fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A 116-os szoba
2008. október 17., 06:38
Valamiféle szocialista polipszerűség kezd alakot ölteni a Zuschlag-per bírósági tárgyalásain: vörös csápjainak tapadókorongjai a harmadik magyar köztársaság köztiszteletben álló szervezeteit támadták meg. A szervezkedők megmérgezték az Országgyűlés Hivatalát is, hiszen a hírhedt 116-os szobában gyűltek össze éveken keresztül. Itt számlagyár üzemeltetésébe kezdtek az elkövetők, és hamis bélyegzőikkel sikerült 75 millió forintot kicsalniuk az államháztartás alrendszereiből, így a Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György vezette sporttárcától is.

Természetesen ők ketten nem felelősek az irányításuk alatt lévő szervezetnél tapasztalt jogsértő magatartásért, így hazánk óriási szerencséjére most a nagy gazdasági világválság, valamint a demokráciát veszélyeztető árnyék-titkosszolgálat felszámolásán dolgozhatnak.

Bár a titokminisztert csak tanúként hallgatták ki az üggyel öszszefüggésben, Szilvásy mostani bizalmi pozícióját, úgy tűnik, mégis igyekezett arra felhasználni, hogy őt is büntetőeljárás alá vonják. Ez majdnem sikerült is neki, ugyanis a Központi Nyomozó Ügyészségen államtitoknak minősülő vizsgálat folyt amiatt, hogy Zuschlag János vádlott-társának, Lados Istvánnak állítólag elárulta: maga a miniszter úr tájékoztatta róla, hogy a nemzetbiztonság lehallgatja a gyanúsítottak telefonjait. - Az a féreg Szilvásy későn szólt, hogy lehallgatnak - fakadt ki Lados vallomása szerint Zuschlag János, amikor Erdélyben meglátogatta az akkor még szökésben lévő MSZP-s párttársát.

- Vajon miért éppen Szilvásy Györgyre nézve fogalmaznak meg ilyen terhelő állításokat az ifjúszocialisták? - kérdem én. Szilvásy ugyanis nem tudhatott arról, hogy egy titkos adatgyűjtés során Zuschlagot és társait figyeli a szakszolgálat, hiszen akkor már a kiskunhalasi politikus nem volt országgyűlési képviselő, így vélhetően őt sem tájékoztatták egy ilyen akcióról. Ez a kérdés tehát zsákutca, sehova sem vezet, úgyhogy lépjünk is tovább.

Arató Gergely az MSZP gyermek, ifjúsági és sport munkacsoportjának a vezetője volt, a kis közösség által használt szobában rajta kívül csak a bűnszervezet három vád alá helyezett tagja dolgozott. A három vádlott közül egy 24 éves fiatalember tett feltáró jellegű vallomást, amelyben azt állította, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium mai államtitkára tisztában volt vele, hogy a számlatömböket és bélyegzőhegyeket nemcsak esztétikai megfontolásokból tették az iroda asztalára, hanem azokat bűnös tevékenységre is felhasználták. Lados István alattomos és alaptalan vádjaira a kormánytag rögtön közleményt adott ki, a becsületét ért támadás miatt jogi lépéseket tervez. Mindez meg kell, hogy nyugtassa a közvéleményt a politikus feddhetetlenségéről.

De a kérdések kérdését, a rendszer működtetőjére vonatkozó gondolkodást még így sem kerülhetjük meg. Kinek a sugallatára követték el ők tizenhatan cselekedetüket? Vajon ki adott megbízást arra, hogy az elcsalt milliókból a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták különböző rendezvényeit, illetve az MSZP két országgyűlési képviselőjének a kampányát finanszírozzák? Ki volt a polip feje? Talán csak nem a Fidesz?

A megválaszolatlan kérdések sorára egyetlen fórum lenne képes válaszolni. Zuschlag Jánosék ugyanis nyertek pár millió forintot a "Hogy is van ez" című konferencia megszervezésére. Nagy kár, hogy nem lett belőle semmi. A fiktív rendezvény, ahogy Hiller István, az MSZP volt elnöke fogalmazna, "dokumentumok formáit öltötte".

(Török László, Magyar Nemzet)