fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ki nyer a válságon?
2008. október 18., 07:08
A kormányfő és pénzügyminisztere két nap alatt ötféleképpen magyarázta hazánk jelenlegi pénzügyi helyzetét. Először Veres János közölte, hogy a magyar bankrendszer stabil, mi ezért nem vagyunk veszélyben.

Ez a kijelentés visszaidézte a pártállami időket, amikor a 70-es években, az olajárrobbanás idején az MSZMP azt állította, hogy hozzánk az olajáremelkedés "nem gyűrűzik be". De hasonlíthatnánk ezt a kijelentést Kóka János "dübörög a gazdaság" megállapításához is, amely akkor hangzott el, amikor már éppen csökkenni kezdett a gazdasági növekedés. Nem sok idő telt el addig, amíg Veres újra mikrofonhoz lépett, és - az országot megnyugtatandó - közölte: figyeljük a változásokat, és ha majd kell, akkor lépünk. Erről meg eszünkbe juthat Medgyessy Péter elhíresült mondása, hogy pénzügyminisztere éppen most "bóklászik" - azaz botorkál, lézeng - azért, hogy a problémákra megoldást találjon. Mindkét megjegyzés azt érzékelteti, hogy aki mondja, az nem nagyon tudja, mit is kellene tennie. Ezért nem gondolkodik előre, hanem "tüzet olt" akkor, amikor már az események bekövetkeztek. Ez pedig nem megnyugtató, hanem éppen idegesítő helyzet, mert a kormány kapkodását, tehetetlenségét bizonyítja. Ahogy azután egymást érték a rossz hírek, a tőzsde zuhanása, a forint hirtelen gyengülése, a pénzügyminiszter is rájött, hogy baj is lehet ebből. Újabb nyilatkozata ezért így szólt: a magyar bankrendszer erős, de nem tudja függetleníteni magát a környezetében zajló eseményektől. Azonban nem tette hozzá, hogy van még egy gond: az, hogy valójában nincs is magyar bankrendszer. A nálunk működő bankok többsége külföldi bankok leányvállalata, ezért helyzetüket erőteljesen befolyásolja "anyukájuk", a külföldi bank helyzete, tehát kiszolgáltatottságunk óriási. Nem telt el sok idő, és a pénzügyminiszter, belátván, hogy a válság tényleg nem állt meg a magyar határnál, bejelentette: a kormány minden lehetséges eszközt meg fog ragadni, hogy a pénzügyi rendszert stabilizálja. Amit pedig stabilizálni kell, az nyilvánvalóan labilis.

Közben a világban zajlottak az események. A neoliberalizmus fő szószólói, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, a bankok részleges privatizációjáról döntöttek. Az IMF - a Nemzetközi Valutaalap - a bankok átláthatóságának növelését és szigorúbb szabályozást helyezett kilátásba.

Érdemes emlékezni rá, hogy éppen ezek az országok és az IMF - együtt a Világbankkal - oktatták ki a rendszerváltáskor a kelet-közép-európai országokat arról, hogy a leghatékonyabb a liberalizált gazdaság, ezért mindent privatizálni kell, az állam vonuljon ki a gazdaságból. Ennek az ideológiának a nyomására került az állami vagyon döntő többsége nálunk külföldi kézbe. Most viszont, hirtelen fordulattal, ezek a tanácsadók az állam szerepének növelését tartják a legjobb megoldásnak. Erre pedig a miniszterelnök úgy reagált, hogy a kormány már stabilizálta is a helyzetet. Hogyan stabilizálta? Csupán egyetlen lépést tudott említeni: tárgyalt az IMF-fel, amely segítséget ígért, ha szükség lenne rá. Milyen segítséget adhat az IMF? Természetesen hitelt. Hitelt akkor, amikor már most is úgy el vagyunk adósodva, hogy a visszafizetés még hosszabb távon is reménytelen vállalkozásnak tűnik. A kormány tehát hazardírozik. Belső megoldás, értelmes gazdaságstratégia, a növekedés beindítása helyett külső megoldásról, hitelfelvételről gondolkodik. Az IMF-hitelek pedig, mint megtapasztalhatjuk, újabb és újabb megszorításokkal járnak együtt. Még nincs is vége a "konvergenciaprogramnak" nevezett megszorító csomagnak, de már láthatók a még nagyobb megszorítás jelei. Hallhattuk: nem lesz adócsökkentés, a béreket befagyasztják, sőt a versenyszférában bércsökkentés és elbocsátások várhatók, nem indult be az "új tulajdonosi program" sem - nesze neked szép ígéretek a baloldali szavazóknak! -, és a gazdasági növekedés eddig is alacsonyra tervezett értékét még tovább, egy százalék körülire kellett csökkenteni. Várható továbbá a szociális kiadások megnyirbálása és az egészségügy támogatásának további csökkentése is. Természetesen ismét megjelentek a válságos helyzetekben újra és újra felbukkanó szakértők is. Soros György például odáig ment, hogy az egészségügyet legjobb lenne privatizálni, így semmibe sem kerülne a kormánynak. Lehet, hogy hozzá még nem jutott el a legújabb irány, amely szerint az állam nem is biztos, hogy rossz gazda, a magáncégek pedig, mint ahogyan most a bankok esetében látjuk, megdöbbentően rossz, felelőtlen gazdák tudnak lenni. A kormány eddigi viselkedéséből az látható, hogy rosszul kezeli a válságot: ötlettelen, kapkod, kullog az események után. Ez fényes bizonyítéka annak, amit a 2008. évi versenyképességi elemzések mutattak: nevezetesen, hogy nálunk a gazdasági versenyképesség romlásának fő okozója a koncepciótlan országvezetés. 2006-ról 2008-ra az ország vezetésének minőségét tekintve tizennégy hellyel csúsztunk vissza a nemzetek listáján. A kapkodó, kiszámíthatatlan, ötlettelen vezetés káros az országra: következményei megmutatkoznak a gazdaság és a társadalom katasztrofális állapotában. Hasznos azonban azoknak, akik az elherdált magyar javakhoz hozzájutnak. Előnyös továbbá a hitelezőknek is, mivel növeli a tőlük való függőségünket.

A válságkezelés mai színvonala meghatározza az ország válság utáni lehetőségeit. A mai válságkezelés a gazdaság további gyengülését és függőségünk növekedését vetíti előre. Ezért hiába hív össze értekezletet a miniszterelnök, az nem hoz megoldást. Inkább emlékeztet a szocialista idők mondásra, miszerint: ha nem tudod, mit kell tenned, hívj össze egy értekezletet.

A valódi megoldás viszont az előre hozott választás lenne.

(Csath Magdolna, Magyar Hírlap)