fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
EU pályázatok: hová folyik az uniós támogatás?
2008. október 2., 17:44
Hivatalos uniós oldal indul ma (október 2.), ahol bárki megtekintheti ki mekkora összegű támogatást kapott az EU pénzügyi alapjaiból. A "Pénzügyi Átláthatósági Rendszer" a Bizottság által nyújtott támogatások kedvezményezettjeiről szolgáltat információt. Az adatbázis az Bizottság korábbi akciójának, az Európai Átláthatósági Kezdeményezés a részét képezi.

A Pénzügyi Átláthatósági Rendszer (PÁR) honlapjának teszt verziója mától elérhető. Az adatbázisban megtalálható az Európai Bizottság és annak végrehajtó ügynökségei által kezelt összes uniós alap kedvezményezettjeiről szóló információ.

A könyvelési adatokra támaszkodó rendszerben az előző pénzügyi év kifizetéseit ellenőrizhetjük, vagyis jelenleg még csak a 2007-es év adatait tekinthetjük meg, a 2008-as évi támogatásokat tehát 2009-ben fogjuk látni. A Bizottság azt tervezi, hogy 2010-től nyilvánosan elérhetővé teszi a mindennapi működéséhez szükséges beszerzési szerződéseket is.

A PÁR megnyitó rendezvényén Dalia Grybauskaité, a pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős európai biztos rámotatott, "a világon csak nagyon kevés közintézmény nyitja ki a könyvelését olyan formában, ahogyan azt mi tesszük. Teljes, megbízható, összehasonlítható és felhasználóbarát hozzáférést fogunk biztosítani az alapok, szerződések és más EU támogatások pénzügyi könyveléséről".

Az Európai Átláthatósági Kezdeményezés keretében létrejött honlap közel 28.000 bejegyzést tartalmaz. Ezek mindegyike a Bizottság által kezelt programokból finanszírozott projektek. A legtöbb esetben a kutatás, oktatás és kultúra, energia és közlekedés területén elnyert támogatásokkal találkozhatunk, de az adatbázis részét képezik a harmadik országoknak megítélt segélyek is.

A most induló honlappal párhozamosan a Bizottság a tagállamokat is kötelezte arra, hogy 2008. szeptember 30-ig tegyék a nyilvánosság számára is elérhetővé az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) 2007. január elseje és október 15-e között teljesített kifizetéseit. A megelőző pénzügyi évre vonatkozó uniós és nemzeti támogatásoknak minden év április 30-ig ki kell kerülniük az adott tagállam honlapjára. A könnyebb elérhetőség érdekében a Bizottság kialakított egy gyűjtőhonlapot, ahonnan az egyes tagállamok saját oldalaira szörfözhetünk tovább.

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos hangsúlyozta a kezdeményezés fontosságát: "Az adófizetők pénzéről van szó, ezért nagyon fontos, hogy az állampolgárok tudják, mire használják fel ezeket a pénzforrásokat" - nyilatkozta.

Az Európai Átláthatósági Kezdeményezést 2005-ben indította a Bizottság annak érekében, hogy meggátolja az uniós pénzek kapcsán a korrupciót, vagyis bárki számára ellenőrizhetővé tegye az EU, illetve a tagállamok által nyújtott támogatások forrásait, kedvezményezettjeit, és az általuk elnyert összegeket.

(euractiv)