fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Közös magyar-osztrák árvízjelző rendszer
2008. szeptember 22., 13:17
Közös, magyar-osztrák árvízjelző rendszert építenek ki Európai Uniós támogatással a Rába ausztriai és magyarországi szakaszán, valamint egy másik program részeként felújítanak három duzzasztót, úgynevezett hallépcsőt is - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

A "Rába előrejelzési modellje" elnevezésű projekt az Észak-dunántúli és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint a stájerországi és a burgenlandi tartományi vízügyi igazgatóságok együttműködésével valósul meg, valószínűleg a Mura folyó nemzetközi árvízi előrejelzési modelljének mintájára. A projekt indító találkozóját hétfőn tartják az ausztriai Felbachban.

A jelenlegi közös árvízjelző rendszer a szakemberek szerint elavult, nem képes folyamatosan a Rába egész vízgyűjtő területéről átfogó adatokat szolgáltatni és szükség esetén rövid időn belül figyelmeztetni egy árhullám levonulására. Nádor István elmondta: a Rábán nagyon gyors lefolyásúak az árvizek, így kevés idő jut a felkészülésre, minden perc számít a védekezés eredményessége érdekében. A tervezett számítógépes rendszer, amelynek központja Grazban lenne, magyarországi végpontja Szentgotthárdon, illetve Szombathelyen a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon, lehetővé teszi, hogy a meteorológiai- és hidrológiai adatok alapján előre modellezhető, megbecsülhető legyen a tetőző vízszint.

A projekt a Rába magyar vízgyűjtőjén megközelítőleg harminc települést érint. A beruházás összköltsége 274 millió forint, melynek 85 százalékát az Európai Területi Együttműködés (ETE) elnevezésű uniós program finanszírozza, 15 százaléka pedig a hazai költségvetési forrásból származik. A fejlesztés várhatóan 2010 decemberére készül el.

Nádor István szólt arról is, hogy a "Duzzasztók átjárhatósága a határvidéki Rábán" elnevezésű projekt eredményeként várakozásaik szerint javulni fog a Rába vízminősége. A szentgotthárdi duzzasztó átépítésével biztosítható lesz a halak számára az átjárhatóság, növekszik a folyó mellett lévő települések árvízvédelme. A 240 millió forintos, várhatóan 2010-2011-ben megvalósuló, döntően uniós forrásból finanszírozott beruházás kajakkal és kenuval jobban hajózhatóvá teszi a folyó Magyarlak és Alsószölnök közötti, 22 kilométeres szakaszát.

(MTI)