Míg előbbiből Kanada, utóbbiból az Egyesült Államok rendelkezik hatalmas, lényegében érintetlen tartalékokkal. Bár a magas költségek eddig megakadályozták azok nagyarányú kitermelését, a technikai fejlődés és az olajárak emelkedése miatt mára megtérülővé vált egy ilyen vállalkozás. A probléma csak az, hogy az észak-amerikai készletek feldolgozása - az alkalmazott technológia miatt - akár 15 százalékkal is növelheti bolygónk légkörének szén-dioxid-tartalmát.

A nemzetközi természetvédő szervezet, a WWF és a világ legnagyobb fogyasztói egyesülete, a The Co-operative Group nemrégiben megjelentetett közös jelentése veszélyes olajpiaci trendekre hívja fel a figyelmet. Az emelkedő olajárak, a készletek apadása és a technológiai fejlődés ugyanis mára olyan gazdasági szituációt teremtett, amelyben az úgynevezett nem konvencionális olajforrások kiaknázása a magas kitermelési költségek ellenére is jelentős üzleti haszonnal kecsegtet. Az olajhomok és olajpala formájában létező hatalmas tartalékok hasznosítása ugyanakkor komoly környezeti kockázatokat rejt, és közvetlen veszélyt jelent bolygónk természeti egyensúlyára. A Föld legnagyobb ilyen jellegű készleteivel Kanada és az Egyesült Államok rendelkezik, és nyugtalanító, hogy előbbi máris ébredező olajhatalomként pozícionálja magát.

Új "csillag" az olajpiac egén

A kanadai kormány állítása szerint az ország igazolt kőolajkészlete jelenleg 174 milliárd hordóra tehető, amivel Szaúd-Arábia mögött a második helyet foglalja el a világrangsorban. A készlet nagy része közepes koncentrációjú olajhomok formájában áll rendelkezésre, mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. A teljes kanadai olajhomok-tartalékot 1700 milliárd hordóra becsülik, és ebből a jelenleg folyamatban levő fejlesztésekkel 315 milliárd hordónyi válik rövid időn belül kitermelhetővé. A hatalmas készletek kiaknázása óriási beruházásokat igényel: az Alberta tartományban található kiterjedt olajhomokmezőkön a nagyobb olajvállalatok (köztük a Shell, az ExxonMobil, a British Petrol és a ConocoPhilips) 2015-ig mintegy 125 milliárd kanadai dollárt (kb. 115 milliárd amerikai dollár) kívánnak befektetni. Ha minden a tervek szerint alakul, a szóban forgó területen zajló termelés 2020-ra éri el maximumát.

Az Egyesült Államok olajpalakészletének kitermelése egyelőre még nem tart ilyen előrehaladott stádiumban, de már ott is dollármilliárdokat költenek az előkészítési munkálatokra. A világ vezető hatalmának nem konvencionális olajtartalékait jelenleg 1500 milliárd hordóra becsülik, és ebből az amerikai kormányzat szerint az elkövetkezendő évtizedekben mintegy 800 milliárd hordó termelhető ki nagyobb nehézségek nélkül.

Befűtenének nekünk

A nem konvencionális kőolaj kitermelésének jelenleg ismert módszerei sokkal energiaigényesebbek, mint a hagyományos technológiák. Leegyszerűsítve a dolgot: sok energiát kell felhasználni ahhoz, hogy valamivel többet állítsunk elő. Az olajhomok feldolgozásának egyes fázisainál ugyanis nagy mennyiségű földgázra van szükség, többek között az olaj kioldásánál, illetve elkülönítésénél használt meleg víz (vagy forró vízgőz) előállításához. Kimutatások szerint 2004-ben ilyen célokra összesen mintegy 17 millió köbméter földgázt égettek el, és a szakértők úgy becsülik, hogy ez a szám 2015-re akár a 65 millió köbmétert is elérheti. Ennyi gázzal egyébként Kanada háztartásainak negyede oldhatná meg éves fűtési gondjait. Az olajvállalatok a növekvő szükséglet fedezésére egy 1200 km hosszú gázvezeték építését tervezik, amely az északi földgázmezőkről szállítaná a kitermelés helyszínére a kívánt mennyiséget. A beruházás kalkulált költsége 16 milliárd dollár.

A nagy energiaigény másik negatív hozadéka, hogy ez a technológia jelentős terhet ró bolygónk teljes ökoszisztémájára. Ennek elsődleges oka, hogy az olajhomok feldolgozása háromszor, az olajpaláé pedig nyolcszor nagyobb szén-dioxid-kibocsátást generál a hagyományos eljárásokhoz képest. A szakemberek ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetnek, hogy az észak-amerikai készletek kitermelése 11-15 százalékkal növelné meg bolygónk légkörének szén-dioxid-tartalmát, ami a Föld átlaghőmérsékletének körülbelül két fokos emelkedését eredményezné. Nem kétséges, hogy ez nagyobb sebességi fokozatba kapcsolná a klímaváltozási folyamatokat.

