fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az MSZP és a fekete lyuk
2008. szeptember 20., 10:44
A világvége, úgy tűnik, egyelőre elmaradt. Nem szippantották be bolygónkat a nagy hadrongyorsító beindítása nyomán (nem)keletkező kis fekete lyukak, ahogyan azt néhány tudós jövendölte. Azt sem állítanám, hogy minden MSZP-s politikus emlékezete -, hogy egy huszárvágással közelebbi katasztrófákra térjek -, valami nemlétező feketelyukak bugyraiban vergődne, ám az bizonyos, hogy egyesek úgy tesznek, mintha éppen az adott pillanatban kezdődne számukra a világ, mintha az említett berendezésben lennének ma született szuperrészecskék.

Oly ártatlan és naiv rácsodálkozással és átéléssel állítanak színtiszta hülyeségeket, hogy az már-már megható. Lenne, ha ezek a politikusok valami tanyasi irodalmi színkör népszínművének díszparasztjai lennének. A baj csak az, hogy az a népszínmű, amiben ők fő- vagy mellékszerepeket kaptak, a mi életünkről szól. A hülyeség, a festett (vagy feslett) ártatlanság, a bamba naivitás így egyáltalán nem kacagtató és megható. Számunkra, akik jobbára csak kétségbeesett nézői vagyunk ennek a rosszul összelopott darabnak, már-már halálos.

Úgy látszik, mifelénk a hithű szocialista arról ismerszik meg, hogy mindig arra emlékezik a legjobban, ami valójában meg sem történt. Itt van mindjárt Lendvai Ildikó asszonyság, aki egyébként azt vágta minap hetykén az ország képébe, hogy vajon a Fidesznek mi a nyavalyáért nem jutott eszébe parlamentfeloszlatás, meg előre hozott választás, amikor az Orbán-kormány idején ők voltak kisebbségben a parlamentben. A kérdés jogos, nagy baj, hogy egyetlen szó sem igaz belőle. A Fidesz-vezette kormánytöbbség 2001-ben ugyan valóban közel került ahhoz, hogy kisebbségben legyen, de gyakorlatilag egyetlen percig sem volt veszélyben a fontosabb törvények elfogadása, a parlamenti működőképesség fenntartása. Emlékszik valaki arra, hogy Orbán Viktor telisápitozta volna a világot, hogy amennyiben nem lesz költségvetés, azonnal lemond, felballag a köztársasági elnök úrhoz? Arról lehet vitatkozni, hogy amit az akkori kormány tett, azt jól tette-e, de azt hiszem, azzal még senki sem vádolta Orbánékat, hogy kormányzás, cselekvés helyett blogot meg esszéket írtak volna... Lendvai Ildikó védekezése tehát hasonlatos a tolvajéhoz, akinek az egyetlen érve "ártatlansága" mellett az, hogy de hát más is lop! Ami persze szintén nem igaz, bár belátom, szocialista körökben elég nehéz ezt még megérteni is. Ez a mostani az első valódi kisebbségi kormány a rendszerváltozás óta, s meglátjuk, trükkök százait kell majd ahhoz is bevetniük, hogy elfogadtassák az adótörvényeket vagy a jövő évi költségvetést. Ha egyáltalán.

