Gyurcsány Ferenc elemzők által emlegetett győzelme csupán a politikai kommunikáció virtuális mezején létezik - ami persze, ha elhisszük, valóságos is lehet -, s hasznos tudni, hogy ehhez is az MDF segítette hozzá a kisebbségi miniszterelnököt oktalanul korán előterjesztett indítványával. Egy politikai tett hasznossága mindig a következményeken mérhető. Most kiszámítható volt, mi történik: az úgynevezett SZDSZ jelenlegi, szerintem is vitatható álláspontjával összhangban volt az elutasítás. S ha ehhez hozzáveszszük a Republikon Intézet mások által is bármikor elvégezhető összesítését arról, hogy a szavazási statisztikák - a makacs tények - szerint tavasszal rendre az MDF-es képviselők segítségével fogadta el a parlament a kabinet tagjainak interpellációs válaszait, kijelenthetjük, Dávid Ibolyának igazán nem kellene ellenzékiségből leckét adnia a szabad demokratáknak.

A fent említett bizonytalanságra a Fidesz javaslatának szocialista elutasítása világított rá. Az, hogy megakadályozták a parlamenti állásfoglalást a kormányfő Megegyezés című cselekvési tervéről, felért egy beismeréssel. Tanulságos volt látni, milyen ingerülten, leplezetlen rettegéssel fogadta a miniszterelnök, hogy Fodor Gábor késznek mutatkozott programja országgyűlési vitájának támogatására. Nem egyszerűen az bizonytalan, hogy képes-e az MSZP érdemi, valódi téttel bíró kérdésekben többséget szerezni - ilyen éles helyzet nem nagyon volt még a kisebbségi kormányzás kezdete óta -, még mindig nem tudni, pontosan mihez is kér többséget. Gyurcsány Ferenc dolgozatát jobb és más híján mindenki a kisebbségi kormány programjaként kezelte, amelyre az adótörvényeket és a költségvetést is alapozza, hétfőn azonban már azt hallhattuk, hogy az csupán egy bármikor újraírható, eldobható esszé. Csakhogy ez logikusan azt is jelenti, hogy az ellenzék programhiánya miatt dohogó kormány maga is vétkes abban, amivel másokat vádol.

A baloldal vezére ettől függetlenül - vagy éppen ezért - boldogan folytatna programvitát az ellenzékkel, hiszen így azzal kellene foglalkoznia, amihez kétségkívül ért: kormányzás helyett a választási kampánnyal, csak éppen választás nélkül. Mindig készen áll teljes vértezetben a hatalmi küzdelmekre: pártszolgálattá züllesztett nemzetbiztonság, lefegyverző gátlástalanság, gyűlöletkeltés és piszkos szavazatszerzés (lásd Nyakó István kis erdélyi őszödi beszéde), pénz nem számít. De hát ebben sincsen semmi új és meglepő.

Két évvel az országot lángba borító gyurcsányi vallomás napvilágra kerülése után még mindig a kormányfő túlélési gyakorlatait szemlélheti az elégedetlen publikum. Hol válság van, ott válság van: a Ház nem oszlik, az ország rohad. A világgazdaság egén baljós felhők gyülekeznek, a vezér újra és újra rácsodálkozik népe sanyarú helyzetére (emelkedő energiaárak, alacsony jövedelmek), százezernyi gyermek éhezik, az állam tekintélye és intézményei korhadnak, a közbiztonság sok helyen ismeretlen fogalom.

Nem történt most semmi különös, csak a Titanic legénysége szavazott bizalmat a kapitánynak. Tartja az irányt.