Az elmúlt évtizedekben az embereknek azt sugallták, hogy a fizetésüknél, jövedelmüknél többet is költhetnek. Kapnak hitelt. Vehetnek belőle plazmatévét, építtethetnek új házat, cserélgethetik az autót. Úgy tűnik, ez az ideológia mára megdőlt. Az amerikai kongresszus már hétszázmilliárd dollárral segítette ki a bankokat, és készülhet a következő hétszázmilliárdos csomag, hiszen a baj nagyobb léptékű.

Hazai szakértők előszeretettel hivatkoznak arra, hogy Magyarországot nem érinti olyan mértékben a válság, mint Amerikát, ahonnan végül is kiindult, vagy Angliát, ahol egy év leforgása alatt már a negyedik bankot kell állami pénzből kisegíteni. A hivatkozás alapja: Magyarország angolszász gazdasági kapcsolatai elenyészőek, a válságból csak kevés "gyűrűzik be". Talán megáll Hegyeshalomnál, mint a szocializmus idején az infláció?! Persze az sem állt meg, sőt egy idő után már nem is a begyűrűzésről volt szó, hiszen termeltük mi az inflációt rendesen a rossz gazdaságpolitika következtében. Lett is saját inflációnk.

A mostani magyar bankválság természete is hasonló. Kétségtelen, hogy a magyarországi bankok tulajdonosai külföldiek. És ezek az anyabankok válságban vannak. Veszteségeik tetemesek. Ki is vonják a pénzt gond nélkül a leánybankjaikból. Így drágul a pénzpiacon a kihelyezhető eszköz. Nő a hitelek kamata és a hitelre a kereslet. Ezt elkönyvelhetjük egyfajta "begyűrűzési effektusnak". Azonban ez csak a kisebb gond.

A Magyarországon működő bankok felvették azt a hitelezési technikát, mint nyugati anyabankjaik. Rengeteg pénzük volt, amelyet mindenáron ki akartak, sőt ki kellett hitelezniük. Hiteltúlkínálat alakult ki nálunk is. Időközben a magyar lakosság jövedelme mind kevesebbet ér. Nő a munkanélküliség, csökkennek a szociális juttatások, főleg a két évvel ezelőtt elindított konvergenciaprogram következtében, amelynek hatására kétezermilliárd forinttal kevesebből kénytelenek gazdálkodni a háztartások és a vállalatok. Nőtt az állami elvonás, csökkent a támogatás. A lakosság hiteligénye így megemelkedett. Valamivel kompenzálni kell a kieső jövedelmet. A vállalatok szépreményű exportpiaci kilátásai is a múlt ködébe vesznek. Erős a forint, csökken az exportpiaci expanzió, ráadásul a Nyugat felvevőpiacai is gyengélkednek, sújtja őket is a válság. De hát mi a magyar bankválság igazi oka? Nekünk már egy önálló bankválságunk sem lehet? Van! A magyar bankok és hitelszövetkezetek az elmúlt négy és fél évben megduplázták hitelállományukat. A hitelkihelyezések értéke kilencezermilliárddal nőt. Az összes hitelkintlévőség közelíti a 18 ezer milliárd forintot. Húsz százalék körüli hitelnövekmény jelentkezett évről évre. Pedig e hitelek fedezete már a kihelyezés pillanatában is kétséges volt. Áruvásárlási hiteleknél a minimálbéren vagy szociális segélyen élő plazmatévéje gyenge fedezete a hitelnek. A munkáltató által kimutatott jövedelem is ingatag lábakon áll, hiszen a jövedelmet igazoló munkahely talán már meg sincs. Ezek a hitelek bizony a levegőben lógnak. A vállalati hitelekkel egyetemben. Hiába a pannon puma becsvágya, ha a magyar gyárakban legyártott termék nem kell Nyugaton. Krízis van ott is, kevesebbet vásárolnak. A vállalati beruházásokra felvett hitelek fedezete ugyan megvan, de a gyárépület mind kevesebbet ér, ha a gyár termékeire a kereslet mérséklődik.

Egy külön fejezetet megér az építőipar terjeszkedése. Elegendő jövedelemmel nem rendelkező családoknak házat építeni ugyan gáláns cselekedet, de csak a hitelek visszafizetésének pillanatáig. Mind a kivitelezők, mind a családok hitelt vettek fel. A családok hitel-visszafizetési képessége a jövedelemszintjük zuhanásával a végletekig csökkent. És csökkent a banki pénzből dolgozó építőipari cégek hitel-visszafizetési ereje is, hiszen nem tudják eladni a lakásokat. Közgazdaságilag: a pénz recirkulációja elakadt. Lám, lám... Nem is kell azért Amerikára hivatkoznunk, hogy egy saját bankválságot produkáljunk. Így pedig nem a "begyűrűzést" kell latolgatnunk, hogy mikor, hogyan alakul, hanem a bankok és főleg az "egyéb" pénzintézetek hitelfolyósítási mohóságát kell csökkenteni. Nekünk, magyaroknak, még forintban sem lesz hétszázmilliárdunk, hogy újra bankot konszolidáljunk, de talán még idejében, ésszerűen visszafogva a hitelezést csökkenthetjük a károkat. Persze a költségvetés kárát, amelyet egyébként majd az adófizetők állnak, mint ahogy az 1990-es években is mi fizettük a bankok hiányát.

Nyilván a megszorító csomagot küldő és saját gazdaságpolitikai tehetetlenségét álcázó kormánynak jól jött az elmúlt évek hitelfolyósítási dömpingje. A lakosság nem vette észre egyszerre az életszínvonal romlását. Az MSZP hatéves regnálása ennek köszönhető. A kormány szinte bele is hajtotta a bankokat a hiteldömpingbe, az embereket pedig a hitelfelvételbe. Kedvező gazdaságpolitikai környezetet, gazdasági növekedést ígért.

De végső soron ez már az utolsó felvonás. És ez nem egy amerikai típusú bankválság szinonimája. Nálunk nem a termelés növekedését meghaladó, fogyasztást serkentő hitelkihelyezések voltak, hanem a termelés és az életszínvonal visszaesését, a konvergenciaprogram elvonásait is kompenzálniuk kellett a bankoknak. Így duplikálódott a hitelállományuk, de arányaiban a veszteségük is megkétszereződik.

Végül is a magyar pénzügyi rendszer meggyengülése a kormány gazdaságpolitikájának következménye, amely a bankok és az eladósodott lakosság kálváriájával fog véget érni. Az összeomlás már elkezdődött. De jó hír, hogy a termelésre összpontosító gazdaságpolitikára való társadalmi igény is egyre erőteljesebb!