A projekt akkor kezdődött, amikor az olasz környezetvédelmi minisztérium és a Tel Aviv-i Egyetem tudósai összefogtak annak érdekében, hogy rájöjjenek, hogyan lehet a rossz hozamú, sivatagi területeket nemkívánatos víz felhasználásával erdősíteni, így nyerve széndioxid-kreditet az országuknak.

A csapat a cédrusfát (a Tamarix genusból valót) választotta a kísérletekhez, mivel ez a fajta erőteljesen növekszik, ha elég vizet kap, valamint sótűrő. "Az Egyesült Államokban ezeket a fákat nemkívánatos megszállóknak tekintik, mivel rendkívül agresszíven terjedtek el a vízparti élőhelyeken" mondta Amram Eshel, aki a projekt vezetője a Tel Aviv-i Egyetemen. "Ezzel szemben Ázsiában és Afrikában az ökoszisztéma természetes tagjai."

Kísérleteik közben három féle, a Holt tenger partján növő cédrust választottak, melyeket sós vízzel és újrahasznosított szennyvízzel öntöztek a dél-izraeli kísérleti telepen. "Nagyon magas hozamot, és gyors növekedést értünk el ezekkel a körülményekkel" nyilatkozta Eshel. "Az első két évben 70 és 100 tonna közötti biomasszát termeltek hektáronként a gyökereket is beleszámítva" (a kiotói szerződés szerint így kell számolni a "negatív széndioxid-krediteket). "Még ha csak a föld feletti részeit is számoljuk, melyből bioüzemanyagot lehet előállítani, így is 40 tonna/hektáros hozamra lehet számítani." Ezt az adatot összehasonlíthatjuk a mérsékeltövi területeken termelt energiafüvek hozamával, ami a Miscanthus (japán díszfű, melyet gyakran alkalmaznak biomassza termelésére) esetében például 30 t/ha.

A szennyvízzel öntözött cédrusok esetében némileg magasabb a hozam. Viszont a sós víz használata a kérdéses területeken előnyösebb abból a szempontból, hogy magában egy igen problematikus hulladék. Öntözésükkor a cédrusok a vízből nagy mennyiségű sót is felvesznek, amit a leveleikben tárolnak. Miután a levelek lehullnak, a só felhalmozódik a felsőbb talajrétegekben, ahol a gyomokat elnyomja. A nem tengerparti országok esetében ésszerűbb választás a szennyvizek alkalmazása, bár további vizsgálatok szükségesek annak a megállapítására, hogy a szennyvizet újrahasznosítás nélkül is kedvelik a növények, vagy az öntözés előtt át kell-e esniük bizonyos kezeléseken.

Annak ellenére, hogy a technológiát eredetileg erdősítésre, így szén megkötésére akarták alkalmazni, Eshel lelkesedik a sivatagi növények, mint a cédrus bioüzemanyag-célú felhasználásáért. "Mindehhez használhatatlan, rossz minőségű földre és használhatatlan szenny- vagy sós vízre van szükség, így ez csak megfelelő fekvésű területeken alkalmazható. De azt is jelenti, hogy nem versenyzünk a hagyományos mezőgazdasággal a földekért."

Jelenleg az olasz részleg nagyobb léptékű kísérletet végez a Szahara északi részében. Az izraeliek újabb sivatagi növényt fognak vizsgálni, az Euphorbia tirucalii-t, egy kaktuszfajtát, mely talán még ígéretesebb bioüzemanyag-forrás lehet, mert nagy energiatartalmú fehér latexet termel.

Egy másik, merőben új alapanyaga lehet a bioüzemanyag-gyártásnak az alga, mely a hagyományos alapanyagokhoz képest olcsóbb és hatékonyabb is. Így gondolja az AXI is, egy most induló, seattle-i vállalat, melynek fő célja az algából nyert bioüzemanyag kereskedelmi forgalomba hozatala.

Ellentétben a többi, alga-üzemanyagban érdekelt céggel, az AXI nem saját maga fogja gyártani, hanem inkább szorosan együttműködik a bioüzemanyag-gyártókkal, hogy új algatörzseket állítsanak elő, melyek a különböző alkalmazásokhoz a megfelelő típusú olajat termelik.

Az AXI egy szövetségnek az eredménye a Washington Egyetem és az Allied Minds között. Az utóbbi egy olyan befektető vállalat, mely különböző egyetemekkel együtt dolgozik, hogy a korai stádiumban levő technológiákat átemelhessék az iparba. Eredetileg az egyetemien dolgozó Rose Ann Cattolico munkája volt, aki már 30 éve tanulmányozta az algák fiziológiáját, ami felkeltette az Allied Minds érdeklődését.

Az algák különböző típusai, mint például az egysejtű organizmusok vagy a nagyméretű hínárok különböző lipideket (melynek egyik típusa az olaj) állítanak elő, a tenyésztési körülményektől függően. Ez annak köszönhető, hogy különböző feltételek között különböző számú szén-szén kötést hoznak létre. Például a biodízelhez 14 szén-szén kötést tartalmazó lipidre van szükség.

"Az algának számos előnye van a hagyományos bioüzemanyagokkal szemben, mint például a kukoricából vagy szójababból készült üzemanyag" magyarázta Erick Rabins, az AXI ideiglenes igazgatója, valamint az Allied Minds alelnöke. "Az algának nincs szüksége földre a növekedéshez, így nem kell versenyeznie a szárazföldi gabonákkal." Az algáknak a növekedéshez csak napfényre és széndioxidra van szükségük, és a tömegüket néhány óra alatt meg tudják duplázni. Van még egy, nem elhanyagolható jó tulajdonságuk, ugyanis sokféle közegben képesek nőni, még szennyvízben is.

Az algákat bioreaktorokban fogják növeszteni, körülbelül 600 és 1000 gallon (2300 és 3800 liter) üzemanyagot lehet majd termelni egy holdnyi (kb 4000 m2) tavon. Ma még bonyolult az előállítás, de a jövőben könnyebbé válik, ha a betakarítás, kinyerés és elválasztás problémáit megoldották. Rabins szerint akár 3 év, de lehet, hogy 20 év múlva találkozhatunk csak az algából nyert üzemanyaggal a piacon, de a tudósok keményen dolgoznak az eszközök és technológiák fejlesztésén.

A bioüzemanyagok csak akkor maradhatnak életben továbbra is, ha előállításukhoz nem szükséges elvenni sem területet, sem ivóvizet a náluk fontosabb, élelmiszercélú gabonák elől. Ez a két példa szerencsés ötvözete ennek, így komoly esélyük van arra, hogy a népszerűtlen, hagyományos bioüzemanyagok helyébe lépjenek.