fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány politikai ravaszkodása jellemezte a csúcsot
2008. október 19., 11:50
Stumpf István szerint a válság felkészületlenül érte a kormányt, amelynek késlekedése a "spekulációs fenevadakat" is rászabadította az országra.

A globális pénzügyi-gazdasági válság felkészületlenül érte a magyar kormányzatot, későn reagált az eseményekre, amit látva a spekulációs tőke "fenevadai" is ráugrottak az országra - mondta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a mai nemzeti csúcs kapcsán a fidesz.hu-nak.

A politológus szerint a mai nemzeti csúcs összehívásakor "egyértelműen" PR-célok vezérelték a kormányfőt, az összejövetel, ahol tartalmi kérdések nem is kerültek terítékre, ezek miatt sem jelenthetett megoldást.

Ezt tovább nehezítette, hogy a fórum rendkívül előkészítetlen volt, annak forgatókönyvét előzetesen senki nem ismerte - tette hozzá.

Stumpf "politikai ravaszkodásnak" nevezte, hogy a találkozóra egy olyan időpontban kerül sor, amikor a parlament előtt nincsen adótörvény, a költségvetési törvényt pedig éppen a fórum időpontjában nyújtják be, ezzel kerülve el, hogy a találkozó tapasztalatait az említett jogszabályokba be lehessen építeni.

Stumpf István azt mondta, a csúcson ismét tetten érhető volt az állami bevételekre koncentráló fiskális és azt adó- és járulékcsökkentést támogató növekedéspárti politika szembenállása.

Orbán Viktor felszólalásában világossá tette, nem lehet hosszú távon eredményeket elérni, ha a növekedés erőforrásait, a családokat és vállalkozásokat gúzsba kötik - mondta.

Stumpf a találkozóval kapcsolatos fideszes magatartást úgy értékelte, hogy az ellenzéki párt üzenete egyértelmű: válságos helyzetben össze kell fogni, a problémákról pedig beszélni kell, feltéve, ha van miről.

(fidesz.hu)