Amúgy 2008 első hét hónapjában 57 ezer csecsemő jött világra, ami másfél ezerrel felülmúlja a tavalyi azonos időszak "termését", ám az már most kizárható, hogy az évi gyermekáldás decemberre visszakúszik arra a százezres szintre, amely alá a múlt évezred végén csúszott le az ország. És már az is kevés volt.

Köztudott, hazánk lakossága évente több tízezerrel csökken, és a korfa egyre rémisztőbb képet mutat: az idősek nyomasztó számbeli fölénybe kerülnek a fiatalokkal szemben, és ez belátható időn belül Magyarország működésképtelenségéhez vezet. Az aprócska idei szülésszám-növekedés azért nem jelent vigaszt, mert az első utódra már harmincéves kor után vállalkozó nők közül csak nagyon kevesen lehetnek sokgyermekes anyák - továbbra is ott vagyunk tehát, ahol a part szakad.

Egyértelmű, hogy demokráciában az állam nem szólhat bele a családtervezésbe. Nemzetellenes bűnt követ el azonban a hatalom akkor, ha ezt az alapigazságot a népszaporulat ügyében tanúsított közömbösségének magyarázataként használja fel. A gyermekvállalás összetett folyamatában igenis kimutatható az állam felelőssége: Magyarország esetében kifejezetten negatív szerepről beszélhetünk. Például miközben számtalan kutatás mutatta ki, hogy a nők nagy részét a munkahely elvesztésének és általában a karrier megszakításának a rémképe riasztja el a szülésre mondott igentől, itt állunk egy teljesen elégtelen "anyasegítő" hálózattal. Amikor jelenleg a három év alattiak nyolc százalékát veszik fel valamelyik bölcsődébe, állíthatja-e magáról a kormányzat, hogy gyermekvállalásra bátorítja a családokat? Azzal, hogy az önkormányzatokra mutogatva próbálja a súlyos hiányt magyarázni, vajon milyen mértékben változtat a gyermekvállalást elutasító párok magatartásán?

Az a többgyermekes családmodell, amelynek megerősödése a népszaporulati statisztikában fellendülést hozhatna, egyre inkább háttérbe szorul. Ebben a hibás állami magatartásnak is megvan a része: a bölcsődék ügye csak egyike a sok elmaradt támogatásnak. Alapvetően nemzeti konszenzuson alapuló demográfiai stratégia kidolgozásával maradt adós a politika.

Nyomát sem találjuk továbbá annak az elvárható állami törekvéssorozatnak, amely a több gyermeket világra hozó nők és a nagycsaládos párok társadalmi rangját emelné. Csúnya kifejezéssel élve: teljességgel hiányzik az ilyen irányú propaganda. Pedig annyiféle kormányzati kommunikációs csatorna működik - sok-sok pénzért - a hatalom "sikereinek" népszerűsítésére, az uniós tagság hasznainak világgá kürtölésére! Emlékezetes, az idén az egyik kereskedelmi tévé kétszázmillió forintos támogatást kapott az uniós pályázatok népszerűsítéséért a főműsoridőben futó szappanopera jeleneteiben.

A sorozat színvonala miatt fanyaloghatunk, de azért ismerjük el: a televíziós szappanoperák rengeteg emberhez jutnak el, előkelő helyüket a nézettségi ranglistákon nem is lehet tartósan megingatni. A két, híresebb tévésorozatot minden este másfél millió körüli embertömeg nézi, feltehetően sokan vannak köztük olyanok, akik a családalapítás küszöbén állnak, vagy a gyermekvállalás kérdése valamilyen formában felvetődött az életükben. Vajon nem lehetne a teleregényt a társadalmilag szükséges, többgyermekes családmodell népszerűsítésére felhasználni?

Bevallom, ez az ötlet nem az én agyamból pattant ki. Aczél Petra, a kommunikációtudomány jeles művelője a minap egy konferencián számolt be arról, hogy jó pár országban a kutatók megállapították: a televízió és a rádió népszerű folytatásos történetei képesek befolyásolni a nézők vagy a hallgatók viselkedését, életmódjuk alakítását, családtervezési elképzeléseiket. A Magyarországon sikeres tévés szappanoperák azonban távol állnak attól, hogy efféle pozitív üzeneteket közvetítsenek.

A kereskedelmi adóktól nem várható el, hogy ingyen és bérmentve valamilyen közösségi érdeknek rendeljék alá a reklámozók kegyeiért folytatott tevékenységüket. Szinte magától adódik a megoldás: ahogy az uniós pályázatok szerepet kaphattak állami pénzért a szappanoperában, vajon nem jelenhetne meg ugyanilyen úton a társadalmilag szükséges többgyermekes családmodell?

Persze elintézhető a dolog egy visszautasító legyintéssel is, hiszen a hatalmi berkekben most a jelenkori túlélés ügyei összehasonlíthatatlanul fontosabbak a csak évek múlva kamatozó pénzkiadásoknál. A nemtörődömség bizonyítékainak dossziéja tovább hízik, és a csöndes néppusztítás megy tovább a maga útján.