- Püspök úr a múlt hónapban megnyitotta Balatonszárszón a Válaszutak metszéspontján című református értelmiségi konferenciát, majd előadást tartott Nyíradonyban a Van kiút! elnevezésű ökumenikus tanácskozáson. Mindkét fórum központi témája a magyarországi politikai, társadalmi, erkölcsi válság és a kiútkeresés volt. A református egyház hogyan, mivel akar hozzájárulni a válságból kivezető út megtalálásához?

- Hitbeli meggyőződésünk és hagyományaink is arra köteleznek bennünket, magyar reformátusokat, hogy a népünket, nemzetünket, a jelenét és jövőjét meghatározó sorskérdésekre mi is keressük a jó válaszokat. Szárszó azért is fontos jelkép nekünk, hiszen az 1943-as híres konferencián a világosan gondolkodók jól látták, hogy Magyarország sorsa nem csak a saját kezében van. A mai helyzetünk is hasonló, mert olyan európai és globális politikai és gazdasági, pénzügyi érdekek jelennek meg a magyarországi eseményekben, amelyeket egyrészt józanul kell látni, másrészt meg kell találni azokat a külső kapcsolódási pontokat és azokat a belső kapaszkodókat, amelyekkel meg lehet erősíteni társadalmunk, nemzetünk közösségét. A református egyház régen is, ma is a közösséget összetartó kapaszkodókat és kapcsokat igyekszik megtalálni és erősíteni a maga eszközeivel.

- Mi ma a legnagyobb baj Magyarországon? Sokak szerint a politikai, gazdasági és szociális válság mögött mély erkölcsi és bizalmi válság húzódik meg.

- Sokan elmondták már, hogy mély morális válság van nálunk. Azt gondolom, ezért is szükséges újragondolni és újrafogalmazni a politika és az erkölcs viszonyát. Ehhez nem kell semmi újat kitalálni, mert eredetileg az etika és a politika egymással szoros kapcsolatban lévő jelenségek voltak. A klasszikus arisztotelészi megfogalmazás szerint az etika a helyes, a célravezető, a közösséget építő alapelveket jelenti, a politika pedig ezeknek a végrehajtására szolgál. E kettő nálunk teljesen elvált egymástól. A mai magyar politikában nem jelennek meg azok az eszmék, elvek és célok, amelyek azt tartják szem előtt, ami valóban a közösségnek a javát szolgálja, hanem egyre inkább az látszik, hogy a politika - machiavellista értelemben - csupán a hatalom megszerzésének és megtartásának a jegyében gondolkodik. Sokakkal együtt én is azt tapasztalom, hogy a politikai életben a közös gondolkodást, az értelmes párbeszédet, a józan kompromisszumkészséget felülírják az önző érdekek és az elszabadult indulatok, a politikai kommunikációt és a médiát a felszínesség és a felelőtlenség jellemzi, ami nem az emberek valódi problémáival törődik.

- Mondana erre egy példát?

- A legutóbbi budapesti melegfelvonulás után Horn Gábor SZDSZ-es politikus számon kérte az egyházakon, hogy miért nem voltak ott, és miért nem álltunk ki a homoszexuálisok emberi jogai mellett. Amikor ezt elmondtam az egyik munkatársamnak Debrecenben, erre úgy reagált: én elmondtam volna Horn Gábornak, hogy azért nem voltam ott az Andrássy úton, mert haza kellett mennem Zsarolyánba - ez egy kis szatmári falu -, hogy leszedjük a meggyet. Elvittük, leadtuk, kifizettek bennünket, utána mi kifizettük a napszámosokat, aztán leültem, és csak néztem magam elé, hogy ez hogy van, hogy most 25 ezer forintot ráfizettem... Természetesen amikor valakinek, néhány száz embernek az emberi jogai sérülnek, az valóban fontos dolog. De amikor egy országnak a jelentős része azzal van elfoglalva, hogy a munkájának nem kapja vissza a töredékét sem, amikor emberek tíz- és százezrei naponta azzal szembesülnek, hogy hiába feszülnek meg, nem tudják a családjukat eltartani, mert a munkájuk ellenértéke másokhoz kerül, és mégsem erről szól a politika és a média, akkor itt valami még sincs egészen rendjén. Sok polgármester elmondja nekem, hogy nálunk, a keleti végeken egyre több gyümölcstermesztésből, mezőgazdaságból élő család kerül a tönk szélére, mégsem ezzel foglalkoznak Budapesten, hanem kevésbé fontos vagy álproblémákkal.

