Tényleg nem tudja az ember, sírjon-e vagy nevessen, amikor azzal traktálják a híradások, hogy az a párt, amelyik - ahogyan azt az utóbbi évek keservesen bizonyították is - fél napot sem képes előre gondolkodni, előáll azzal, hogy mi lesz itt bő egy évtized múlva. Úgy akarnak egészséges, a szolidaritáson alapuló társadalmat építeni, hogy nem elég, hogy nem ismerik a jelenkori válságcsokorra a gyógyszert, ám még a tünetekkel sincsenek tisztában. Miközben már Botswanában is tudják, hogy milyen ramaty állapotban van a magyarok úgynevezett egészségvagyona. Nem csak arról van szó, hogy telente sokat "köhécselünk". A fizikai egészségünk mellett a társadalom lelki s a mentális képe is a neurózis, illetve a depresszió tüneteit mutatja. Hullunk, mint a legyek, a szolidaritás pedig lassan szitokszó. Szóval, e komplex rendszer súlyos problémáinál a jelenben sem képesek még a tüneteket sem csökkenteni. Talán nem is akarják.

Jönnek fel a mélyből a homályos nemzeti jövedelem mutatószámaival, ígérgetik (újra és folyamatosan és arcpír nélkül), hogy ha ez meg ez teljesül, akkor Magyarország egy főre jutó nemzeti jövedelme eléri az "EU átlagának nyolcvan százalékát". Tizenkét év múlva.

A gond ezzel az, hogy az embereket nem ez érdekli, vagy ha igen, "na, húzzatok el..." kezdetű mondattal legyintenek azokra, akiknek lassan akkor sem lehet hinni, amikor "hétfőről keddre" ígérnek valamit.

Most más izgatja őket: ki tudják-e fizetni a csekkeket, amelyekre egyre magasabb számokat nyomtatnak. Vajon hazaér-e a gyerek az iskolából épségben? Vajon tanárként nem rúg-e belém valamelyik "egyébként egyáltalán nem agresszív" suhanc? Aki most akarja megvenni élete első lakását (és a kölcsön egyszerű átutalása is horribilis összegbe kerül, magyarán fizet, hogy 30 évig fizethessen), azt nem kellene olyan dolgokkal hülyíteni, hogy "hosszabb távon az biztosítja az ország megerősödését, Magyarország sikerét, ha az oktatást, a kultúrát, a tudományt állítjuk társadalompolitikánk középpontjába". Hinnénk, ha láttuk volna ezt valaha is ettől a garnitúrától.

Az oktatáspolitika nagyrészt abból áll, hogy bezárják a kis iskolákat, felszámolnak minden olyan rendszert, amely segíti a közösségek organikus működését. Hogy mit is jelent manapság a kultúra itt? Szexista, olykor nemzetgyalázó előadásokat, kamera előtt állatok vízbe fojtását. A tudomány ügyében pedig még mindig Kóka szavai az irányadók. Gondolja bárki is a megélhetési "hurráoptimistákon" kívül, hogy tucat esztendő múlva itt lesz a Kánaán? Aligha. Az a 10 milliónál is kevesebb magyar ember, akik 2020-ig eltolják az ország szekerét - ha ezek mutatják az irányt -, hasonlóan rossz bőrben, félelemben, bizonytalanságban tengetik majd napjaikat, mint mostanság. És félreértés ne essék: a társadalom nagy része nem dőzsölni akar, ha jólétről nyitja meg a száját.

Emberhez méltó életet akar, egészséges (sajnos már határérték alatti szennyezésekről kell beszélnünk a "tisztaság" helyett) ételeket, korrekt lakhatáshoz jutási feltételeket és valóban egyenlő bánásmódot, attól függetlenül, ki kinek a fia-borja. Jelenleg erről nem beszélhet senki; persze, szegény ember, akarom mondani kormány, amelyik ígérni sem tud.