- Sokan vélekednek úgy, hogy a jelenlegi válságörvénylés az eddig fennálló rendszer, a neoliberális kapitalizmus számára szinte végzetesnek is nevezhető kegyelemdöfés. Tudjuk azt is: ez a rendszer a nyugati világon kívüli területeken óriási szenvedéseket okozott, s miközben különböző mechanizmusokon keresztül szívja el az erőforrásokat, hamis jólétet "ad" és ígér a fejlettebb világnak. Miről beszélhetünk? Kegyelemdöfés? Vagy egy kegyelmi pillanat, amely egy új időszámítás kezdete is lehet?

- Lehetetlen megmondani, illetve megjósolni azt, hogy pontosan mi fog történni. Amikor nagyon komplex rendszerekben - és a globális világ egy hihetetlenül bonyolult és érzékeny rendszer - örvénylések kezdődnek el, azoknak van egy kritikus szintje, ahonnan minden jóslat valószínűsége rohamosan romlik. Ezen a szinten a világ már túlhaladt. Ha már az emberiség belement ebbe az utcába, amelyet ezek a komplex rendszerek alkotnak, és ott problémák lépnek fel, akkor illő lenne levonni a megfelelő konzekvenciákat. Elveszett a kontroll a folyamatok felett, és az is csak később derül ki, hogy a jelenlegi folyamatok vajon nem visznek-e minket végzetes zsákutcába. Az ember az elmúlt 10 ezer évben arra törekedett, hogy a manapság fenntartható fejlődésnek nevezett folyamatban megmaradjon az egyensúly. Tehát az ember belső természete, illetve a külső természet között ne bomoljon meg az összhang. Ezt a kettőt köti össze egyfajta kommunikációs hídként a gazdaság, amelyet inkább gazdálkodásnak neveznék.

- Miképpen hatolt be ebbe a rendszerbe a kapitalizmus? Fenntartható maga a mechanizmus?

- Mivel a már említett összhang megbontására épül, az 500 éve uralkodó nyugatias kapitalizmus maga a fenntarthatatlanság, hiszen a Nyugat parazitaként viselkedik és csak úgy tud működni, ha a rajta kívül eső világot kifosztja. Maga a profit is csak úgy jöhet létre kimutatható haszonként, hogy a külső és a belső természeten ejtett "létsebekben" ott a negatív lenyomata. És manapság is ezt nevezik fejlődésnek, haladásnak. Az emberiség már látja, hogy rossz irányba halad ez a folyamat, és arra is egyre több jel mutat, hogy viszonylag rövid időn belül komolyan megrendülhet a nyugati világrend két alappillére.

-Milyen dimenziókban vannak ezek az alappillérek, és mik ezek?

-Leállhat maga a kifosztás folyamata, a másik tényező pedig, hogy a működéshez egyre több energiára van szükség. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrások legnagyobb része a Nyugaton kívüli világban van. Oroszország, Kína, India, az iszlám és a latin-amerikai világ egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy számára elfogadhatatlan a fennálló rendszer. A másik gond: közeleg az a pont, amikor egy egységnyi energia kinyeréséhez egy egységnél nagyobb energiát kell felhasználni. Mindemellett a pénzügyi rendszer a világ idegrendszere, s ennek szereplői egyre jobban érzik, hogy óriási a baj. Iszonyú feszültségben él mindenki, ennek következménye társadalom-lélektani szempontból rendkívül súlyos lehet. Kódolt ösztöneink szerint a veszélyekkel hiperagresszívan szembeszállunk vagy menekülünk. Egyik sem jó megoldás, főleg, hogy nemcsak a külső erők hatnak, hanem az egyre rosszabb szociokulturális állapotban lévő szereplők is egyre inkább képtelenek konstruktív választ adni a válságra. Ennél veszélyesebb elegyet el sem lehetne képzelni, s csak idő kérdése, hogy megszülessen a kritikus tömeg, amely elindíthat egy brutális láncreakciót.

- Arról is szól a fáma, hogy a felelőtlen hitelezés volt a gond.

