A Kádár-rezsim története egyértelműen alátámasztja, hová vezeti az országot az, ha nincs felelős és elszámoltatható kormánya; nem lehet véletlen, hogy a bukott rendszer máig kormánypozícióban maradt örökösei a minap is egyfajta Nagy Népi Hurál összehívásával próbálták levakarni magukról a már-már küszöbön álló államcsőd felelősségét.

Az 1960-as évek végén Magyarország külföldi adóssága elhanyagolható nagyságú volt (különböző források szerint a magyar adósság az 1960-as évek végén nem egészen 400 millió dollár körül alakult). Az 1973-as olajválság megrendítette a szovjet megszállás alatt álló országok gazdaságát is, ráadásul hazánk hagyományosan energiahordozó- és vegyi-ipari alapanyag-importáló országként fokozottan sebezhetőnek bizonyult.

Az akkori krízisre hibás választ adott Magyarország: míg a nyugati országok ebben az időszakban termelési és fogyasztási szerkezetüket az emelkedő árakhoz tudták igazítani, harmadik világbeli országok sorába kényszerített hazánk esetében szó sem lehetett a kihívások rugalmas kezeléséről. Növekvő állami szubvenciókkal próbálták mesterségesen tompítani a termelők felé irányuló hatásokat.

Az MNB 1970-ben eurodollár-kötvényt bocsátott ki, ez utalt először arra, hogy a következő évtizedben felfut a hitelforgalom. A szabad országokkal folytatott cserearány-változások veszteseinek listájára kerültünk, ezek a mutatók 1973-1975 között 26 százalékkal romlottak.

Lefelé a lenini úton

1973-78 között a magyar adósságállomány több mint négy és félszeresére növekedett. A bruttó adóságállomány 1973-ban 2861 millió dollár, ez 9468 millió dollárra növekszik 1978-ban. 1979-re hazánk adósságállománya meghaladta a 10 milliárd dollárt. Az abnormális méretű hitelfelvétel fő okai között a magát szocialistának nevező, egyébiránt a civilizált országok által a forradalom leverése után évtizedekig vitatott legitimitású magyar vezetés hibás makrogazdasági döntéseket hozott. A helyzetet súlyosbította a szovjet típusú, torz gazdasági berendezkedés.

Kialakult a teljesen gazdaságtalan, államilag agyontámogatott magyar export. Az emberekkel elhitették, hogy alulárazott nyersanyagok és félkész termékek kivitelével sikerül egyensúlyban tartani a lefelé tartó spirálba került gazdaságot. Magyarország irreálisan alacsonyan tartotta a forint/dollár árfolyamot, hogy kivédje az infláció begyűrűzését; csakhogy az adósságban szereplő valuták dollárárfolyama erősödött. Ez a hazugságspirál fő tényezőjévé vált a magyar eladósodásnak.

A fölvett hitelekkel érte el a közelmúlt elemi ismereteit illetően szándékosan félreinformált emberek által "visszasírt" kádári vezetés, hogy ne kelljen korlátozni a lakosság fogyasztását; hisztérikusan féltek ugyanis a magyarok esetleges újabb mozgolódásától. Ugyanezekből a pénzekből finanszírozták a rubelövezet felé irányuló kivitelt is. Egy teljesen terméketlen gazdaság látszatműködését állta eddigre az ország, pusztán hitelekből.

Az összeomlás

1979-84 között inkább stagnált a magyar adósságállomány. Nem mintha Kádárék jobb belátásra tértek volna, de Afganisztán szovjet megszállása és a Szolidaritást követő lengyelországi puccs és szükségállapot miatt, illetve mivel a marxista téveszmék által igazgatott gazdaság következtében a keleti blokk országai folyamatosan jelentették be fizetésképtelenségüket, a nyugati országok gyakorlatilag befagyasztották a korábbi hitelezéseket. Csakhogy a 80-as évek elején váratlanul megugrottak a magyar államadósság kamatterhei: 979-ben 460, 1980-ban 863, 1981-ben pedig 967 millió USD.

