A tavaly nyáron elkezdődött hitelválság történetében a Kerviel-ügy csak egyetlen epizód, de mint csepp a tengerben mutatja a pénzpiacok szinte hihetetlen mértékű ellenőrizetlenségét, amely a jelenlegi tőzsdei vérfürdőhöz vezetett. A szabályozatlanság eddigi kézzelfogható eredménye több ezer milliárd dollárnyi vagyon "elégése" az értékpapírpiacokon, és csaknem kétmillió amerikai család otthonának elárverezése. A pénzpiacok bizalmának eltűnése azonban számokban és mentőcsomagokban nem mérhető. Az amerikai bankrendszer jelentős részét már régóta jóval inkább a kapzsiság, mint a megfontoltság jellemezte, és emiatt a bizalom elillant iránta. Kiderült, hogy a sok ezer milliárd dolláros spekulatív ügyletek és a fedezetlen jelzáloghitelek kockázatát valakinek ki kell fizetnie. A pénzpiacok a felügyelet hiányosságait kihasználva gyakorlatilag túlfogyasztották magukat. Mivel a globalizáció erősen lefaragta a tisztességesen termelő vállalatok profitját, a nagy haszonra vágyók a cégfelvásárlás, -szétdarabolás, -felturbózás és -továbbértékesítés bizniszében láttak fantáziát. Spekulatív alapok adták-vették a vállalatokat, mindezt óriási hitelekből, alig beárazható fedezettel.
A háztartások szintjén a felelőtlen eladósodás az ingatlanáresések miatt ahhoz vezetett, hogy több volt már a jelzálogkölcsön értéke, mint amennyit az ingatlan ért. Ezeknek a kétes hiteleknek az átcsomagolását és világpiaci szétterítését pedig finoman "pénzügyi újításnak" keresztelte el a Wall Street. A Nemzetközi Elszámolások Bankja szerint több mint 60 ezer milliárd dollár értékben bocsátottak ki kockázatos hiteleket is tartalmazó értékpapírcsomagokat; ez az összeg az egész amerikai GDP közel négyszerese. A pénzügyi piacok liberalizásáért eddig látványosan küzdő Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ma szabályozásért kiált, és nem győzi hangsúlyozni a nemzeti vagy a regionális hatóságok ellenőrző szerepének megerősítését. A "be nem avatkozás" elve kudarcot vallott. Most állami mentőövre, az adófizetők segítségére szorul az eddig mindenhatónak és önszabályozónak nevezett piac.
Egy korszak lezárult. Be kell látni, hogy a hitelminősítők, a felelőtlen bankvezetők, az ingatlanpiaci spekulánsok önkontrollja légvár, sőt még az amerikai központi bank hitelfelvételre ösztönző kamatpolitikája is csődöt mondott. A most formálódó új mentőcsomaggal kapcsolatban már csak a rossz és a még rosszabb forgatókönyv jöhet szóba: ha az állam alacsony áron veszi meg a kétes követeléseket a bankoktól, akkor további bedőlések várhatók, ha viszont túl magas lesz az ár, akkor az amúgy is ingatag amerikai költségvetés hever majd romokban. Még egy módosított csomag megszavazása is a bankrészvényesek katasztrófájához vezet, a gazdasági visszaesés és a válság elmélyülése pedig szinte borítékolható. Már nem a növekedés lelassulásáról van szó, hanem recesszióról. Írországban már negatív tartományban van a "fejlődés", Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban és Németországban pedig tartós helyben járás várható - ha minden jól alakul. És ne felejtsük el, hogy az amerikai elnökválasztási kampány kellős közepén járunk, amikor a republikánusok a saját elnökük mentőtervét fúrták meg a héten.