- Több rétege is vannak ennek a megállapításnak. A felszínen az uralkodó véleményhatalom azt mondja, hogy ennek egyetlen oka van, éspedig a felelőtlen hitelezés, hiszen a Lehman Brothers összeomlása indította el az egész láncreakciót. Ez még igaz is lehet, de csak a felszíni réteget jelenti. Ehhez kapcsolódik egy másik dimenzió, amelynek elemei a multinacionális vállalatok; ezeken keresztül a Nyugat kirabolja a rajta kívül eső világrészeket. A rabolt vagyont utána kamatra visszaadja a kiraboltaknak. Ez hasonló ahhoz a jelenséghez, hogy "ellopom az autódat, de visszavásárolhatod tőlem". Jelen esetben a rablót a multinacionális vállalat, míg az orgazda szerepét a nagybankok játsszák el. Alapvető korrekció kellene, ám mivel a rendszer vizsgálatát is azok akarják elvégezni - mind globálisan, mind Magyarországon is -, akiknek felelőssége van a válságörvényben, csekély az esély arra, hogy pozitív és konstruktív válaszok szülessenek.

- Ha a pénzügyi rendszer a világ idegrendszere, akkor mit szól ahhoz, hogy ezermilliárdos pénzösszegeket használnak az államok egyfajta defibrillátorként a bajba jutott pénzintézetek megmentésére? Most azok várják az állami mentőövet az adófizetők pénzén át, akik a washingtoni konszenzuson keresztül mindent tagadnak, amit az állam jelent. Liberalizáció, dereguláció és privatizáció - ez a jelszavuk.

- Mivel a társadalom akaratnyilvánítási lehetőségeit teljesen megsemmisítették, a nagytőke nem is tud csak az államhoz fordulni. Nem hiszek abban, hogy egy globális civil ellenállás majd végrehajtja a rendszerkorrekciót. E civil mozgalmakat éppen a globális hatalom finanszírozza jól kimutatható csatornákon, ezek pedig betöltik azt a teret, ahol valóban helye lehetne a valódi civil kritikának. Így természetes, hogy a tőke a köz hivatalos képviselője, az állam felé fordul, sőt követeli is, hogy az általuk működtetett, ám kibillent rendszert hozza egyensúlyba. A kifosztottakkal fizettetik meg saját kifosztásuk árát. Mivel itt költségvetési pénzekről van szó, ez a nemzetállamok büdzséjében csak tovább növeli a deficitet, ennek költségeit pedig minden bizonnyal a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegekkel fizettetik meg.

- Gyurcsányék még egy héttel korábban is mindenkit hisztériakeltéssel vádoltak, aki arról beszélt, hogy komolyan érintheti Magyarországot a pénzügyi krízis. Aztán pillanatok alatt végbement a pálfordulás, sorjáznak a nemzetmentő pontok, elég csak az úgynevezett nemzeti csúcsra gondolni. Közben már a Nemzetközi Valutaalap is megszólalt, szükség esetén pénzügyi és technikai segítséget adnak, persze Veres egyből tagadta, hogy kölcsönt akarnak felvenni. Ennyire le van gyengülve a magyar gazdaág immunrendszere? Ilyen nagy a baj?

- Jelenleg rendkívül ingatag a helyzet, és a legapróbb megingás is komoly hisztériát válthat ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy társadalmi-gazdasági újratermelési folyamataiban legyengült és kifosztott társadalmat az ilyen kritikus világhelyzetek még erőteljesebben érintenek. A bizonytalanság már a társadalom kulturális-politikai dimenziójában is masszívan van jelen. Semmi meglepő nincsen abban, hogy korrigálni kellett a korábban tett stupid kijelentéseket, vagyis, hogy Magyarországot elkerüli a válság. Érthető, hogy a pánik elkerülése miatt a pénzügyminiszter és a jegybankelnök igyekszik megnyugtatni a közvéleményt. Ám az meg éppen a pánikot növelheti, ha túlságosan sokáig ragaszkodnak ahhoz, hogy elmegy mellettünk a világválság.

- Főleg, hogy közben egész Európa "lángokban", szinte minden ország villámgyorsan reagál, próbálja stabilizálni a pénzügyi rendszerét.

- Igen, így van. A nehézséget az okozza, hogy eleve egy gyenge, szétesett és védekezésre képtelen társadalomról van szó, ahol szétvert állapotban van az a diskurzustér, ahol a nemzet mint közösség képes el-, majd megbeszélni a problémákat, és utána cselekedni is tud. Ha ezek a feltételek nem állnak rendelkezésre, akkor nincs kiút a bajból. Úgy tűnik, hogy Magyarország nagyobb árat fizet majd ebben a válságban, mint más szerencsésebb országok. És egy ilyen országnak az elitek reakciói is sokkal hangsúlyosabbak. Önmagában üdvözölhető is lehetne, hogy az elit kísérletet tesz arra, hogy elbeszélhető, illetve megbeszélhető legyen a válsághalmaz a cselekvés érdekében, ám a mostani "nemzeti csúcs" hamis alapokon nyugszik.

