fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Robin Hood
2008. szeptember 23., 09:44
Sajátosan szocialista megoldás született adóügyben. A kormány által benyújtott koncepciótervezet úgy csökkenti a magyarországi közterheket, hogy érdemben nem mérsékeli, sokkal inkább növeli őket, hiszen a vállalkozásokat sújtó adóemelésekkel hogyan is mérséklődnének a magas terhek.

Hol van már a nagy csinnadrattával bejelentett társadalmi párbeszéd az ezermilliárdos adócsomagról? Hová tűnt a kisebbfajta belpolitikai válságot okozó Megállapodás-eposz háromszázmilliárdos ajánlata? Jelenleg kétszázmilliárd forintos adócsomagnál tartunk, illetőleg az ennek fedezetéül beharangozott új sarcoknál. Hogy csak a javát említsük: nagyobb társasági adó, cégautóadó az evásoknak, kisebb járulékcsökkentés.

A 2009-es adótörvények legnagyobb hibája az, hogy nem tartalmaznak olyan áttörést, amely tartósan magasabb növekedési pályára állítaná a magyar gazdaságot. Pedig nagy szükség volna rá, hiszen a világpiaci krízis negatív hatásaival nekünk is számolnunk kell.

A hangsúly persze nem utóbbin van - a kormányzati térfélen semmiképp -, hanem a tolvajok fejedelmén. A kormány ugyanis kivet egy új adót az energiatermelő cégekre. Jön Robin Hood! Az élő legenda - legalábbis a kabinet tervei szerint - Sherwood után a pesti Városligetben táborozik majd le, hogy beszedje a sápot az extraprofitot felhalmozó vállalatoktól. Röviden: Robin of Locksley megsarcolja a nagyvállalatokat, majd távhőtámogatás címén a pénzt visszajuttatja a családoknak. A kormány pedig közvetít. Ezt a populizmust!

Mellesleg volt már ilyen. Banki különadó címén az MSZP-SZDSZ alkotta kormány a hitelintézeti szektorra vetett ki többletadót korábban, amelyet a pénzintézetek az ügyfelekre hárítottak át. Azóta is hazánkban a legdrágább a banki átutalások költsége!

Szóval ne legyenek kétségeink: a kormány által beszedni tervezett harmincmilliárdos összeget a fogyasztóknak visszaszámlázzák majd a társaságok. S tegyük még azt is hozzá: Robin Hood jelenléte jelentős versenyhátrányt okoz a nemzetgazdaságnak, a tervezett adó nem piackonform. Ráadásul szociális feszültséget is okoz a távfűtés alanyi jogú támogatása, hiszen akinek sem táv-, sem gázfűtése nincs, nem részesül támogatásban. Továbbá a Robin Hood-adót azokkal fizettetnék meg, akiknek nincs közük az energia árához, hiszen az olajtermelőknél és a gázkitermelőknél jelentkezik a nagy nyereség, azok pedig nem Magyarországon termelnek.

Az a feltevés pedig, hogy a kormánynak a hatékonyabb ellenőrzéssel és az adózási morál erősítésével sikerülhet a felére apasztania az árnyékgazdaság nagyságát, és ezzel előteremteni az adócsomag költségének a fedezetét is, blöff. Puszta blöff! S erre nem csupán a szocialista időkből örökölt, az állammal szemben ellenséges reflex a magyarázat. Ugyancsak kevéssé járultak hozzá a közösségi szellemhez azok az amúgy is tetemes adóterhek, amelyek - a sors iróniájaként - Gyurcsány ideje alatt még tovább nőttek.

Van még új - adó - a nap alatt.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)