtalanul kizárt és a kizárások miatt kivált képviselők létrehozták a Nemzeti Fórumot, amely az MDF-től függetlenül tevékenykedik és szervezi saját életét. Épp most, ezen a hét végén tartja harmadik országos gyűlését. Hogy merre tart majd a tisztújítás utáni MDF, nem tudom. Mi viszont éppen azért hoztuk világra a Nemzeti Fórumot, hogy tovább vigyük azokat az értékeket, amelyek az MDF alapértékei voltak. Ezeket egyébként már az 1987-es és az 1988-as alapdokumentumokban is pontosan megfogalmaztuk.

- Miért kellett elhagynia a Magyar Demokrata Fórumot?

- Annak idején, 1998-ban, amikor a polgári oldal alakíthatott kormányt, úgy véltem, új korszak köszönt az országra. S eljött az ideje annak is, hogy tíz esztendő után újraszervezzük a megtépázódott, kettészakadt MDF-et, és régi, hiteles céljainkhoz térjünk vissza. Ebben akadályoztak meg, és a társaimmal együtt ezért űztek el az MDF-ből.

- Lakitelek volt az MDF bölcsője, ön pedig a lakiteleki atyák egyike, miként tudták csak úgy "megakadályozni"?

- Machiavelli "tanár úr" és a bolsevik mesterek tehetséges tanítványaival szemben nem volt eszközünk. Az 1998-as MDF már csak részleteiben hordozta eredeti értékeit, és ezeket is más hangsúlyokkal és más formában próbálta megvalósítani. Már elindult az a lassú folyamat, amely az MDF mai torzulásához vezetett, ezt az arculatot napjainkban kizárólagosan Dávid Ibolya határozza meg, akiben egyébként mérhetetlen gyűlölet munkál Orbán Viktor ellen. Ez vált Dávid Ibolya lényegévé. Ha elvesszük az Orbán Viktorral szemben érzett zsigeri gyűlöletét, akkor nem marad más belőle, csak egy divatos kis nyári kalap.

- Ez most olyan, mintha el akarná viccelni a bajokat...

- Nincs kedvem tréfálni, annál nagyobb a baj. Az MDF elnökének dülöngélő politikai vonalvezetése, a jobbra indexelni, de balra tartani gyakorlata politikai karambolokhoz vezet. Ezzel nemcsak a tisztességesen közlekedőket veszélyezteti, de megtéveszti a társutasokat is. Az elnök asszony olyan politikai vadházasságokat kíván kötni, amelyek ellen joggal háborog egyre markánsabb belső ellenzéke. Nyilván elegendő, ha csak a Tisztelet Társaságával tartott különös kapcsolatra utalok.

- A minap ünnepelték a II. Lakiteleki Találkozó huszadik évfordulóját. Mi maradt napjainkra a lakiteleki gondolatokból, a Kert-Magyarországgal, a harmadik úttal, a Kárpát-medencei magyarsággal kapcsolatos felvetésekből, vagy éppen a demográfiai katasztrófánkra figyelmeztető elemzésekből?

- Előbb eltorzították, aztán mocskolták őket, majd kellő vonzerő és támogatottság híján elenyésztek. Főként azért, mert elfogyott, elfordult a politikától, a közélettől az a közeg, amelyik radikálisabb változásokat akart. Ezek az emberek őszintén hittek a rendszerváltás lehetőségében, de joggal csalódtak, akárcsak a magyarok döntő többsége. Gyakran mondják is, elmaradt a rendszerváltás. Szerintem viszont megtörtént, csak egy rossz rendszer született belőle.

- Hol a hiba?

- Mindenütt. Az élet minden területén drámai helyzet alakult ki, bár napjainkban már ébredezik a társadalom veszélytudata. Az olyan tünetek, mint a népesség fogyása, csak tovább erősítik a felismerést. Mit tapasztalnak az emberek? Azt, hogy a jelenlegi kormány nemcsak az eszközöket képtelen megteremteni a demográfiai katasztrófa elhárítására, de az akarat sincs meg benne. Ugyanez a cinikus akaratnélküliség tapasztalható akkor is, amikor a Gyurcsány-kabinet somolyogva figyeli azt a példátlan méretű etnikai tisztogatást, ami a Kárpát-medencében történik. Sőt tisztogat maga is, idehaza. Széles rétegeket taszít mélyszegénységbe, aztán különféle segélyekkel, szociális kábítószerrel köti saját pórázára őket. Ezekből az emberekből nem öntudatos polgárok, hanem vegetáló árnyékok lesznek csupán.

- Mintha egy összeesküvés-elmélet felé csúsznánk...

