Bankuralom

Létrehozva: 2008. szeptember 19., 06:55 | Utoljára frissítve: 2008. szeptember 19., 07:04	nyomtat	küld

Csak a szóvivő jelent meg a Kossuth téren sorfalat álló tüntetők előtt, és miután átvette petíciójukat, halálra döbbentett mindenkit. Tudatta ugyanis a jelenlévőkkel, hogy a Zalabaromfi számláját zároló pénzintézet, a CIB Bank megvásárolta munkahelyüket. A pénzintézet hamarosan cáfolta ezt a bejelentést, ugyanakkor meglehet, a szóvivő egyszerűen csak túl jól értesült volt, és véletlenül elárulta a jövőt azoknak, akiknek a várható lépésekről tudniuk nem szabad.

E malőr után jogosan érezhetik azt az érintettek: bár az agrártárca segítségét kérték, valamiért a földművelésügyi minisztériumban is a CIB Bankkal találták magukat szemben. Függetlenül ugyanis attól, hogy igaz lesz-e vagy sem a szóvivő jóslata, az már világosan látható: az egyébként jól működő feldolgozót padlóra küldő pénzintézet eljárásáról nincs a minisztériumnak mondanivalója. Annak ellenére sincs, hogy Gráf József agrárminiszter éppen lapunk hasábjain üzente meg a pénzügyi befektetőknek: szíveskedjenek távozni a magyar mezőgazdaságból és élelmiszeriparból. S miközben a csődbe ment Parmalat székesfehérvári tejüzeme vagy az izsáki pezsgőgyár a tárca segítségével jutott a magyar termelők tulajdonába, most szó sem esik ilyenfajta beavatkozásról. Most az agrárkormányzat azt üzente, hogy nem gördít semmiféle akadályt a CIB Bank útjába.

A földművelésügyi minisztérium beszédes tétlensége egyúttal azt is jelenti, hogy manapság nem emel senki szót a kormányzatban az ellen, ha egy bank Magyarországon átlépi hagyományos szerepkörét, és a maga eszközeivel megszabja: ki maradhat talpon, és kinek kell mennie a piacról. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanis, hogy a CIB ez esetben egy olyan cég számláit zárolta, amelynek nem voltak gazdálkodási gondjai. A Zalabaromfit a bank mégis egyik napról a másikra a padlóra küldte. Meglehet, véglegesen, hiszen a nehéz helyzetben lévő baromfiágazatban már két hét leállás elég ahhoz, hogy valaki egyszer és mindenkorra kikerüljön a piacról. Adott tehát egy jól működő, magyar tulajdonú cég, amit egy indokairól banktitokra hivatkozva hallgató pénzintézet pillanatok alatt töröl a térképről. Hogyan engedhető meg ez? Ezek szerint azok a magyar vállalkozások, amelyeknek hitelük van egy hazai pénzintézetnél, megalapozottan tarthatnak attól, hogy csődbe mennek, ha a bank üzleti érdekeivel szembekerülnek? Hol itt a jogbiztonság? Nem érdemelnek az ilyen eljárások áldozatai a kormányzattól védelmet?

Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a magyar bankszektort ma lényegében a külföldi tőke működteti. A CIB például olasz kézben van. Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök volt az, aki az OTP egyik külföldi cégvásárlásakor azzal méltatta a bank lépését, hogy a pénzintézet segítségével a magyar vállalkozásoknak is szerezhetünk odakint lehetőséget és piacot. Ha mi így gondoljuk, miért ne törekednének mások is ugyanerre? Ne csodálkozzunk tehát, ha a tönkretett és sorsára hagyott Zalabaromfi romjain a közeljövőben megjelenik az olasz trikolór.