fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Uniós védelmi miniszterek informális találkozója
2008. október 3., 14:26
A francia elnökség által megfogalmazott 4 prioritás egyikeként a védelempolitika fejlesztését jelölte meg. A programhoz hűen a Hervé Morin francia védelmi miniszter október 1-2-án találkozóra hívta az EU 27 védelmi miniszterét és Javier Solanat az Unió Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselőjét, a franciaországi Deauvilleben. Témaként az Uniós katonai kapacitások és lehetőségek bővítését jelölte meg. Nagy hangsúlyt fektettek a katonai műveletek bővítésére, és a francia elnökség jelszavaként ismert "védelmezőbb Európa" és a polgári lakosság közötti kapcsolat mélyítésére.

Az informális találkozó programjában elsősorban a katonai tevékenységek légi vonatkozása szerepelt. Helikopterek, az európai szárazföldi erők légi szállításának, repülési együttműködés, térbeli légi megfigyelés fejlesztése, és különböző K+F projektek megvalósítása, mint például robotrepülőgépek megalkotása.

A találkozó keretében azt is fel kívánták mérni, hogy mely tagállamok milyen mértékben állnak készen a különböző projektekben való részvételre. Ezzel olyan együttműködéseknek ad keretet az EU, amelyben a tagországok saját érdekeiket szem előtt tartva vehetnek részt.

A találkozó helyének és idejének megválasztása sem véletlen. Az informális találkozónak otthont adó Deauville Normandiában található, 20 kilométerre a D-Day-n lezajlott támadás partmenti szakaszától. Itt az amerikai, brit és kanadai csapatok 1944. június 6-án kezdték meg a németek visszaszorítását a Második Világháborúban.

A találkozó első napján kezdte meg grúziai küldetését közel 350 EU megfigyelő. Ők fogják várhatóan biztosítani azt, hogy az orosz csapatok teljesítsék visszavonulási vállalásaikat. A megfigyelők helyzetének erősítése és biztosítása nagyon fontos az EU számára, mivel többen azt jelentették, hogy nehézségek árán tudtak csak bejutni a Dél-Oszétiával és Abháziával határos zónákba. Az Oroszország által ellenőrzött két területre pedig nem is léphetnek be. Ez Brüsszel azon félelmeit támasztja alá, melyek szerint a két régiót de facto független államként ismerik majd el.

Herve Morin francia védelmi miniszter már a találkozó meghívólevelében felszólította kollégáit egy átgondolt terv elkészítésére, amivel a tagállamok fejleszteni tudják az Unió katonai kapacitásait.

Az Unió területén kívüli tevékenység

Központi helyet foglalt el a különböző békefenntartó missziók kérdése. A blokk eddigi legnagyobb külföldi katonai akciójában, Csádban 3700 EUFOR katona vesz részt. A küldetésről elmondták, hogy sikerült biztosítani a menekültek, üldözöttek és a nemzetközi szervezetek helyzetét.

A bosznia-hercegovinai Altheaban is pozitív eredmények születtek. A francia védelmi miniszter sikernek könyvelte el, a négy éves békefenntartó tevékenységet. A helyzet további kezelésére szerinte több lehetőség is kínálkozik. Példaként említett meg a misszió állomásoztatásának meghosszabbítását és a feladatok polgári személyekre és boszniai katonákra bízását. Végül megegyeztek a jelenlét meghosszabbításáról, de nem szabtak pontos határidőt a tevékenység befejezésére.

Spanyolország kérdésével kapcsolatban nem született megállapodás. Az ibériai ország a rendeződött helyzetre hivatkozva, vissza szeretné hívni 320 katonáját.

Napirendi pontok között szerepe a szomáliai partok mellett tevékenykedő kalózok elleni küzdelem is. A hajókat európai csapatokkal kívánják megvédeni. A kalózok leghírhedtebb akciója egy fegyvereket szállító ukrán hajó megtámadása volt. Nyolc tagállam önkéntesként jelentkezett egy tengeri biztonsági erő felállítására. A tengerügyi kezdeményezés területén azonban további lépések szükségesek. Ezek meghozatala a következő hónapban esedékes, hivatalos, EU-védelmi találkozóra vár, Brüsszelben.

A katonai kapacitások fejlesztése

Az Unió területén állomásozó haderők fejlesztésének kérdésében is történtek előrelépések. Számos helikopter felújítására is sor kerül, és a pilótáik továbbképzésen vesznek majd részt. Ezt a kezdeményezést Franciaország 5 millió euróval támogatja, amely a teljes összeget 8 millióra növeli.

Megállapodtak egy nemzetközi légi szállító egység felállításában, ami az EU légi mobilitását fogja növelni. A csoport A400M típusú gépeket használ majd.

Az új katonai műholdas megfigyelő rendszerekről is megállapodás született. Az új generációs műholdakat európai együttműködés keretében fogják kifejleszteni.

Az Európai Védelmi Ügynökség szerepét megerősítik a katonai felszerelések ellátásnak és fejlesztésének tekintetében. A védelmi miniszterek támogatták a védelmi eszközök valódi belső piacának kialakítását. Ezzel a lépéssel el szeretnék érni az európai ipar konszolidálását.

A tanácskozáson az uniós állampolgárokat érintő kérdésekről is határozat született. Egy összehangolt evakuálási tervezetet készítettek az EU-s állampolgárok kimentésére a világ bármely pontján.

A fiatalabb generációk lehetőségei

A "védelmezőbb Európa és a lakosság" témakörében az ERASMUS hallgatói mobilitási program keretein belül végrehajtandó lépéseket irányoztak elő a közös kiképzési projektek megvalósulására. Ennek keretében egy olyan tervet terjesztettek be, amely szerint a tisztek a 27 tagállam bármelyik katonai iskoláján folytathatnának tanulmányokat.

A konferenciával párhuzamosan több, mint száz hallgató és diák részvételével találkozót szerveztek az európai védelempolitikával kapcsolatban. A két napos rendezvény zárásaként sor került a védelmi miniszterek és fiatalabb "kollégáik" közös tanácskozására is, ahol az új generáció elmondhatta véleményt a témával kapcsolatban.

(euractiv)