fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új cselekvési terv a kábítószer-fogyasztás csökkentésére
2008. szeptember 26., 17:18
Ezzel kívánja mérsékelnia kábítószer használat káros következményit és visszaszorítani a kábítószerrel kapcsolatos bűnözést. A frissen alapított Európai Kábítószer-ellenes Szövetség legfőbb célja a kábítószer által okozott társadalmi károk csökkentése. A Bizottság felszólította a kormányzati szerveket, a közszolgálatokat és az önkéntes szervezeteket a Szövetség keretében történő együttműködésre. Reméli, hogy a tervet még idén elfogadják. Az Euractiv.hu összefoglalója.

Jacques Barrot, a Szövetség alelnöke, és az Unió jogérvényesülésért, szabadságért és biztonságért felelős biztosa szerint a leginkább veszélyeztetett csoport, a fiatalság figyelmét kell felhívni a kábítószer-fogyasztás kockázataira. Ennek keretében az uniós állampolgárokat is mozgósítani szeretné a kábítószer elleni küzdelemben. Ezt a széles körű információnyújtással, a szervezet eredményeinek ismertetésével kívánja elérni. Fontosnak tartja, hogy az Unió lakosai ne csak tudjanak a lehetőségekről és eszközökről, hanem használják is azokat.

Statisztika: ijesztő számok

Ez különösen fontos az aktuális statisztikák eredményeinek tükrében. Az Unióban körülbelül 2 millió kábítószer függőségben szenvedő ember van. A különböző drogokra vonatkozó eredmények átfogóbb képet adnak a helyzetről. Mintegy 70 millióra tehető azon uniós lakosok összlétszáma, akik életük során valamikor már fogyasztottak cannabist. Ez a szám a kokain tekintetében legalább 12 millióra, az ecstasy vonatkozásában 9,5 millióra, az amfetaminok esetében pedig 11 millióra tehető.

Legalább félmillió ember részesül heroint helyettesítő kezelésben. Az unióban évente hozzávetőlegesen 7500 ember hal meg kábítószer-túladagolásban. Itt azonban érdemes megjegyezni azt, hogy a kábítószer mellett az alkohol is jelentős problémát jelent az Unióban. A 15-29 éves fiúk és férfiak körében minden negyedik haláleset összefüggésbe hozható a szeszes italok fogyasztásával.

A cselekvési terv

A most elfogadott három éves cselekvési terv a kábítószer kereslet és kínálat egyidejű csökkentését célozza, valamint felvázol egy kiegyensúlyozott kábítószer-ellenes Európa politikát. Ez a következő öt pillérre épül: a kábítószer iránti kereslet csökkentése és a közvélemény figyelmének felkeltése, az európai polgárok mozgósítása, a kábítószer-kínálat csökkentése, a nemzetközi együttműködés fejlesztése, valamint a kábítószerrel kapcsolatos jelenségek jobb megértésének elősegítés

A javasolt tevékenységek két nagy csoport tevékenységét érintik. Az intézkedések egy része a kábítószer fogyasztók kezelésére és egészségkárosodásának mérséklésére irányuló programok minőségének, elérhetőségének és kiterjedésének javítását célozza. A másik oldal a jelenség gyökerét próbálja meg elvágni az EU-n beül és kívül is. Ennek keretében bűnüldözési operatív információn alapuló Uniós területen végrehajtott rendőrségi és vámhatósági műveletek indítását tervezi, valamint az Afganisztánból és Latin-Amerikából kiinduló kábítószer-kereskedelmi útvonalakon működő bűnözői csoportokkal szemben akciókat irányoz elő
A 2009-2012-es terv a nyolc éves (2005-2012) Európai Drog Stratégia befejező szakasza. Ennek keretében három szinten zajlik a küzdelem. Közösségi szinten a közegészségügy, a pénzmosás elleni küzdelem és segítségnyújtás fejlesztésére és támogatására irányul Tagállami szinten közelíteni szeretné a külpolitikát és az igazságszolgáltatást. Nemzetközi szinten a különböző szervezetekkel történő együttműködés, valamint az Unió nagyobb befolyásának erősítése a cél. Ezt olyan lépésekkel kívánják elérni, mint például az egységes fellépés az ENSZ kábítószerrel kapcsolatos fórumain.

Fontos megjegyezni, hogy a most elfogadott cselekvési terv szervesen kapcsolódik a 2005-2008-as programhoz, mivel a korábbi három éves ciklus keretében végrehajtott tevékenységek értékelésén alapul. Számos területen sikerült eredményt elérni. Csökkent a kábítószerrel kapcsolatos halálesetek, és az intravénás droghasználat útján terjedő HIV-vírus fertőzések száma is.

Tagállami szinten, több területen is előrelépés történt. Sikerült visszaszorítani a kábítószer kereskedelmet és az azzal összekapcsolódó pénzmosást. Erősödik a tagállamok közötti együttműködés, amit a nemzeti kábítószer-ellenes politikák közeledése is bizonyít.

(kitekinto.hu)