FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Szégyen
Szili Katalinnak, Gyurcsány Ferencnek és Glatz Ferencnek sem sikerült a gigantikus szócséplés végén, tartok tőle, nekem sem lesz könnyű a szombati, úgynevezett nemzeti csúcs lényegének megragadása. Kézzelfogható eredményről, elhatározásról nem tudok beszámolni, s az elhangzottaktól bizonyosan nem kezd el szűkölve menekülni az országból a két hete hatályos gyurcsányi doktrínára fittyet hányva mégiscsak begyűrűző soros nagy gazdasági világválság. A tanácskozás - nálam legalábbis - nem erősítette a társadalmi-gazdasági-szellemi elit kompetenciájába vetett hitet. Azé az elitét, amely sokadszorra sújtaná jövedelemelvonással a munkájukból élőket.
Létrehozva: 2008. október 20., 07:01

A nagytőke képviselői visszafogottak voltak az adócsökkentés kérdésében, de a nominális bérek átmeneti csökkentésének ötletét nem a leggazdagabb magyartól hallja az ember a legszívesebben. Igaz, Demján Sándor az újabb szűk esztendő(k) beköszöntése kapcsán az elit képviseletében szégyenérzetről is beszélt. Pedig másoknak is lett volna okuk pironkodni a teremben. Az államtalanító neoliberalizmust azok is temették szombaton, akik a polgári ellenzék tiltakozása dacára minden esetben megszavazzák az e politikát érvényre juttató törvényeket. Nem folytatható az eddigi politika - ebben nagy volt az egyetértés. Ehhez képest mintha az összegyűltek egy része komolyan hinne abban, hogy egy ma még beláthatatlan következményekkel járó válság viharában rá lehet bízni az ország hajóját azokra, akik azt kedvező szélben is majdnem felborították, és elvétették a célt. 2006 nyarára ugyanez a csapat a pénzügyi összeomlás határáig sodorta hazánkat minden külső kényszer nélkül, de azóta is csak elk...ja, máskülönben a globális vihar első széllökése még nem rendítené meg az államot. Nincsenek tabuk, hangoztatták a résztvevők, legyen szó bérekről, nyugdíjakról, szociális kiadásokról, önkormányzatokról, közszféráról. Csak a hat és fél éve lényegében változatlan hatalmi viszonyok kérdése lenne az? Vajon ki a hibás, amiért a külső eredetű krízis éppen hazánkat érinti ennyire érzékenyen? Magyarországnak kevés olyan polgára van, akitől nagyobb undorral és berzenkedéssel fogadná az újabb áldozathozatalra való felszólítást a társadalom, mint Gyurcsány Ferenc vagy Veres János. Olyan nehéz belátni, hogy a hitelességi probléma megoldása nélkül nincs garancia a válságkezelés tartós sikerére?

A baloldal vezére a "nemzeti csúccsal" grandiózus keretet teremtett, ám azt sovány tartalommal töltötte meg. Elismerte, hogy a testületnek nincs dolga a pénzügyi válság kezeléséhez szükséges rövid távú intézkedésekkel, az általa javasolt nemzeti megállapodásnak jószerivel csak a lehetséges témáit ismerhettük meg; a kisebbségi kabinet továbbra is program nélkül kormányoz. A devizahitellel rendelkezők védelmére tervezett lépésekhez sem szükséges a "nemzeti csúcs" állásfoglalása, azt viszont fanyar elégedettséggel nyugtázhattuk, hogy most már a kormány is belátja, rosszul osztották el eddig az uniós pénzeket. Nem csak a pártok, a többi meghívott sem akasztotta a szegre nézeteit, elfogultságait, érdekeit, mielőtt belépett volna az Akadémia dísztermébe. Ha egy egyeztetés a legszélesebb nyilvánosság előtt zajlik, nincs mit csodálkozni azon, hogy a résztvevők a közönségnek is játszanak. A kisebbségi miniszterelnök például a felelősség terhét viselő, összefogásra törekvő, enyhe önkritikára is kész államférfi tógáját próbálta magára ölteni. Orbán Viktor pedig alternatívát igyekezett felmutatni a kormány most már a jövő évi költségvetés újraírt tervezetében is megtestesülő válságkezelő csomagjával szemben; a parlamentáris rendszer már csak így működik. A szorongatott helyzetben lévő, népszerűtlen és hiteltelen kormányfő meghatározatlan időre felfüggesztené a pártcsatározásokat, bízva a politikaellenességre hangolt magyar közvélemény fogadókészségében, de ebben a játékban a Fidesz nem vehet részt. Az amorf tanácskozás sok mindenben igazolta a köztársasági elnök előzetes aggályait. Ha volt haszna, az a két nagy politikai erő koncepciója közötti különbség felrajzolása Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egymást követő hozzászólásában. Puszta megszorítás, költségvetési spájzolás, a válság nélkül is legyengített gazdaság hibernálása vagy a növekedés megalapozása. Sodródás a folyamatokkal vagy ellenerő kifejtése.

Az adócsökkentés bizonytalan ideig történő elnapolása vagy az ahhoz szükséges feltételek mielőbbi megteremtése. Olyan konkrét cselekvési tervet azonban senkitől sem hallhattunk, ami alkalmas lehetne a minél kisebb fájdalommal járó válságkezelésre. A másik "eredmény", hogy egyre tisztábban látszanak az informális MSZP-MDF-koalíció körvonalai. A válságretorika paravánja mögött született meg az egyezség, a legkisebb ellenzéki párt már ki is nyilvánította készségét, hogy az úgymond rendkívüli helyzetre tekintettel kész biztosítani a hiányzó szavazatokat a kisebbségi kormány költségvetésének elfogadásához. Dávid Ibolya valósággal tobzódott a fájdalmas intézkedések követelésében (a nyugdíjasokra talán a Tisztelet Társasága hűtlensége miatt orrolt meg), amivel alkalmat ad Gyurcsány Ferencnek arra, hogy legalább a legdurvább támadásoktól megvédje megcsappant szavazóbázisát. Az MDF "átállása" amúgy leértékeli a kormányfőbuktatás lehetőségétől alkalmas pillanatban visszarettent úgynevezett SZDSZ szerepét. A baloldal vezérének most jó esélye van arra, hogy az őszi parlamenti szezont is túlélve még mélyebbre taszítsa megszorító politikájával az MSZP-t és az országot. Idézzük fel őszödi szavait: "Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem." Hol válság van, ott válság van.