fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Összeomlás
2008. október 9., 08:49
Miközben pánikhangulat uralja a fejlett nyugati világot, a magyar kormány jövőre háromszázalékos gazdasági növekedést tervez, versenyképességet javító adócsomaggal hecceli a közvéleményt, és homokra épülő költségvetési tervezetet nyújt be az Országgyűlésnek.

Mintha a globális pénzügyi válság nem fenyegetné azt a Magyarországot, amelynek az úgynevezett külpiaci kitettsége a legnagyobb a kelet-közép-európai mezőnyben. Mit a kelet-közép-európai mezőnyben! Hazánkat ezen a téren csak Luxemburg előzi meg Európában. Vagyis: ha a világgazdaságban valami negatív folyamat zajlik, az hozzánk rögtön begyűrűzik. Márpedig a globális krízis most sem áll meg Hegyeshalomnál.

Tegnap katasztrófahangulat uralta a világ tőzsdéit, a budapesti börze sem volt kivétel. Olyannyira nem, hogy az eddig biztonságosnak hitt, kecsegtető befektetésnek tartott részvényektől igyekeztek megszabadulni a papírok tulajdonosai. A magyarországi helyzetet alighanem a legjobban az illusztrálta, hogy Csányi Sándor OTP-vezér, a Mol igazgatósági elnöke az összes Mol-részvényét értékesítette.

Zuhant a forint árfolyama is az euróval szemben. Tegnap délután már 255-ös áron kereskedtek a hazai fizetőeszközzel. Mondjuk ki nyugodtan: krach uralta Budapestet.

A globális pénzügyi válság legnagyobb fejleménye persze az volt, hogy a világ nagy jegybankjai kamatot vágtak - egyeztetett intézkedésként. Nálunk ez a lehetőség fel sem merült.

Milyen hatásokat is vált ki a turbulencia Magyarországon? Mindenekelőtt azt, hogy a kormány a homokba dugja a fejét, és igyekszik elbagatellizálni a helyzetet. A tréfát félretéve: a krízis újabb hulláma már érezteti hatását Európában és hazánkban is. Első körben a bankok kerülnek nehéz helyzetbe, elapadnak a vállalati és lakossági hitelek, majd a pénzpiacokon fennmaradnak a komoly kockázatok, és csökken a befektetők kockázatvállalási hajlandósága. A válság hatására a forint árfolyama az előttünk álló hónapokban tovább gyengülhet, és Magyarországon a következő évben nem várható érdemleges gazdasági növekedés.

Mi a teendő? Egyre több közgazdász vallja, hogy azonnal vissza kell vonni a jövő évi költségvetés tervezetét, és borúlátóbb verzióval kell kirukkolnia a Pénzügyminisztériumnak, illetve a kormánynak. A Fidesz álláspontja szerint a munka és a családi terhek könnyítésével lehetne segíteni a belső gazdaság helyzetén. Még ha utóbbi meg is történne, akkor sem tudná ellentételezni a magyar gazdaság szerkezeti problémáit. Nem árulhatunk zsákbamacskát: ebben a helyzetben csak egy új kormány, egy új összetételű hatalmi centrum tudna érdemi, hatékony és hosszú távra szóló, komoly gazdaságpolitikai döntéseket hozni. A kormányzati összeomlás, a cselekvőképtelenség nem a pénzpiaci krízissel kezdődött hazánkban. Hanem: az őszödi beszéddel, a politikai állóháborúval, a népszerűségvesztéssel, a társadalmi elutasítással. A globális pénzpiaci válság sajnos csak ráerősít a sajátosan magyar helyzetre. A kormány nincs a helyén.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)