A globális recessziós félelmek jól megrengették a világ vezető tőzsdéit a múlt héten, különösen annak második felében. Az európai piacok indexei hat százalékot estek, összesen több mint 300 milliárdnyi részvényvagyon tűnt el. Öt éve nem zártak ilyen hetet az európai börzék, s kérdés, mi lesz ma, meg holnap.

Az izgalmakat elsősorban az amerikai adatok váltották ki. Szintén ötéves rekordon, 6,1 százalékon a munkanélküliség, állami beavatkozásra szorul a két nagy jelzáloghitel-szervezet, a Fannie Mae és a Freddie Mac. Az Európai Központi Bank (EKB) is szigorított a kereskedelmi banki finanszírozási módszerein, amelyeken az amerikai ingatlanpiaci viharok után könnyített.

A pénzügyi szektor állapota rossz. A washingtoni és frankfurti intézkedések egyértelműen erre utalnak. A beérkező adatok is azt valószínűsítik, hogy az amerikai és az euróövezeti gazdaságok nincsenek jó helyzetben.

A júliusi hordónkénti 147 dollárról ugyan száz dollár közelébe süllyedt az olaj ára, s az infláció ellen küzdő jegybankoknak ez elvileg jó hír, ám az árhanyatlás hátterében a lanyha gazdasági teljesítmény, s az ebből fakadó kisebb kereslet áll. Ennek nyomán is, a dollár erősödni kezdett az euróval szemben, s ez kedvezhet az európai exportszektornak, de ezzel egy időben más oldalról viszont fokozza az inflációs aggodalmakat.

Erre utalt a múlt héten Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke is, amikor azt magyarázta, miért hagyták változatlanul a 4,25 százalékos kamatot. A Bizottság pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia a hét végén is megismételte: támogatja a szigorú antiinflációs monetáris politikát. De egyben jelezte: jól látja, hogy az európai gazdaságok vészfékezést hajtanak végre. S miközben az elemzők az amerikai pénzügyi válság tovaterjedésének nyilvánvaló bizonyítékait taglalják, az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Almunia munkatársa, Amelia Torres a héten azzal érvelt, hogy a második negyedben azért csökkent az euróövezeti össztermék (GDP), mert az első három hónap túl jól sikerült az enyhe tél miatt.

A belga Le Soir nem is foglalkozott ezzel a nehezen védhető állásponttal, inkább arról írt, miért "mi fizetünk az amerikai válságért". Az okot abban látja, hogy az amerikaiak és az euróövezeti gazdaságok eltérően reagálták az ingatlanpiaci összeomlásból keletkezett pénzügyi krízisre. Washington két év alatt a GDP 2,5 százalékának megfelelő állami kiadásnöveléssel és drasztikus jegybanki kamatcsökkentéssel válaszolt, az európaiak viszont a maastrichti költségvetési korlátok miatt ezt nem tették meg. Az EKB ráadásul júliusban még kamatot is emelt, agyonerősítette az eurót és visszavetette az exportot. (Az euró augusztus közepe óta gyengül.)

Az amerikai költekezés hatása azonban korlátozott lehet - véli Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem tanára, aki már 2006-ban figyelmeztetett a válságra, csak akkor szinte senki nem vette komolyan. Most úgy véli, hogy az amerikai ingatlanpiaci zavarok, a vásárlóerőt csökkentő részvényárfolyam-zuhanások, s a drága nyersanyagok globális méretűvé változtatják a recessziót. Az USA, Japán és az eurózóna mellett a kelet-európai gazdaságok is kemény landolásra készülhetnek, s ennek nyomán Oroszország, Kína, India és Brazília is lassulni fog. Mire az inflációtól félő jegybankok megértik, mi zajlik, s lejjebb engedik a kamatot, már késő lesz.