- Az evangélium hirdetése, a tanítás-nevelés, a gyógyítás, a szeretetszolgálat mellett felvállalják még a meggy-, az alma- és a szőlőtermelők érdekvédelmét is?

- Nekünk minden valós problémával foglalkoznunk kell, amivel találkozunk, nem fordulhatunk el egyetlen bajba került embertől sem. Először is nagy szükség van arra, hogy a hasonlóképpen gondolkodó civilszervezetekkel, uram bocsá', szakszervezetekkel is szót tudjunk érteni. Én nagyon jelentősnek tartottam az elmúlt esztendőben például azt, hogy itt, a zsinati székházban a jelentős szakszervezetek képviselőivel leültünk tárgyalni az egészségbiztosítás ügyében, és közösen léptünk fel a szolidaritásalapú egészségügy üzleti átalakításával szemben. A párbeszéd és az összefogás a civilszervezetekkel és a szakszervezetekkel végül is eredményes volt, amit a márciusi népszavazás nagy sikere bizonyít. A magyarországi református egyház aggodalommal figyeli az országban egyre mélyülő szociális válságot, és egyházunk vezetése számos alkalommal felhívta a figyelmet a válságtünetekre.

- Nem tartanak attól, hogy emiatt még több támadás éri a kormánypártok és a balliberális média felől a történelmi egyházakat mondván, minek avatkoznak bele olyan ügyekbe, amelyek nem rájuk tartoznak?

- Nagyon fontos, hogy az egyházak fórumot és hátteret biztosítanak azok számára, akiknek a hangja még gyengébb, a megszólalási és érdekképviseleti lehetőségeik még rosszabbak, mint nekünk. Ezért szívből támogatjuk az olyan civil kezdeményezéseket, amilyen például az Élőlánc mozgalom és több civilszervezet demonstrációja volt, amely a maradék nemzeti vagyon, az életünk alapját jelentő föld és víz megvédésére, kiárusításának megakadályozására hívta fel a politika és a társadalom figyelmét. Ez is hozzájárulás lehet a válságból kivezető úthoz, amikor mi is határozottan azt mondjuk, hogy álljon meg a menet, mert vannak dolgok, amelyek nem rendelhetők alá a szabad tőkemozgásnak, még ha úgy látszik is, hogy az Európai Unióban most ez az első számú parancsolat. Ha minden eladó, ha minden magánosítható, akkor elveszhetnek a társadalmat összekapcsoló közös értékek és érdekek.

- Ön a szárszói konferencián azt mondta, sokat kell tenni azért, hogy Magyarország ne következmények nélküli ország legyen. Egyre többen gondolják úgy, hogy ez az óhaj csak előre hozott választás és egy, a választópolgárok többségét képviselő új kormány megbízása után teljesülhet, mert a jelenlegi kormány, illetve az MSZP és az SZDSZ minden erkölcsi tőkéjét és politikai legitimációját elveszítette.

