A kérdés csak az: kinek a részéről? Mert újra eljött az igazság pillanata. Az Állami Számvevőszék legfrissebb zárszámadási jelentése szerint az adózók fennálló adótartozása 130 milliárd forinttal emelkedett az elmúlt évben. Az APEH nyilvántartásai szerint 1080 milliárd forintra tehető az adóhátralék. Nagyságrendileg ez a summa az egy év alatt ténylegesen befizetett személyi jövedelemadónak a háromnegyed része, illetve pontosan akkora, mint az államadósság után fizetendő kamatok éves tömege. Az irdatlan kintlévőség növekedésnek persze mélyebb közgazdasági okai vannak. Lassult a gazdaság növekedése, a megszorítások következtében a vállalkozások gazdálkodási feltételei, piaci lehetőségei romlottak. A likviditási problémák, főleg a kisebb tőkeerővel rendelkező hazai vállalkozásoknál, mindennaposak. Ahhoz pedig, hogy menjen a szekér, a vállalkozások inkább a beszállítóikat és a munkásaikat fizetik, és csak másodsorban az adót. Ha marad pénzük. Ha ők is megkapják a pénzüket. Eredendően nem adócsaló nemzet a magyar. De hát a szükség ráviszi a vállalkozót, hogy a korrupciós körülmények között épülő viadukt és a zűrös kormányzati negyed építési ügyleteihez való hozzájárulás helyett inkább, bár szűkösen, a mindennapi működését próbálja fenntartani. Persze nem tudjuk teljesen függetleníteni magunkat a kormány elhibázott gazdaságpolitikájától. Az elmúlt évben csaknem 9200 cég ment tönkre. Tízezrek kerültek az utcára. A felszámolási eljárás alá kerültek fennmaradt adótartozása kétszázmilliárdra tehető. Nyilván mindig mentek tönkre cégek. 2006-ban 150 milliárd forint lett a hátrahagyott adóhátralék. Nő a csődbe ment vállalkozások száma, nő a hátrahagyott adóhátralék. És 2008-ban sem rózsásabb a helyzet. Az eurózóna válsága egyre mélyül. Az amerikai jelzálogpiaci bankok agonizálnak. És a magyar bankok is rövidesen. Fő exportpiacaink kevesebb magyar terméket igényelnek. A hazai fogyasztás is visszaesett. A kormány gazdaságpolitikája nem az ország előrelépését, hanem a túlélést szolgálja. A saját túlélését. Ha ez a kormány marad 2010-ig, akkor tovább süllyedünk. Alaptétel egyébként a régi demokráciákban, hogy a választások előtt álló kormány már nem változtat lényegesen az adópolitikáján. Ezt hívja az angolszász közgazdasági szakirodalom "béna kacsa-effektusnak". Béna kacsát persze láthatunk Magyarországon is, de a fő probléma, hogy az elmúlt öt-hat évben sem mentek előbbre a dolgok. A világpiaci versenyben már a románok és a bolgárok is megelőztek bennünket. Nehezen hihető, hogy hat év mélyrepülés után éppen most, egy kisebbségbe szorult kormány oldaná meg az ország gazdasági problémáit. A Megegyezés programja abból a hibás, csak rövid előrelátást igazoló feltételezésből indul ki, hogy ha az adóhátralékkal rendelkező vállalkozók önként befizetnék a "sarukat", akkor ez növelné a kormány mozgásterét az adókulcsszázalékok csökkentésében. Jelenem, nem tudják befizetni. Nincs elegendő megrendelés, nincs nyereség, és a dolgozók minden hónap 10-én sorba állnak a fizetésükért. Merő szociális szempontból a vállalkozó inkább preferálja a munkást és családját, mint a kormány túlélését. A Megegyezés dolgozatra épülő új adótörvények ellentmondásosak, hiszen ha eltörlik a négyszázalékos vállalati különadót, de felemelik a nyereségadót 16 százalékról 18 százalékra, sőt a cégautó-elszámolást szigorítják, akkor az égadta világon semmi nem változik... Főleg nem lesz kisebb az adóterhelés.
Végül is hat év szocialista kormányzás után ezek már nem eget rengető dolgok. A nyár közepi önértékelő dolgozat tételeit nem is igen vitatta senki. Persze mindenki tudta, hogy "hol tartunk" valójában, és egy szó sem igaz a gazdaság kifehéredéséből. Ráadásul a kormány néhány hét elteltével még le is leplezte önmagát, hiszen azoktól a vállalkozóktól várja a "megegyezést", akiknek a hátralékairól néhány hete még azt állította, hogy kifehéredtek.
Kacsa volt a nyári ötletroham, és kacsa az új dolgozat is. Háp, háp, háp... mennek a kacsák... Hú, de éhes, hú de szomjas - volt - ez a társaság...