- Miként összegzi az idei budapesti Városmisszió eseményeit?

- Még nincs vége a Városmissziónak, de az már most megállapítható, hogy idén különösen nagy hangsúlyt kaptak a kulturális események, hiszen ebben az időszakban szerveztük meg a Szakrális művészetek hetét, amelyről már most tudjuk, hogy rengeteg érdeklődőt vonzott. Nem is most kezdődtek ezek a jeles események, hanem már hónapokkal ezelőtt. Például a Westend Áruházban a gospelfesztivál olyan emberek figyelmét is felkeltette, akiknek amúgy semmilyen kötődésük nincsen sem az egyházhoz, sem a hithez. A hívő emberek számára pedig ugyanúgy, mint tavaly, a hagyományos liturgikus eseményeken való részvételre adunk lehetőségeket.

A Szakrális művészetek hete nemcsak Budapesten és nemcsak katolikus intézményekben, de más felekezetek múzeumaiban és állami gyűjteményekben is igyekezett bekapcsolni az érdeklődőket a keresztény kultúrába. Esztergomban, Pápán, Győrben és Veszprémben is vannak például rendezvények. Ezek nemcsak a rendkívül gazdag magyar keresztény kulturális örökséget mutatják be, hanem a most megmutatott műtárgyak révén egy emberi magatartást is láthatóvá tesznek.

A napokban nyitottam meg Esztergomban egy reneszánsz kiállítást. A reneszánsz évéhez kapcsolódó kiállítás a humanizmus kultúrájának kibontakozásában és felvirágoztatásában szerepet játszó prímásokról emlékezik meg. Vitéz János, Estei Hyppolit, Bakócz Tamás, Szatmáry György, Várdai Pál, Oláh Miklós igényes egyházfők gyanánt olyan tudományos és művészeti életet alakítottak ki maguk körül, mely az általunk ismert korabeli keresztény Európa szellemi kincseinek legjavát akarta reprezentálni a hazai környezetben. Itáliához fűződő közvetlen, személyes kapcsolataik révén tudósok, művészek időztek Esztergomban. Értékes könyvek, okiratok, építészeti és képzőművészeti alkotások születtek ebben az időszakban. Bár a tárgyi tanúk többsége később elpusztult, a fennmaradt emlékek ékesen bizonyítják a 15. század második felének és a 16. század első évtizedének gazdagságát. A helyben keletkezett, illetve külföldről származó könyvtári és levéltári darabok, táblaképek nyújtanak képet a török hódoltságot megelőző késő középkori, kora újkori Esztergom és Magyarország magas szintű kultúrájáról. A kor teljességének bemutatásához járulnak hozzá a 19. századi, prímási műgyűjtő tevékenység során odakerült eredeti itáliai festmények. Mivel a kiállítás helyszíne a Főszékesegyházi Kincstár, az állandó tárlatból nem emeltek ki tárgyakat. Így hazánk egyik legértékesebb ötvösműtárgyát, a Mátyás-kálváriát, valamint Bakócz Tamás miseruháját, a Corvinus-szarvserleget, továbbá az 1480 körüli, pompás filigrándíszes kelyheket, miseruhákat, köztük a Mátyás király egyik trónkárpitjából átalakított selyembrokát casulát eredeti helyén, külön felirattal jelölve láthatják a látogatók. A kiállítás a többi esztergomi gyűjtemény állományának a nagyközönség által kevéssé ismert reneszánsz kori kincseiből is számos darabot bemutat. A könyvtárak kódexei közül kiemelendő például a Bakócz-graduale, amely a világ egyik legnagyobb kódexe (85 x 62 cm, két kötetének összsúlya több mint 110 kg). Bár az Ulászló-graduale méreteit tekintve (súlya "csupán" 38 kg) az előbbitől elmarad, díszítettsége ugyanúgy csodálatra méltó, mint a magyar királykoronázási szertartást is tartalmazó Filipecz-pontificale. Mátyás király híres könyvtárát egy ősnyomtatvány, az úgynevezett lövöldi korvina képviseli. A levéltári dokumentumokat olyan iratok reprezentálják, mint Mátyás királynak az aranybullájával megpecsételt és saját kezűleg aláírt oklevele, amelyben az esztergomi érsekek kiváltságait erősítette meg. Látható többek között az Academia Istropolitana megalapítását engedélyező pápai bulla és az az okirat is, amelyben Mátyás király szabadon bocsátja fogságából Vitéz Jánost.

A reneszánszról nagyon sok emberben az a kép él, hogy addig a korig a művészek Isten felé fordultak, ekkortól pedig csak az emberre figyeltek. Az igaz, hogy egy reneszánsz műalkotáson sokkal életszerűbben jelenik meg az ember, mint a korábbi évszázadokban, azonban a reneszánsznak a neve is azt jelenti, hogy újjászületés. Mit is akartak újjászülni? Az ókori kultúra eszményét. Ebben pedig éppen úgy ott volt a hitnek a világa, a kereszténység is az ókori kultúra környezetében terjedt el, és ezen a nyelven szólalt meg először. A reneszánsz műalkotások kilencven százaléka Európában keresztény vallási témájú. Tehát a reneszánsznak az ember felé fordított figyelme nem azt jelenti, hogy teljesen elfordult az Istentől. Inkább az ember arcában is felismerte az Isten tekintetét. Ez egyben egy új istenélményt is jelentett.

