fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A magyar kormány támogatja-e a nemzetpolitikai törvényt?
2008. szeptember 16., 17:08
Európai parlamenti képviselővé való megválasztatása nyomán Tőkés László első ízben vett részt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésein, melyekre 2008. szeptember 12-13-án, Budapesten került sor, Szili Katalin országgyűlési elnök vezetésével. A KMKF Állandó Bizottságának tanácskozásán és plenáris ülésén magas szinten képviseltette magát a magyar kormány - többek között Kiss Péter kancelláriaminiszter által.

A plenáris ülésen elhangzott felszólalásában az EP-képviselő elismerését fejezte ki aziránt, hogy a házelnök indítványára az Országgyűlés saját állandó intézményévé avatta a KMKF-et - olvasható az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében. Elismerésre méltó az a szoros együttműködés, mely a Fórum keretében az anyaországi és a határon túli magyar nemzeti képviseletek között kialakult, mely talán csak a különböző pártállású európai parlamenti képviselők - köztük Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Szent-Iványi István, valamint a felvidéki és erdélyi képviselők - kisebbségi magyar ügyekben való szoros közreműködéséhez hasonlítható, Brüsszelben és Strasbourgban.

Tőkés László EP-képviselő szintén fontos eredménynek tartja a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, valamint a Duray Miklós kezdeményezésére megalakuló Kárpát-medencei Szórványtanácsnak a létrehozását. "Intézményesülő összmagyar együttműködésünk ezen új alakulatai önmagukban is értékesek - jelentőségük viszont még inkább megnő, hogyha figyelembe vesszük, hogy létrejöttük az előzőleg eltörölt olyan nemzeti intézmények hiányát hivatott pótolni, mint amilyenek a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Állandó Értekezlet, valamint a határon túli magyarság támogatását szolgáló alapítványok voltak" - fogalmazott a képviselő.

Az egybevetésből kitűnik, hogy a magyar kormány határon túli politikája, másfelől a Magyar Országgyűlés, illetve a KMKF által képviselt Nemzeti Együttműködés Koncepciója éles ellentétben áll egymással. Hasonló ellentét feszül a kettős állampolgárság és az autonómia vonatkozásában tanúsított kormányzati és országgyűlési/KMKF álláspontok között. Ennek láttán okkal és joggal tevődik fel a kérdés: lesz-e kellő politikai akarat a - kisebbségbe szorult - magyar kormányban arra, hogy a KMKF által egyhangúlag támogatott nemzetpolitikai törvény tervét magáévá tegye és törvényerőre emelje? A kétséget növeli az a körülmény, hogy az immár hatodik évébe érkezett KMKF nemzetstratégiai koncepciójának törvénybe ültetése évről évre további késedelmet szenved. Márpedig a jelenlegi, tartós kormányválság sem igen kedvez Szili Katalin házelnök nagyralátó célkitűzései megvalósulásának.

"Mindezeket szem előtt tartva, határon túli közösségeink joggal várják el Magyarország kormányától, hogy a magyar külpolitika hármas prioritásának elvéhez visszatérve, illetve a három megbomlott egyensúlyát helyreállítva: az elszakított nemzetrészek ügyét az eddigieknél hangsúlyosabban és hatékonyabban képviselje és támogassa. Ezzel együtt határon túli képviseleteink legfőbb feladata az eddigieknél is tudatosabb összefogás nemzetpolitikai céljaink szolgálatában - a KMKF, továbbá a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében. Mindez elengedhetetlen előfeltétele az úgynevezett magyarügy további nemzetköziesítésének és európai szinten való érdemi és eredményes képviseletének" - írta közleményében Tőkés László.

(MNO)