fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Barroso fogadta az új biztost
2008. október 6., 13:51
José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke üdvözölte múlt pénteken kinevezett (október 3.) új biztosának érkezését, a brit Baroness Ashton-t, aki Peter Mandelsont váltja a kereskedelmi biztosi székben.

Mandelson pénteki lemondása meglepte a Bizottság tagjait. Döntését azzal indokolta, hogy visszatér a brit kormányba, és mint üzleti főtitkár folytatja munkáját.

Helyettesének Baroness Ashtont, a brit felsőház munkáspárti vezetőjét nevezték ki, akit Barroso elnök fogadott. Kereskedelmi biztosként való mandátuma valószínűleg nem tart majd sokáig, hiszen a jelenlegi Bizottság munkája 2009 októberében megszűnik.

Ashton hivatalba lépése előtt köteles az Európai Parlament előtti, hagyományos meghallgatáson részt venni. Egy jelentés szerint, Barroso "nagyon elégedett volt a biztos eredményeivel", és megemlítette, "Ashton nagy szerepet töltött be a Lisszaboni Szerződés felsőházban való elfogadásában."

"Nagyon impozáns közgazdasági tapasztalata van." - mondta pénteken a biztosok megszokott sajtótájékoztatóján Barroso szóvivője, Johannes Laitenberger. "Ashton jelentős jogi tapasztalattal rendelkezik és már korábban is foglalkozott kereskedelemmel kapcsolatos ügyekkel."

Ashton munkatapasztalata azonban inkább kapcsolható az oktatási és munkai ügyekhez, mint a kereskedelemhez. "Korábban a brit parlament oktatási és képzési részleg, illetve az alkotmányos ügyek és az igazságügy minisztérium államtitkári pozícióit töltötte be, ahol a jogi szolgálatnak megfelelően foglalkozott bizonyos kereskedelmi ügyekkel is." - áll a Bizottság jelentésében.

Mandelson biztosi idejéhez köthető a dohai tárgyalásokon folytatott világkereskedelmi megállapodások összeomlása, melynek eredeti célja új lehetőségek biztosítása lett volna a fejlődő országok számára.

Távozását hallva nem egész Brüsszel volt csalódott. "Mandelson biztos sajnos nem tudta biztosítani, hogy az EU a fejlődő országokkal folytatott kapcsolatai során az egyéni érdekek védelme helyett a fejlődést helyezze előtérbe." - mondta Luis Morago, az Oxfam's Brussels iroda vezetője.

"Igaz, hogy történt előrelépés az EU álláspontja kapcsán, a fejlődő országok felé megfogalmazott igények azonban továbbra is aránytalanok és jövőbeli hatásuk is egészen addig bizonytalan, míg további változások nem történnek."

(euractiv.hu)