A tarkapártiak előzetesen kinyilvánították, hogy nem akarják a politika szintjére tolni az ügyet, ezért akarják távol tartani a miniszterelnököt is. A távoltartás - ha nem is úgy, ahogy gondolták - sikerült. A tüntetés távol esett sok mindentől. Például a magyar valóságtól. Ugyanis a kissé komikus tarkamenet résztvevőinek csekély száma nagyjából annyi lehetett, mint ahányan nálunk százszázalékos színmagyarságban gondolkodnak. Vannak ilyenek, persze: ők azok, akik sose hallottak vegyes házi királyokról - a cseh Vencelről, a bajor Ottóról, az Anjou Nagy Lajosról, Jagelló Ulászlóról (noch dazu kettő is volt belőlük), hogy a Habsburgokról már ne is beszéljünk; és akik nem olvastak egy sort se zerinvári Zrínyi Miklóstól vagy Petrovics-Petőfi Sándortól. (Akinek egyébként korszakos költeménye, a Nemzeti dal első sora, a Talpra magyar esett blaszfémia áldozatául.)

Szóval felnőtt polgárságunk pontosan tudja - Szent István óta él az üzenet -, hogy "az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő". És minthogy sosem volt egynyelvű és egyszokású ország a miénk, így is éltük meg annak természetes valóságát, évszázadokon át. Konfliktusok persze olykor támadtak.

Sokatmondóak a szombati tüntetés jelszavai, látszik rajtuk, hogy a szervezők nagy műgonddal, nem kevés verejtékkel módolták ki őket: "Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból! Elég a lincshangulatból! Elég volt a magyar identitás kisajátításából!" Az általánosság szintjén nehezen értelmezhető lózungok a közelmúlt történéseire vetítve könnyen visszájára fordulnak: Tiszanána, Köröm, Galgagyörk, Mezőfalva - csak néhány friss példa az atrocitásokra és lincshangulatra. A legújabb atrocitást épp a pesti tarkamenet vigiliáján produkálta az élet: családilag vertek és fojtogattak egy óvónőt Kiskundorozsmán. Bátorkodott ugyanis azt kérni, hogy a gyerek pontosan érkezzen az oviba.

Beszélhetnénk persze hosszasan a magyar identitásról, annak sérelmeiről is - a svájcisapkázástól egészen odáig, hogy honnét is másznak elő a "mélymagyarok" -, de legyen elég csak a legutóbbi provokációt említeni: Az ember tragédiájának kocsmaszínházi pornóváltozatát. Ezen sokat fognak még esztetizálni a beavatottak, bizonygatva, hogy aki a nemzeti literatúra meggyalázását látja ebben, az fantáziátlan és szűk látókörű. Tehát hülye. Aki meg nem hülye, annak ott a helye az első Tarka Magyaron. Ilyen összefüggésben végképp szomorú volt látni, hogy a hét végi tömeggyűlés mily csenevész kis tömeget vonzott. Vagyis parányi csoport alkotja a hazai nem hülyék táborát.

Csapatukat még a kormányfői tekintély sem erősíthette, hisz, mint mondta, ő csak magánemberként volt ott. Alkalmi tarka magyarként.