- Ha már szóba került az előre hozott választás, azt gondolom, hogy ma Magyarországon nem folyik kormányzás. Kormányzáson én azt értem, hogy egy politikai erőnek van világos értékrendje és koncepciója, ahhoz megvan a kellő támogatottsága, és képes a programja végrehajtására. Ma Magyarországon az embernek az a benyomása, hogy az utak sehonnan sehova nem vezetnek. Ez a legnagyobb baj, és ezért van az, hogy az emberek reakciója vagy kimerül a politikusok szidalmazásában, vagy pedig teljes közönyösség és elcsüggedés tapasztalható afölött, hogy itt semmit sem lehet csinálni. Azt gondolom, az egyháznak abban is szerepe van, hogy a magyar társadalomnak az önértékét és önérzetét próbálja erősíteni, és ne engedje azt, hogy a fatalista önfeladás győzedelmeskedjen. Azon az élet- és valóságszemléleten is próbálunk változtatni, ami ma mindenekelőtt a pénz- és fogyasztáscentrikusságban jelenik meg. Nehéz és sokszor nem népszerű a nem anyagi értékek képviselete, de nekünk az a küldetésünk, hogy rámutassunk a nem e világi és nem mulandó értékekre, mert, mint Jézus mondja, nem csak kenyérrel él az ember.

- A református egyház - az egész társadalom érdekében - hogyan tudja erőteljesebben és érthetőbben megjeleníteni elhivatottságából és küldetéséből eredő értékszempontjait és álláspontját? Nem kellene az egyházat alkotó hívő embereknek a saját szűkebb környezetükben, mindennapi életükben aktívabban, bátrabban - ugyanakkor okosan és szelíden - a hitük szerinti igazat elmondani és jót cselekedni?

- A református egyházban minden egyháztag elmondhatja, hogy az egyház mi vagyunk. Vagyis nem csupán a lelkészek, az esperesek, a püspökök, a zsinati vezetők, hanem mindenki, aki az egyházhoz, gyülekezethez tartozónak vallja magát, bátran és nyíltan hallassa a hangját minden alkalmas helyen és időben, kérdezzen, kérje számon a közhatalommal megbízott embereken, mit miért tesznek vagy nem tesznek választóik érdekében, hogyan sáfárkodnak a közpénzekkel. Remélem, hogy azzal a szellemiségű és magas minőségű oktató-nevelő munkával, amely az egyházi iskolákban folyik most már majdnem két évtizede, egyre nagyobb létszámú fiatal lép be a felnőtt társadalomba, és válik olyan, önállóan, felelősen gondolkodó, beszélni és cselekedni tudó értelmiségivé, hogy ez az új nemzedék előbb-utóbb érdemi változásokat érhet el a közvéleményben és a közéletben is. Anélkül, hogy az egyház a maga sajátosságát, legfőbb misszióját, az evangélium hirdetését és az isteni szeretet átadását feladná, mindenképpen szükség van egy olyanfajta nyitásra a társadalom felé, hogy minél több ember rácsodálkozzon arra, hogy az egyháznak mi mindenről van véleménye, és erre vagy arra a problémára milyen megoldási javaslata van.

- A történelmi egyházaknak, köztük a reformátusoknak rég nem volt olyan rossz a viszonyuk a mindenkori kormánnyal, mint a mostanival. Ennek nem az az oka, hogy a konzervatív, kereszténydemokrata pártok természetes szövetségesei, míg a baloldaliakkal szemben eleve ellenzékiek?