- Másokkal együtt magam is így összegzem: itt nemzetgyilkossági kísérlet történik. Gyilkosságot el lehet követni gondatlanságból és tudatosan, aljas indokból is. No de hogyan minősíthetnénk az Európában egyedülálló falurombolást, amikor Mihályi Péter, a liberális baloldal befolyásos szakértője, nyíltan hangoztatta, hogy a falu középkori maradvány, meg kell szüntetni. Mi ez, ha nem Gyurcsányék előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel és nyereségvágyból elkövetett bűnténye?

- Ha már nyereségvágy: mekkora zsákmányról lehet szó?

- Amekkorára az adósságállományunk növekedett, s amennyire lecsúszott hazánk Európa ingoványos mélységébe. Már nyújtózkodni sem tudunk, mert a takarót is privatizálták. Eltérő becsléseket olvasok a nemzeti vagyon veszteségéről, csak a jelző azonos: háborús mértékű. Árulkodik az a tény, hogy 1990 óta törvény írja elő, a költségvetési tervezet parlamenti benyújtásakor elő kell terjeszteni az ország aktuális vagyonleltárát is. Ez azonban még sohasem történt meg.

- Mennyire mutatna más képet ma ez az ország, ha Antall József is részt vesz annak idején a lakiteleki találkozókon?

- A kérdés hipotetikus. Ami történt, az megtörtént. Egyetlen adalék: 1989 novemberében jelent meg az MDF gazdaságfejlesztő programja, a koncepciót készítő munkacsoportot Széles Gábor vezette. Abban bíztunk, hogy a vállalkozói gyakorlattal, keresztény és nemzeti elkötelezettséggel hiteles Széles Gábor lesz az alakuló polgári kormányban a gazdasági tárca vezetője. Az MDF elnöksége ezt természetesnek tartotta. A kijelölt miniszterelnök, azaz Antall József is. Ám ő az utolsó pillanatban mégis megmásította a döntését.

- Széles Gáborék tervezetét nyilván Antall József is ismerte. Nem tetszett neki?

- Nem indokolta a lépését.

- Semmi sem maradt később ebből a tervezetből?

- Nagyon kevés. A Fidesz-kormány azért gazdálkodott belőle, az eredeti elképzeléseink elsősorban a Széchenyi- tervben jelentek meg.

- Ez volt a koncepció "búcsújátéka" focinyelven szólva?

- A búcsújáték ünnepi esemény, méltó befejezést jelent. Nekünk pedig nem volt mit ünnepelni. Az 1987-es lakiteleki nyilatkozat minden betűje érvényes ma is, és nincs ez másként a gazdaságfejlesztési tervezetünkkel sem. A nemzeti megújhodás igénye ma is ott él a magyar társadalomban. b>

- Erről szól a Nemzeti Fórum mostani országos gyűlése is?

- Igen. Az a legfontosabb feladatunk, hogy a magunk szerény lehetőségeivel hozzásegítsük a tavaszi népszavazáson megnyilatkozó új többséget a közösen vállalható jövőképhez. Az új többséget nem a közös jövőkép, hanem a közös ellenfél, a bizonytalanság és a fenyegetettség terelte egybe. Idesodorva olyanokat is, akik korábban az MSZP-re szavaztak. A Nemzeti Fórum hét végi országos gyűlése a szövetségi programhoz készít konkrét ajánlásokat. A 18 munkacsoport többek közt tanyatörvényt készít elő, foglalkozik a hungarikumokkal, a kistelepülések helyzetével, a tanügy és az egészségügy súlyos gondjaival, a vízgazdálkodással, a kettős állampolgársággal, valamint a határainkon túl élő magyarság jogos autonómiatörekvéseivel.

- Szeptember eleje van, nyilván most az iskola ügye a legaktuálisabb. Milyen terveik vannak ezen a téren?

- Az iskola örökzöld felelősség. Amilyen az iskola, olyan a jövendőnk. Különösen az óvodát és az általános iskolát kell megerősíteni. Ezek adják azokat az alapokat, amelyeket ha nem tanul meg egy gyerek, nemcsak bukdácsoló diák lesz belőle, de boldogtalan felnőtt is, aki megkeseríti majd az egész környezetét.

- Mintha nemcsak a bukdácsoló diákok mondtak volna le mindenről, hanem a társadalom többsége is. Meddig mehet ez még így?

- Szerintem pont ez a folyamatos depresszió, az állandó borongás és önostorozás fojt meg bennünket. A jobboldali magánbeszélgetések, összejövetelek, de a média és sajtó sem kivétel ez alól! Magyarország súlyosan beteg. Ez tény. Ezerszer megállapítottuk már a diagnózist. Sőt számtalan terápiás gyógymódot is ajánlottak a szakemberek, életrevaló gyülekezetek. Mégis, mintha minden változatlanul maradna. Miért? Mert hiányzik belőlünk a gyógyulásba vetett hit. Az önmarcangolás helyett keressük inkább a gyógyulás jeleit, még a legapróbbakat is, és találjuk meg, erősítsük meg azokat az embereket, akik az új többség bizalmából a nemzet gyógyító orvosai lehetnek. Az élveboncolás tévútra vezet. Baráti körben ismételgetem a régi orosz mondást: a boncolás megállapította, hogy a halál oka a boncolás volt.

