fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gyávaság bajnoka
2008. szeptember 16., 06:46
Ott folytatták, ahol tavasszal abbahagyták. Így is összegezhetnénk a parlament őszi ülésszakának első napját, ha csak a végeredményre koncentrálunk. Ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország miniszterelnöki székében egy féktelenül hiú, nagyravágyó és nem kevésbé gyáva ember ül.

Gyurcsány Ferenc annak biztos tudatában siettette a szavazást az Országgyűlés feloszlatásáról, hogy a javaslat elbukik, hiszen pártja mellett az "ellenzéki" szabad demokraták is kijelentették korábban: nemmel voksolnak. Saját legújabb, Megegyezés elnevezésű programját azonban nem merte hasonló gyorsasággal szavazásra bocsátani. Az MSZP a házbizottságban elutasította a Fidesz erre irányuló indítványát, az SZDSZ nem foglalt állást. A szabad demokraták többször egyértelművé tették, hogy nem támogatják a Megegyezést, így ennek a "mérkőzésnek" várhatóan nem Gyurcsány lett volna a győztese. A miniszterelnök lépései nem meglepőek, hiszen a kormányfő "üzletemberként" is az előre lejátszott meccseket kedvelte, csak olyan vállalkozásokba fogott régi kapcsolatait is felhasználva, amelyeknél garantált volt az extraprofit.

A Fidesz, ezúttal jó taktikai érzékkel, megkontrázta a kormányfő akcióját, és ezzel az adott helyzetből kihozta a maximumot: nyilvánvalóvá tette, hogy Gyurcsány Ferenc nem bízik volt koalíciós partnerében, illetve megmutatta a kisebbségi kormány szárnyaszegettségét, hiszen minden jelentősebb programcsomag elfogadtatása a parlamenttel erősen kétséges. Saját tehetetlenségét igyekezett palástolni a miniszterelnök azzal, hogy esszévé degradálta a korábban nagy ívű programként reklámozott Megegyezést, de a tényeken ez semmit nem változtat: a tegnapi parlamenti szavazás nem erősítette meg Gyurcsány Ferenc és kormánya pozícióját, a sorsuk továbbra is az SZDSZ kezében van. Fodor Gáborék néhány hétig még taktikázhatnak, eljátszhatják a felelős ellenzéki párt szerepét - ezzel időt adva Gyurcsánynak is -, de legkésőbb november közepén színt kell vallaniuk. A Fidesz ugyanis bejelentette, hogy november 15-ével kezdeményezi és az adótörvények elfogadásához köti a parlament feloszlatását. Ekkorra ugyanis elfogadott és kihirdetett adótörvényekkel kell rendelkeznie az országnak, és a legnagyobb ellenzéki párt szerint ennek elmaradása veszélybe sodorja a költségvetést, ami megkérdőjelezi az ország kormányozhatóságát, tehát előre hozott választást kell tartani.

A szabad demokraták eddig kategorikusan elutasították az MSZP adócsomagját, ami azt vetíti előre, hogy a parlamentben sem mondanak rá igent. Innen már csak egy lépés a Tisztelt Ház feloszlatása, ha az SZDSZ az ország kormányozhatóságát tartja szem előtt. Fodorék utóbbi féléves retorikájába belefért a parlament feloszlatásának tegnapi elvetése, mivel az előre hozott választást csak amolyan utolsó utáni lehetőségként vázolták fel, de novemberben ők sem folytathatják a kaméleonpolitikát. Kérdéses viszont, hogy a másik kis párt, az MDF miért volt ennyire túlbuzgó a nyilvánvalóan rosszul időzített, bukásra ítélt oszlatási javaslattal. Ezzel ugyanis csak Dávid Ibolya - a pártbeli kihívójával pillanatok alatt leszámolt MDF-elnök - és Gyurcsány Ferenc arathatott pirruszi győzelmet. Akárhogy is, az ősz folyamán a másik "rendszerváltó" párt számára is eljön az igazság pillanata.

A valódi kérdés viszont még mindig az, hogy meddig tart a magyar emberek türelme, és mikor ér véget a kormányzás nélküli hatalomgyakorlás időszaka, amely kizárólag két (vagy három?) párt és egy politikai kalandor jövőjéről szól.

(Kis Ferenc, Magyar Nemzet)