Kanada ennek ellenére láthatóan nem törődik a várható következményekkel: az ország olajhomokból származó kőolajtermelése folyamatosan nő, sőt, a hatalmas beruházásoknak köszönhetően a növekedés üteme várhatóan tovább fokozódik. Jelenleg több mint egymillió hordót állítanak elő ezen a módon, és a becslések szerint 2020 és 2030 között már 5 millió hordót meghaladó napi termeléssel lehet számolni.

Alberta tragédiája

Kanada határain belül található a Föld boreális (északi, hidegebb éghajlatú) erdeinek fele. Az ország olajhomokmezői is elsősorban egy ilyen jellegű vidéken, Alberta tartomány szívében, egy mintegy másfél Magyarországnyi (140 000 négyzetkilométeres) területen helyezkednek el. Mivel a bolygónkon ismert növényi életközösségek közül a boreális erdők kötik meg a legtöbb szén-dioxidot, védelmük kiemelt fontossággal bír. Éppen ezért elszomorító az a tény, hogy már eddig is jelentős erdőterületek estek áldozatul az egyre nagyobb méreteket öltő olajhomok-feldolgozási tevékenységnek. A külszíni termelést folytató bányák, a több száz kilométeres gázvezetékek, a hatalmas szállítójárművekhez szükséges úthálózat és a járulékos infrastruktúra kiépítése fájdalmas sebeket ejtenek az évekkel ezelőtt még érintetlen vidéken.

Az alkalmazott technológia nem csupán az erdőségeket, hanem a környék vízrendszereit is komoly veszéllyel fenyegeti. Az olajhomok feldolgozása ugyanis rendkívül vízigényes eljárás: átlagosan egy hordó olaj kitermeléséhez három hordó vízre van szükség (ugyanez a mennyiség az olajpala esetében akár az öt hordót is elérheti). A felhasznált víz elsődleges forrása az Athabasca folyó, melynek szintje az olajtermelők mohóságának következtében (jelenleg 2-3 milliárd hordó évente) kritikus mértékben lecsökkent. Ezt tetézi, hogy a felhasznált mennyiségnek csupán 5-10 százaléka kerülhet vissza a folyóba, a kátránnyal és egyéb toxikus anyagokkal szennyezett hányadát viszont mesterséges tavakba kell terelni. Ezek felülete akár az 50 négyzetkilométert is elérheti, és ez már az a mérettartomány, amely a világűrből szabad szemmel is felfedezhető. A toxikus óriástavak és a hozzájuk kapcsolódó csatornák folyamatosan szivárognak, a talaj szennyezetté, a természetes vízforrások ihatatlanná válnak, ezért a méreganyagok gyakorlatilag akadálytalanul járják át a vidék vegetációra ítélt flóráját és faunáját.

Gátat kell szabni az esztelen pusztításnak
A kialakult helyzet súlyosságát jelzi az a 2007 májusában kiadott nyílt levél, amelyben a világ több mint 50 országának mintegy 1500 tudósa Alberta tartomány természeti kincseinek fokozott védelmére szólította fel a kanadai kormányt. "Eddigi erőfeszítéseink hiábavalónak bizonyultak, hiszen a világ erdőségeinek nagy részét már elpusztítottuk. Kanada boreális erdeinek védelme jelenti talán az utolsó esélyt arra, hogy megfordítsuk ezt a folyamatot, de ebben csak akkor bízhatunk, ha vezetőink határozott döntéseket hoznak és haladéktalanul cselekednek", fogalmaz a levél.

"A WWF a nem konvencionális olajtermelés azonnali, globális felszámolását követeli. Továbbá felszólítja a kormányokat, hogy - a jelenleg Kaliforniában érvényben levő kibocsátási standardokhoz hasonlóan - szigorú szabályokat vezessenek be azon üzemanyagtípusok betiltása érdekében, amelyek nagyobb mértékben szennyezik környezetünket, mint a tradicionális olajtermékek. Kanada üvegházhatású gázkibocsátása 26 százalékkal növekedett 1990 óta, holott a kiotói egyezményben 6 százalékos csökkenést ígértek. Ez nagyon nagy veszéllyel jár a bolygó klímájára nézve. Nem palahegységekből és olajhomokból kellene olajat fakasztani, hanem sokkal inkább előtérbe kellene helyezni az energiatakarékosságot, az energiahatékonyságot és az alacsony széndioxid-kibocsátású energiatermelést"- nyilatkozta nemrégiben Figeczky Gábor, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója.