fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EP vizsgálatot vár az ír kormánytól
2008. szeptember 26., 13:27
Az Európai Parlament felszólította az ír kormányt: haladéktalanul vizsgálja ki azokat értesüléseket, amelyek szerint amerikai hivatalos körök jelentős illegális pénzügyi adományokkal támogatták a nem-kampányt irányító írországi Európa-ellenes mozgalmat.

Emellett a parlamenti frakciók vezetőinek csütörtöki (2008. szeptember 25.) megbeszélésén arról is döntöttek, hogy az EP következő Egyesült Államokba utazó delegációja kérdést intéz az amerikai Kongresszushoz az Európa-ellenes erők támogatásával kapcsolatban.

A sajtóban elterjedt, de brüsszeli uniós körökben is hangoztatott értesülések szerint hivatalos amerikai szervek, mindenekelőtt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a védelmi minisztérium támogatást nyújtottak a Lisszaboni Szerződés elutasításáért küzdő egyik legbefolyásosabb szervezetnek, a Libertasnak.

A mozgalom kampánya - mint kiszivárgott - mintegy 2 millió euróba került, s ebből valamivel több mint 200 ezer euró származott amerikai forrásból. Ezt az összeget a Libertas elnöke, Declan Ganley kapta meg, aki egy, az amerikai védelmi minisztériummal szoros üzleti kapcsolatban álló vállalatot irányít, s korábban a Pentagonnal 200 millió dollár értékben kötött szerződéseket.

Ganley jelenleg épp egy Lisszaboni Szerződés ellenes politikai csoport létrehozásán munkálkodik, mely reménye szerint akár a közelgő, 2009 júniusában esedékes Európai Parlamenti választásokon is indulhatna. Egy esetleges új népszavazásra várhatóan 2009 ősze előtt nem kerül sor Írországban.

A Parlament felszólítására reagálva - melyet Ganley "alaptalan vádaskodásnak" nevezett - Ganley elmondta: a Libertas eleget tesz a kötelezettségeinek, és tájékoztatja a megfelelő ír hatóságokat a támogatások részleteiről.

(euvonal)