- Igen, de itt van ez a kormány...

- Ameddig Gyurcsányék vezetik, a romlás megállíthatatlan. A "Foszd meg és uralkodj!" című neoliberális gyakorlat és a hipnotizáló demagógia miatt az ország vegetál, a társadalom passzív rezisztenciába vonult. Az emberek elfordultak a politikától, csak a maguk legszűkebb környezetével foglalkoznak, menekülési útvonalakat tervezgetnek. Gyurcsányék hisztérikus intézkedései miatt végzetes folyamat részesei vagyunk. De az ország veszélytudata növekedőben. Az emberek többsége rádöbbent, hogy nem a tévé képernyőjén, hanem vele, a családjával történnek a rossz hírek. Ők kapják az orvosnál a több hónapos várólistákat, az ő gyerekeik iskoláját zárják be, az ő levelesládájukba dobják a megemelt gáz- és villanyszámlákat, s ők várnak hiába a kis falusi vasútállomásokon, de nem jön a vonat. És emiatt a passzív rezisztenciából lassan aktív ellenállás lesz.

- Ehhez nyilván kellene egy olyan szellemi fórum is, amilyen Lakitelek volt. Csakhogy ma nincs ilyen. Miért?

- Ellenkezőleg! Sok értékes szellemi műhely van az országban, csak nem tudják hallatni a hangjukat, nem tudnak a nagyobb nyilvánosság elé lépni ezek a fórumok, nincs lehetőségük érvényesíttetni a gondolataikat. Noha mindenütt izgalmas viták folynak, részben helyi jelentőségű, részben pedig nemzetpolitikai súlyú kérdésekről. Minden magyar településen van legalább nyolc-tíz ember, foglalkozástól függetlenül, aki képes helyi, térségi, országos jelentőségű gondolatokat megfogalmazni. Pillanatnyilag azonban zárlatos az a szellemi áramkör, amelybe ezeknek a fórumoknak be kellene kapcsolódniuk. Lemerült az akkumulátor, vagy éppen lopják a vezetéket. A politika feladata a jövőben, hogy ezeket a közösségeket, fórumokat és műhelyeket végre bekapcsolja az országos szellemi áramkörbe.

- Nyilván a Gyurcsány-kormány egyoldalú kommunikációjára is gondol, amely most nagy manipulációs hadjáratba kezdett. Mindenekelőtt a pedagógusok ellen, akikről azt állította, hogy 400 ezer forint az átlagkeresetük. A kormány nyilván úgy gondolja, hogy ezek után senki sem fog sírni azért a több ezer tanárért és tanítóért, akiket nemsokára elbocsátanak az állásukból...

- A jövőellenes állami előírások miatt 2007-ben csaknem tízezer pedagógus kényszerült elhagyni a katedrát. A pályán maradó többség sorsa bizonytalan, kiszolgáltatottságuk növekedett. A rendvédelmi hatóságok, de az oktatásért felelős szaktárca sem védelmezi a közfeladatot ellátó tanárok testi épségét. Bármelyik renitens diák ütlegelheti, leköpheti, gyalázhatja a minden tekintélyétől és fegyelmezési eszközétől megfosztott pedagógusokat. Ma a nevelést tudatosan nélkülöző neoliberális oktatáspolitika sok helyütt szinte "csürhévé" zülleszti a tanulói közösségeket, amelyekben sikk a felkészületlenség, a heccelődő szemtelenség, a nem tanulás. Az egyházi iskolák elleni brutális kormányzati támadás rejtett oka éppen az, hogy a keresztény erkölcsi szellemiséget megteremtő, nevelő iskola szembetűnő ellentéte az erőszakosan összevont, felduzzasztott iskolagyáraknak. Minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek azok az állami iskolák, tantestületek, ahol a szaktárca liberális erőlködése és fenyegetettsége ellenében is próbálnak pedagógusaink rendkívüli erőfeszítéssel, hivatástudatuknak megfelelő nevelő iskolát teremteni. Csak akkor válik sikeres és egészséges nemzetállammá ez az ország, ha a városi és a falusi iskolaépületek legalább úgy néznek majd ki - kívül-belül -, mint a korszerű bankfiókok. De ez még csak formai átalakítás lesz. A tartalom: a keresztény szellemiségű nevelő iskola. Akik pedig a keresztény jelzőre fölszisszennek, azoknak ajánlom Márton Áron püspök gondolatait: "A vallás állítólag magánügy, s így az iskolából kizárandó, de kérdem, hát a vallástalanság talán közügy, s azért az iskolába behozandó?"