fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Reykjavík, Budapest
2008. október 16., 06:45
Pánik idején nehéz hideg fejjel gondolkozni, a jelenlegi aggasztó pénzpiaci helyzetet azonban csak józan észérvek alapján lehet értékelni. Amit biztosan tudunk: a forint zuhanása, a tőzsdei mélyrepülések és a hazai állampapírpiac lefagyása részben a hónapok óta tomboló világméretű hitelválság számlájára írható.

Tudtuk azt is, hogy a krízis nem fog megállni a Lajtánál. Egy olyan országban élünk, ahol a nemzeti össztermék negyven százalékát adja az export és az import, a bankok 85 százaléka pedig külföldi kézben van. Az viszont, hogy a pénzügyi viharban a kelet-közép-európai régió államai közül pont Magyarország bizonyul a legsebezhetőbbnek, tisztán mutatja, hogy a pénzügyi krízis mára nemzetközi bizalomhiányba torkollott. Bizalomból pedig nálunk mutatkozik a legnagyobb hiány már évek óta, és ezt most - a pénzpiacok kegyetlen szabályai szerint - századpontnyi élességgel számszerűsíteni lehet. Már a 11,08 százalékos kamat fejében sem bíznak meg a magyar államban a befektetők, pedig ennyi felárat csak Indiában, Kolumbiában vagy Mexikóban kaphatnak a pénzükért. Három hónapra sincs számunkra bizalom - még 9,98 százalékos uzsorakamatért sem. A magyar állampapírpiacról eltűntek a vásárlók: a spekulánsoktól kezdve a nagy biztosítókon keresztül egészen a kisbefektetőkig. Mindez azért, mert egy miniszterelnök - nevezzük Gyurcsány Ferencnek - személyesen nyugtatgatja a piacokat, majd a Nemzetközi Valutaalaptól kér segítséget, amivel pánikreakciót vált ki: mélyrepülésben van a börze, és tovább gyengül a forint.

Egy olyan országban, ahol a pénzügyminiszter a következő évi költségvetés véglegesítése előtti napon flegmán száztól ezermilliárdig saccolja az áladócsökkentés mértékét, ezen nincs mit csodálkozni. Ahol a rekordalacsony foglalkoztatottság felemelését célzó gazdaságfejlesztési kormányprogram eredményeképpen nő a munkanélküliek száma, és erre az a válasz, hogy ezután munkakeresőnek nevezzük őket - ott nincs mire bizalmat építeni. Ahol egy Veres János nevű valaki egy hete még azt állítja, hogy a válság előtt készített, "szakadatlan gyorsulásra" épített tervekhez képest semmiféle változtatásra nincs szükség, majd néhány napra rá visszavonja a büdzsét, ott nehéz államkötvény-vásárlásról győzködni a potenciális befektetőket. A bivalybőr táskába csomagolt költségvetés nem a hitelválság becsapódása miatt vérzett el nagy hirtelen, hanem mert eredetileg is légvárra épült. Oldalas kormányzati sikerkampánnyal, költségvetési trükközéssel és hetente változó adójavaslatokkal nem lehet bizalmat vásárolni a piacon.

A külföldi vásárlók eltűntek, és ezzel párhuzamosan felerősödtek az államadósság-visszafizetéssel kapcsolatos államcsődfélelmek: a 15 855 milliárd forintnyi adósság több mint kilencven százalékának fedezete ugyanis forintkötvény, deviza-állampapír és forintkincstárjegy. És ez a piac fagyott le most. Az izlandihoz hasonlítható bizalomvesztés árát ismét közösen fizetjük az óriási kamatfelárakon keresztül. Számoljunk: még a háromszázalékos álominfláció mellett 11 százalékos kamatra kiadott állampapírok felárának kitermeléséhez is elvileg nyolcszázalékos (!) fejlődésre lenne szüksége a stagnáló magyar gazdaságnak. A jegybank, az Államadósság Kezelő Központ és a Nemzetközi Valutaalap most közösen lép fel az állampapírpiac élénkítésére (ennek gyaníthatóan újabb hitelfelvétel lesz a vége), miközben a kormányfő egy értelmetlen Gyurcsány-csúcsot szervez, és a TV2-ből üzeni, hogy baj esetén viselkedjünk úgy, mint egy összetartó nagy család. Más fogalmaink vannak a családról.

(Szabó Anna, Magyar Nemzet)