- Az egyházak "viszonyulása" nem a politikai logikát, a pártállást követi. Nyilvánvalóan más a viszonyulásunk egy olyan kormányzathoz, amely azt mondja, hogy a történelmi egyházakat egyenrangú, sőt stratégiai partnernek tekinti, mint amely túlzottnak és nemkívánatosnak tarja az egyházak oktatási, egészségügyi, szociális szerepvállalását, és minden lehető módon igyekszik korlátozni, szűkíteni az egyházak társadalmi mozgásterét. De ez nem jobb- vagy baloldal kérdése. Volt olyan baloldali kormány, amellyel jó volt a viszonyunk, és a helyi önkormányzatok szintjén sok olyan példát ismerek, ahol a baloldali polgármester jó kapcsolatot és hasznos együttműködést alakított ki - egymás meggyőződését tiszteletben tartva - a helyi református gyülekezettel az egész település javára. Amikor a nyáron kiderült, hogy az Állami Számvevőszék szerint 2005-ben és 2006-ban a jogosnál jóval kevesebb összeget kaptak az egyházi iskolák, akkor azt vártam volna el egy normálisan gondolkodó, a magyar oktatást szívügyének tartó, mindegy, milyen oldali oktatási minisztertől, hogy kiáll, és azt mondja: elnézést kérek a kormány tévedése miatt, és szeretném megköszönni azoknak a pedagógusoknak a munkáját, akik ilyen nehéz körülmények között is átlagon felül teljesítettek, és természetesen korrigáljuk a hibát. Sajnos a miniszteri köszönet és ígéret is elmaradt, de szerintem ez nem baloldaliság kérdése, hanem annak a fel nem ismerése, hogy az egyházak a társadalom, különösen rászoruló embertársaink javára értékes és hasznos közszolgálatot végeznek, ráadásul az állami és önkormányzati intézményeknél általában magasabb minőségben és költséghatékonyabban.

- A református egyház egyre nehezebb anyagi, pénzügyi feltételek mellett tartja fenn oktatási, egészségügyi, szociális intézményeit, és egyre több közfeladatot, társadalmi szolgálatot vállal. Miből merítenek ehhez erőt, és meddig bírják még?

- Egyházunk régi tapasztalata, hogy amikor legnagyobb a szükség, akkor jön az isteni segítség. Isten a legrosszabb dologból is jót tud kihozni. József története erre az egyik klasszikus példa. Nekem erről mostanában az jut eszembe, hogy a 2004. december 5-i népszavazás, ami a magyarság összetartozás-tudatára és nemzeti önérzetére oly keserves csapást mért, jótékony hatást is gyakorolt. Például óriási lökést adott a Kárpát-medencei magyar református egyházak egységesülési folyamatának. Ha Isten megsegít, jövőre megtartjuk a Trianon által szétszakított református magyarság egyesítő zsinatát, ami az egész magyarságnak nagy ajándék. Ez az összetartozás egymás segítésében már most is megnyilvánul, például segítünk a legnehezebb helyzetben levő kárpátaljai magyaroknak iskoláik fenntartásában, nyugdíjalapot hoztunk létre az ottani lelkészözvegyek számára, akik semmilyen nyugdíjat nem kapnak az ukrán államtól. A határon átnyúló szolidaritás, a testvérgyülekezeti kapcsolatok erősödése, a közös élmények tartást adnak, megerősítenek, reménnyel töltenek el bennünket, és így hangolódunk rá a református egyházi tisztújításra és a jubileumi Kálvin-évre. A 2008. évi Biblia éve, az egyházi választás és jövőre Kálvin születésének 500. évfordulója is jó alkalmat és számos lehetőséget nyújt arra, hogy az Istennel és egymással való közösségi élményeinket, a kegyelmi ajándékokat kisugározzuk a református egyházból szűkebb és tágabb környezetünkre. A magyar társadalomnak ma erre van a legnagyobb szüksége, hogy megerősödjön benne a közösségi érzés, az összetartozás és az ebből eredő összefogás, együtt munkálkodás képessége. Református egyházunk küldetése, hogy amit kaptunk Jézustól, azt adjuk tovább. Adjunk hitet, reményt és szeretetet ahhoz, hogy az emberek ne csüggedjenek el, ne adják fel önmagukat, hogy nemzetünk visszanyerje életerejét, lelkileg megerősödjön és megújuljon. Azért vagyunk és dolgozunk, hogy legyen jó érzés magyarnak és reformátusnak lenni, ehhez a közösséghez tartozni és ennek a közösségnek a javát szolgálni.