fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
30 éven belül elveszítheti jégtakaróját a Jeges-tenger
2008. október 20., 11:51
A globális felmelegedés gyorsabb, mint ahogy a klímakutatók korábban jósolták - derül ki a WWF hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából. Európa egy részén több lesz majd az éves csapadék mennyisége is, ami növeli az árvizek és az ebből eredő gazdasági károk veszélyét.

A Kormányközi Éghajlatváltozási Testület (IPCC) tavaly publikálta negyedik jelentését, melynek készítésében 150 ország 4000 kutatója vett részt. Az azóta eltelt egy évben tovább folytatódott a klímakutatás. A WWF Éghajlatváltozás: gyorsabb, erősebb, hamarabb című tanulmánya egyesíti a legfrissebb tudományos eredményeket a korábbiakkal. A tanulmány elkészítésében neves tudósok vettek részt, köztük az IPCC újonnan megválasztott alelnöke.

Súlyosabb hatások a klímaváltozásban

Jean-Pascal van Ypersele professzor szerint a klímaváltozásnak egyértelműen súlyosabb hatásai vannak, mint azt sok kutató korábban gondolta, ezért létfontosságú, hogy a nemzetközi válasz a megelőzés és az alkalmazkodás érdekében gyorsabb és nagyobb léptékű legyen. Az IPCC hangsúlyozza, hogy 25-40 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást 2020-ig az 1990-es szinthez képest, a korábban javasolt 20 százalék már nem elég. Az új kutatási eredmények szerint az északi Jeges-tenger már 30 éven belül elveszítheti jégtakaróját. 2013-2040 között nyaranta a jég teljesen eltűnhet innen, amire egymillió éve nem volt példa.

Szélsőséges ciklonok

A Brit-szigetek és az Északi-tenger felett várhatóan több és erősebb szélsőséges ciklon fog kialakulni, ami miatt Nyugat- és Közép-Európában egyre több lesz a szélvihar és az általuk okozott kár. Az ózonszint és a légszennyezés legjelentősebben Anglia, Belgium, Németország és Franciaország felett fog növekedni - derül ki a WWF hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából. Európa egy részén több lesz majd az éves csapadék mennyisége is, ami növeli az árvizek és az ebből eredő gazdasági károk veszélyét. Az Északi- és a Balti-tenger élővilága az eddig mért legmelegebb tengervíz hatásainak lesz kitéve, a Földközi-tenger térségében pedig egyre gyakoribb és hosszabb aszályok lesznek. A svájci Alpok gleccsereinek olvadása tovább folytatódik, ami miatt pedig csökken az itt épült vízerőművek energia-előállítása. A világ tengerei a század végére több mint egy métert emelkedhetnek, ami duplája az IPCC tavalyi előrejelzésének.

Negatív hatások a mezőgazdaságban

A mezőgazdaságban is fel kell készülni a változásokra, a gabonatermelésben máris érezteti negatív hatását az emelkedő hőmérséklet. Ha az EU a jövő évi koppenhágai ENSZ-csúcson vezető szerepet akar vállalni egy erős, a klímaváltozást kezelő nemzetközi megállapodás kidolgozásában, amely 2012 után felváltja a kiotói jegyzőkönyvet, nem szabad kivonnia magát a felelősség alól, és valódi kibocsátáscsökkenés mellett kell elköteleznie magát - véli a WWF. A természetvédelmi szervezet ezért arra kéri az Európai Uniót, hogy a 2020-ig végrehajtandó, 30 százalékos kibocsátáscsökkentését elsősorban a határain belül érje el, ne pedig EU-n kívüli kibocsátáscsökkentő beruházásokkal. Az EU-nak továbbá támogatnia kell a fejlődő országokat, hogy ők is csökkenthessék kibocsátásukat, és alkalmazkodni tudjanak a már elkerülhetetlen változásokhoz. Ilyen körülmények között kiemelkedően fontos, hogy az EU környezetvédelmi miniszterei a héten tartandó tanácskozásukon erős klíma- és energiacsomag mellett kötelezzék el magukat, a bolygó hosszú távú érdekeit figyelembe véve - nyilatkozta Dr. Magyar Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

(mno.hu)