Míg Obama mindvégig a vita tervek szerinti lefolytatása mellett kardoskodott, McCain napokig bizonytalanságban hagyta ellenfelét és a közvéleményt aggódónak szánt washingtoni reakciójával. Végül azonban az idős republikánus szenátornak is be kellett látnia, hogy válság ide vagy oda, ha ezzel az átlátszó ürüggyel farol ki a megméretés elől, azt nem veszi jó néven a nagyközönség. Ilyen előzmények közepette tulajdonképpen a papírforma érvényesült az egyetemi auditóriumban: a fiatal fekete politikus egyértelműen jobb retorikai teljesítményt nyújtott, válaszai úgy a vitavezető felé, mint McCain irányába kifinomultak voltak, ugyanakkor sikerrel kerülte el azt a "nagyokos"-fellépést, amely sokakat idegenített el tőle még a demokrata jelöltállítás során, a Hillary Clintonnal folytatott viták idején.
Európai szemmel nézve nem lehet kétséges, hogy Obama fellépése, ígéretei többel kecsegtetnek: akár tudja, akár nem, akár szándékos, akár nem, a kenyai származású politikus mondanivalója sokkal inkább rezonál világszerte, mint McCainé. Mi több, reményt kelt. Amikor arról beszél, hogy a washingtoni elit az elmúlt években mennyire szabadjára engedte a pénzügyi szektort a ma már látott következményekkel, amikor tárgyalásos külpolitikát ígér, olyan érzése van a más kontinenseken élő, külső megfigyelőnek, mintha hozzá is beszélne, noha nyilvánvaló, Obamának most az amerikai szavazókat kellene megnyernie, akik valószínűsíthetően másra figyelnek, más dolgokat akarnak hallani.
John McCainnek nincs olyan beszélőkéje, mint Obamának, kissé darabosan nyilvánul meg, viszont minden szavában ott van egy idős amerikai törvényhozó és egy volt vietnami háborús hadifogoly-veterán minden tapasztalata, ami önkéntelenül is tiszteletet ébresztő. Amikor McCain arra hivatkozik, hogy mit tett le az asztalra, mondjuk, 1983-ban, vagy amikor Henry Kissinger három évtizedes barátságát említi, akkor Obama 2002-es tiltakozása az iraki inváziós tervek ellen bizony nem tűnik túl versenyképes tapasztalatnak. Ráadásul - enyhén szólva - John McCain sem nevezhető a washingtoni elit jelöltjének, vehemens fellépésével sokszor tett már keresztbe korrupciós ügyleteknek, vagy menetelt szembe nyílegyenesen a párttársa, George W. Bush által vezetett jelenlegi adminisztrációval.
Bárhogyan is zajlanak le a további viták - így a bombaként berobbant Sarah Palin republikánus és Joseph Biden demokrata alelnökjelölt összecsapásai -, az elkövetkező négy évben lesz mit bizonyítania a nyertes párosnak, hiszen lesz munkájuk bőven. Cselekedeteikkel vagy felgyorsítják, vagy megfordítják azokat a folyamatokat, amelyek miatt világszerte egyre többen temetik az Egyesült Államokat. Létkérdés, hogy megtisztítsák a washingtoni döntéshozatalt azoktól a lobbiérdekektől, amelyek a válság közepette is megakadályozzák, hogy Amerika valós érdekeinek megfelelően mozgósítsa máig páratlan erőforrásait.