- Ma sok tekintetben hasonló a helyzet, mint volt a reneszánsz korában. Miként érhetjük el, hogy mi is egy hasonló újjászületés részesei legyünk?

- Ma Magyarországon sok szempontból olyan a helyzet, mint Mátyás korában volt. Benne vagyunk egy nemzetközi erőtérben. Az akkori idők legnagyobbjai a tudományos, kulturális, művészeti világ élvonalához tartoztak, a legmagasabb minőség felfedezői voltak. Ma a világban nagyon sokféle eszmény forog. Nincs egységes kulturális vagy világnézeti szemlélet, amelyhez fel kellene zárkózni. Ebben az értékválságban élő környezetben kell nekünk mégiscsak a kor élvonalának megfelelően újjászületnünk. Ilyen újjászületéshez az alapok csak tartós értékek lehetnek. Hitünk szerint a világról való ismereteink igazak. Mi hiszünk abban, hogy a minket körülvevő világról az ember képes objektív, igaz ismereteket szerezni. Hiszünk az ember megismerő képességében, azaz abban, hogy nem minden ismeretünk puszta szubjektív benyomás. Lehet, hogy az ismereteink töredékesek, és soha nem tudjuk tökéletesen megismerni a világmindenséget, de képesek vagyunk igaz és használható ismereteket szerezni. Így élünk. A gazdálkodás, a technika mind azt bizonyítja, hogy képesek vagyunk olyan ismereteket szerezni, melyek a gyakorlatban alkalmazhatók. Ha mindezeket felismertük, tekintetünket magasabbra emelhetjük, és elkezdhetünk nagyobb összefüggésekben gondolkodni. Ha eljutunk addig, hogy bizonyos emberi magatartásformák a létnek a jellegénél fogva, az objektív valóság követelményénél fogva indokoltak, hasznosak, értékesek a közösségnek, mások pedig nem azok, akkor van egy közös erkölcsi minimum a társadalomnak. Ez az a szilárd alap, amelyhez mindig vissza lehet térni, mert a valóságból indul ki.

Európa gyökerei a zsidó-keresztény kultúrába kapaszkodnak. Ez a vallási örökség azt a meggyőződést tartalmazza, hogy az Isten maga szól hozzánk, kinyilatkoztatja önmagát, és ez a kinyilatkoztatás történelmi. A keresztény hit szerint Jézus Krisztus személyében nyeri el a maga teljességét. Minekünk az ő személye is egy biztos alap. Minden gazdasági, kulturális, az együttélést érintő újjászületésnek objektív igazságon és valóságon kell alapulnia, és minden nehézség ellenére úgy érezzük, hogy ehhez készek vagyunk szívesen hozzájárulni, ebben otthon vagyunk. Mi minden emberre tisztelettel nézünk mint Isten képmására.

- Visszatérve a Városmisszióra, a keresztény embernek nem alapvető kötelessége hite értékeinek megmutatása?

- Minden keresztény embernek van missziós küldetése, azonban ez nem erőszakos, hanem felkínáló. Hitelesen és vonzóan kell bemutatnunk az örömhírünket. Bátran, de nem agresszíven. Szent Péter levelében olvassuk: "Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek." (1Pét 3,15) Ha azt látják, hogy reményben élő emberek vagyunk, ha látják, hogy derűsen élünk, akkor megkérdezik: vajon miért? És nekünk valóban van reményünk. Meg kell tudnunk mondani, hogy miben reménykedünk. Ez pedig tanúságtétel.

- Hiába élnek többen a városokban, a városi lelkek mintha elveszettebbek lennének, mint a kisebb településen élők.

- A nagyvárosi ember elveszítette azokat az értékőrző közösségeket, melyek védelmezhetnék. Lassan a családtagok sem beszélnek egymással. Az elmagányosodó embereknek is kínálnak plébániáink a Városmisszió idején kiemelten, de máskor is egyfajta életmintát, közösségi létmódot, segítséget.

- A bíboros úr szerint mi a hit átadásának leghatékonyabb módja?

- Nem mindegy, mit mond és mit tesz az ember, a puszta mosoly vagy a puszta beszéd kevés. A hit átadásához kell a szeretet kisugárzása. Én magam a hitet a saját szüleimtől kaptam otthon, de ha engem otthon a szüleim nem szerettek volna, akkor nem biztos, hogy elkezdtem volna érdeklődni az iránt, hogy ők miben is hisznek. Azt hiszem, hogy a szeretet nyelve a leguniverzálisabb, a segítő szeretet nyelve.