fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Amerikában lesz a pénzügyi válságról szóló EU-USA találkozó
2008. október 20., 16:13
A hivatalából távozó amerikai elnökkel, George W. Bush-sal való szombati (október 18.) találkozójuk után az EU soros elnökségét betöltő Franciaország elnöke, Nicolas Sarkozy és a Bizottság elnöke, José Manuel Barroso a pénzügyi válság leküzdése érdekében folyamatos találkozók lebonyolítását kezdeményezte.

"A három vezető abban egyezett meg, hogy a következő hetekben más országok vezetői felé is eljuttatják a globális csúcstalálkozó sorozat ötletét, mely a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások megoldásában segíthet.", olvasható a találkozó után megfogalmazott közös álláspontban.

Az EU állam és kormányfői már a múlt heti hivatalos csúcson belegyezésüket adták az ötlethez (EurActiv 17/10/2008).

Az EU reméli, hogy a világ vezetőit egy teljesen új nemzetközi pénzügyi rendszer bevezetéséről is meg tudja győzni, mely szigorúbb szabályozást és a spekulatív befektetési alapok (hedge-fund), az adóparadicsomok és a határ átnyúló pénzügyi intézmények feletti felügyeletet erősítené. Emellett egy globális ún. "vészjelző rendszer" bevezetését és az immár 60 éves Nemzetközi Valutaalap (IMF) felülvizsgálatát is tervezik. A kritikák szerint ugyanis az IMF rosszul felszerelt a nemzetközi gazdaság és a modern pénzügyek komplexitása kapcsán felmerülő problémák kezelésére.

Úgy tűnik, különösen Sarkozy rendelkezik határozott elképzeléssel a válság által nyújtott lehetséges változásokról, melyek "nagy lehetőségeket" biztosítanak a múlt "gyűlölt gyakorlatainak" leváltásában és a jövő kapitalizmusának megépítésében. "Nem folytathatjuk tovább ugyanazon irányvonalak mentén, mert ugyanazok a problémák ugyanazokat a katasztrófákat fogják kiváltani. Meg kell reformálnunk a kapitalizmust, így a valaha létrehozott leghatékonyabb rendszer nem semmisíti meg saját alapjait." - mondta, és figyelmeztetett, hogy a világ "nem képes a 21. század gazdaságát a 20. századból ránk maradt intézményekkel irányítani."

Bush elnök a várakozásoknak megfelelően nem fogadta el teljes egészében Sarkozy "szabályozott kapitalizmus" bevezetésére vonatkozó elvét, és hangsúlyozta, hogy egyik globális pénzügyi rendszerre vonatkozó újragondolási javaslat sem áshatja alá a szabadpiac elveit. "Elengedhetetlen, hogy megőrizzük a demokratikus kapitalizmus olyan alapelveit, mint a szabadpiachoz való elköteleződés, a szabad vállalkozások és a szabad kereskedelem."

Továbbra is tisztázatlan azonban, vajon mekkora szava lesz Bush elnöknek a folyamatban, mivel mandátuma január 20-án lejár. Ennek ellenére az első találkozóra még hivatali ideje alatt, novemberben, alig pár nappal a november 4-ei elnökválasztás után kerül sor. A jelentés szerint a találkozó célja, hogy "a válság felülvizsgálatára kerüljön sor és a megismétlődés elkerülése érdekében szükséges reformok alapelveiről megállapodjanak".

"A későbbi találkozók a mostani megállapodás olyan a speciális lépéseiről döntenek majd, melyekkel az alapelvek teljesíthetők." - teszi hozzá a jelentés.

A találkozók a második világháború utáni, híres Bretton Woods-i konferenciákra emlékeztetnek, ahol a világ vezető hatalmai a Nemzetközi Valutaalap és a Világbankcsoport létrehozásáról döntöttek. Tették mindezt azért, hogy az 1930-es évek depresszióját és a gazdasági visszaesés megismétlődését megelőzzék és megakadályozzák.

Az elkövetkezendő találkozókon várhatóan nem csak a Bretton Woods-i rendszer létrehozása utáni pénzügyi világot meghatározó G8 országai (USA, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és Oroszország), hanem az olyan fejlődő gazdaságok, mint Kína, India, Brazília és Dél-Afrika, Szaúd-Arábia, Dél-Korea és Ausztrália is részt vesznek. Az USA új elnöke - Obama vagy McCain - is jelen lesz a megbeszéléseken.

A G8 találkozónak otthont adó Japán támogatta a találkozók ötletét, de a pénzügyminiszter Shoichi Nakagawa arra figyelmeztetett, hogy csak akkor lesznek eredményesek a csúcsok, ha legalább "egy erős akcióterv vagy döntés" születik.

(euraktiv.hu)