- Hogyan lehetne hiteles egy ilyen próbálkozás, miközben az elmúlt évek éppen az inkompetenciát mutatták meg? Legalábbis többen is ezt hangoztatják.

- A miniszterelnök és az egész kormány magatartása azt jelzi, hogy a 12 pont és a többi gondolat is hamis alapokra épül. Olyan értelmezési keretben és fogalomkészletben gondolják végig a folyamatokat, amelyek teljesen alkalmatlanok az elemi szintű elbeszélésre is. Így nem tudnak cselekedni sem. Nem várhatunk sokat ettől a "nemzeti csúcstól", hiszen egyszerűen hamisak azok az alapok is, amelyekről elrugaszkodnának. Valóban kezelhetetlenné válhatnak a folyamatok, megmarad a kiszolgáltatottság.

- Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a válság közel egy éve az Egyesült Államokból indult ki. Demagóg kérdésnek tűnik: nem lehetséges, hogy egy családnak nincsen szüksége három autóra és 500 négyzetméteres házra? Elképzelhető, hogy mindennek ez az értékválság a gyökere?

- Ez az egyik legsúlyosabb eleme az egész válságnak. Amerikában a 300 milliós népességen belül van egy körülbelül 100 milliós felső középréteg, amelyik legalább háromszor akkora szinten fogyaszt, mint amire jogosultsága lenne a globális teljesítménye alapján. Itt is egy kettős struktúrát láthatunk.

- Ez egy eléggé érdekes felvetés...

- A nemzetállami szintű Amerika pontosan olyan kifosztott, mint a világ más részei. Jól láthattuk a Katrina hurrikán idején, hogy milliós tömegek élnek szinte afrikai szinten Amerikában. Emellett azonban ott él a globális Amerika is, amely történetesen geológiailag egybeesik az amerikai nemzettesttel, itt van a birodalom bázisa. Azért lehetséges amerikaiak millióinak a kifosztása egészen a nyomorig, hogy a már említett, jólétben élő 100 milliós réteg élhessen, virágozzon. Ez egy hatalmas piac, Kína is évi 300 milliárd dolláros külkereskedelmi többlethez jut emiatt. Ha ennek a bődületes fogyasztásnak bármi is megpróbálná az útját állni, az polgárháborús helyzetet teremtene.

- Vége a sokszor irigyelt "amerikai álomnak"?

- Az amerikai álom egyre inkább rémálommá válik. Ha a világ továbbra is ilyen instabil állapotban lesz, akkor ez a helyzet már nem lesz tartható, és a katasztrófa nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot érintheti. Az ellenreakciók pedig pusztítóak lehetnek, hiszen ez a réteg amellett, hogy nagyon fel van szívatva az amerikai álom ígéretével, egyenesen úgy gondolja, hogy jár neki a korlátlan fogyasztás. És egyre agresszívabban reagál mindenre, ami korlátozni akarja. Úgy viselkednek, mint egy kisgyerek, akinek mindkét kezében ott a játék, és nem tudja felismerni, hogy valamelyiket le kell tennie, ha meg akarja szerezni a harmadikat. Vagy a csörgőt, vagy a gumikutyát, legyen az egyik egy 6 ezer köbcentis autó, vagy éppen egy 300 négyzetméteres, úszómedencés ház. Hogy vágyait kielégítse, akár a pusztításra is képes lenne. Mivel ez a társadalom azt szokta meg, hogy az igényeit bárhol és bármikor ki kell elégítenie mindenféle kontroll nélkül, nem nevezhető "szobatisztának". Ez az állapot ott kezdődik, amikor az ember megtanulja a szükségleteinek térben és időben történő szabályozását. Ezt az amerikai társadalom nem sajátította el, sőt ennek ellenkezőjére nevelték. Az erőforrások egyre szűkösebb hatalma hamarosan fegyelmező tényező lesz, ennek pedig kikerülhetetlenül meglesznek a súlyos következményei. Ez egy-két évtized múlva bekövetkezhet, a kérdés csak az: felkészületlenül jön a káosz az amerikaikra és így az egész világra is, vagy addig beindul a "rászoktatás" mechanizmusa.