Megkaphatták a felejtés bérét azok is, akik Gyurcsány legújabb játékának, az úgynevezett Magyar Demokratikus Chartának a felhívását szövegezték. (Csak zárójelben kérdezem: ha a mostani Demokratikus Charta hangsúlyosan magyar, akkor az eredeti milyen volt?!) Figyeljünk csak: "A magyar demokrácia ingatag, szabadságunkat veszély fenyegeti. (...) Az elmúlt két évtizedben megtanultuk, hogy a demokráciához nem elég, ha törvények rögzítik a választás, a vállalkozás, a véleménynyilvánítás szabadságát. (...) A demokrácia csak akkor működőképes, (...) ha a nemzet dolgaiban másként gondolkodókat, más jövőképet követőket politikai vetélytársnak, nem pedig kiküszöbölendő ellenségnek tekinti. (...) Az elmúlt években ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. (...) Amit évek óta tapasztalunk, az a nemzeti közösség visszafordíthatatlan szétesésével fenyeget." Olyan mondatok ezek, amelyektől bármelyik vehemensebb Kossuth téri tüntető is azonnal haptákba vágja magát, s már indulna is menten kormányt dönteni. De nicsak: hát ez nem egy kormányellenes felhívás, éppen ellenkezőleg. A kormány és Gyurcsány akarja megvédeni a demokráciát, a szabadságot, a nemzetet. Kitől is? Nem éppen őtőlük kellene leginkább védelmezni mindezeket az értékeket? Mert ha ezek az idézett mondatok igazak - márpedig azok -, akkor azon kellene elgondolkodni, ki a felelős, ha veszélyben van a nemzet. Persze, mindannyian, még talán a most született csecsemő is egy picit benne vagyunk a történetben, felelősek vagyunk azért, ami ebben az országban volt, van és lesz. Hogy is mondta az egykori KISZ-vezérek ájulásig emlegetett, ám talán soha nem olvasott "szentje", Marx: "ahogy a társadalom az embert mint embert termeli, úgy a társadalmat az ember termeli". De nem mérhetetlenül nagyobb a felelőssége azoknak, akik ténylegesen megszabják, merre és hogyan? A kormány, az ő parancsára gombot nyomkodó törvényhozás, a végrehajtó szervek különböző szintjei és vezetői stb. törvényeikkel, rendeleteikkel, módszereikkel, személyes példamutatásukkal mutatják az irányt nekünk, egyszerű embereknek. Ha valami el van rontva, ahogyan ténylegesen el is van, ebben az országban, abban nem éppen ők - akik kormányoznak, törvénykeznek és végrehajtanak - a legnagyobb rontópálok? Mivel védik ezek a demokráciát? Gumibotokkal, vízágyúkkal, kilőtt szemekkel, összetört csontokkal? Az ellenzékre uszított titkosszolgálatokkal? Ha lenne egy mákszemnyi becsület bennük - persze nincs -, akkor szombaton nem Budapest utcáin hőzöngenének Magyarország meg a demokrácia stb. védelmében, hanem felkérezkednének a Nemzeti Érzelmű Motorosok mögé, s együtt vonulnának Balatonőszödre, lehajtott fejjel megkövetni ezt a siratni való hazát.

S ha már Őszöd: a felejtés lovagja, az emlékezetvesztés királya ki is lenne más, mint a létező gyurcsányizmus (egyesek szerint (el)kúrcsányizmus) névadója, Gy. F., budapesti lakos. Úgy látszik, az a részecskegyorsító mégis csinálhatott valamit, mert Gyurcsány emlékezetébe akkora fekete lyukat teremtett, hogy attól még a Hubble űrteleszkóp is ijedtében a Napba ugrana. Az igazi böszme, aki előbb szembenézett, majd megegyezett önmagával, felállt hétfőn a parlamentben - két nappal lebukásának második évfordulója előtt -, s ott folytatta, ahol azt hitte (?), hogy két éve abbahagyta. Ha valaki idegen, aki mit sem tud az országról, hallotta hétfői beszédét, joggal hihetné: 2006 óta ez a drága kormány egyebet sem tesz, mint az ő édes népét boldogítja. Utakat és hidakat épít, befektet az oktatásba, védi a szocialista, bocs', szociális "vívmányokat", és egyébként is kezét-lábát töri, hogy minden a lehető legjobb, vagy még attól is sokkal jobb legyen. Szóval, hogy úgy alapvetően rendben lenne minden ebben az országban, a fényt nemhogy az alagút végén látjuk, de már itt menet közben is valóságos fényözön zúdul le reánk. Hallelúja!

Bambán bámuljuk a képernyőt, ahol ez a hórihorgas alak suta testtánccal kísért beszédét mondja, s nem értjük. Vajon bennünket, tízmillió magyart néz ez elmebetegnek, vagy valóban nekünk kell őt annak tartanunk? Mert abban az országban, amiről ez beszél, mi is szívesen laknánk, bár nem nagyon tudjuk, hol is van az. Mert mi nem a Marsról jött idegenek vagyunk, s nem ma született szuperrészecskék. Mi itt élünk, egy másik, Gyurcsány-beszéden túli, gúzsba kötött Magyarországon. Ahol ki tudja hány százezer ember didereg ebben a nem várt szeptemberi hidegben, mert nem meri bekapcsolni, bekapcsoltatni a drága fűtést, ahol félmilliónyi gyermeknek a napi betevő falat is gondot jelent, ahol... De minek soroljam. Mindenki tudja, mi van ebben a hazugságokkal öntözött országban. Még maga Gyurcsány is. Lehet, jobban is, mint mi. Annál nagyobb a bűne.

De mindegy. Úgy vagyunk mi már, mint a besorozott kiskatonák egykor. Túléltünk tudatlan és rosszindulatú őrmestereket, sírnivalón röhejes kiképzéseket és gyakorlatokat, magányos éjszakákat. De tudtuk: a zsebünkben már ott lapul a "centi", s hamarosan elkezdhetjük vágni. Nincs már sok idejük hátra.

(Néző László, MNO)