fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Erdőirtás és hatalmas építkezések a Tátrában
2008. szeptember 22., 22:24
Könnyen előfordulhat, hogy a Magas Tátrai Nemzeti Park már csak védett terület lesz, és elveszíti a nemzeti park jellegét. A hatalmas beruházások miatt veszélybe került a természet.

A Természetvédelmi Világunió, az IUCN nemzetközi szervezet, melynek világszerte egyedüliként van joga a nemzeti park cím odaítélésére, nemrégen levelet küldött a szlovák környezetvédelmi miniszternek. Ebben a Magas Tátra területén az utóbbi időben túlságosan is megszaporodott területfejlesztési és vállalkozói aktivitásokra figyelmeztet.

A szlovák közszolgálati televízió hírműsora szerint már rövidesen szakértői küldöttség utazik Szlovákiába, melynek feladata, hogy felmérje a helyzetet a Magas-Tátrában, és az ott tapasztaltak alapján esetleg átértékelje a terület "nemzeti park" státusát.

Az IUCN küldöttsége a négy évvel ezelőtti pusztító szélvihart követően járt a Tátrában és 18 ajánlást fogalmazott meg, melyek arra vonatkoztak, hogy miként lehet elkerülni a terület ellenőrizetlen beépítését. Viszont az, ami most a Tátrában zajlik, ellentétes az akkori ajánlásokkal, áll a miniszternek küldött levélben.

A Tátrában hazai és külföldi befektetők hatalmas beruházásokat valósítanak meg, a Csorba-tónál sorra épülnek az új luxusszállodák, a Tátralomnic fölött pedig egy széles erdősávot vágtak ki, az épülő új sípálya miatt.

Magas-Tátra városa és az érintett szlovák szervek visszautasítják a nemzetközi szervezet vádjait azzal, hogy ők a természetvédelemre vonatkozó előírásokat teljes mértékben betartják. A környezetvédelmi tárca szóvivője, Peter Visváder egyébként a sajtóirodának megerősítette, hogy a miniszter valóban kapott egy ilyen levelet, és mint mondta, a választ rövidesen elkészítik.

(inforadio.hu)