Miközben a folyamatosan félretájékoztatott magyar lakosság a "reggel-este hazudó" médiából mindössze annyiról értesült, hogy a lengyelek lusták, ezért sztrájkolnak, bezzeg itthon nagy a jólét, 1981 tavaszára a gazdasági összeomlás szélére került az ország. Nem volt többé lehetőség középlejáratú hitelek felvételére, a külföldi bankok több mint egymilliárd dollárt vontak ki rövid lejáratú betéteket.

Legendák keringenek arról, hogy egy Moszkvából érkezett KGB-s nyújtott át egy aktatáskányi dollárt a magyar elvtársaknak, lévén hogy kiürült a magyar államkassza.

IMF, először

Mivel a fizetésképtelenség bejelentése, a belső fogyasztás visszafogása, a jegyrendszerezés aláásta volna az éppen a lengyelországi helyzettel példálózó magyar vezetés legitimitását, a pártelit az újabb eladósodás lehetőségei felé kezdett tapogatózni, ezúttal a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank felé. Hazánk 1982-ben csatlakozott e két szervezethez. Amikor 2002-ben miniszterelnökként Medgyessy Péterről kiderült, hogy a szovjet megszállókkal együttműködő rezsim idején III/II-es, úgynevezett elhárító tiszt volt, a D-209-es ügynök valóságos legendát kerített arról, micsoda bátor tettet hajtott végre ezen akció biztosításával.

Nihil novi sub sole: ugyanilyen titkosszolgálati módszerekkel, fedett akciókkal készíti elő most is az IMF-fel folytatott megbeszéléseket a kormány. A parlamentben nem adtak tájékoztatást, a kormányzó szocialista frakció egész ország sorsát érintő megbeszéléséről pedig a többi párt csak a sajtóból értesülhetett.

Az IMF 80-as évekbeli beavatkozását követően a komoly áldozatokkal csökkentett adósságállomány ellenére (a 80-as évek közepére újra hitelképes lett az ország) esztelen nagyberuházások indultak el, illetve a támogatták a nagyvállalatok szovjet áruhiteleit. Moszkva túszaként (lásd: guruló dollárok) ráadásul mind a szovjet birodalom, mind a "világforradalomért" küzdő gerillaszerveztek, sőt terrorcsoportok legkülönfélébb kiadásait is köteles volt máig ismeretlen összegekkel fedezni a magyar állam.

Megjön az öreg hölgy

A nehéz örökséggel, mint egy időzített bombával a kezében vette át a stafétát 1990-ben az (mintegy 40 év óta) első szabadon választott magyar kormány. Ekkor látszott csak igazán, mi a fölvett hitelek ára. Az Antal-korszak kényszerű paktumait, a magyar belpoitikát mai napig meghatározó, a bukott rezsim szereplőinek felelősségre vonásától ódzkodó lépéseit többen, köztük Für Lajos is később az IMF nyílt beavatkozásának számlájára írják. A helyzet kísértetiesen hasonlított Az öreg hölgy látogatása című darabhoz. Dürrenmatt hőse, az eladósodott városba visszatérő, dúsgazdag asszony tudja, hogy nem kell hatalomra törnie, követeléseket megfogalmaznia személyes bosszúvágyáról. Puszta jelenléte felbolydítja és felelőtlen költekezésbe dönti a városka lakóit.

Bár liberális körök imamalomként hajtogatták a piacosítás mindenhatóságát, az 1989 után keletkezett privatizációs bevételeket a költségvetés folyó kiadásként költötte el; a számos társadalmi réteget esztelen és öncélú sanyargatással sújtó Bokros-csomag, bár jelentett stratégiai előnyöket, a magyar családtervezés és -alapítás ellehetetlenítésével beláthatatlan károkat okozott, súlyosbítva a demográfiai görbe lefelé ívelését.

Miközben liberális gazdasági elemzők előszeretettel hangoztatják azt a csúsztatáson és rosszindulaton alapuló féligazságot, hogy az Orbán-kormány felfelé ívelő korszakát úgymond a Bokros-csomag alapozta meg, Varga István mérnök, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke egy nyilatkozatában figyelmeztetett: a '90-es években az állam eladta "gazdálkodási vagyonát", tehát tőkejövedelemre már nem számíthat. Mivel e javakat nem a lakosságnak adta el, hanem döntő részben külföldi befektetőknek, ezért a belföldi lakosság sem számíthat tőkejövedelemre. Az adósság folyamatos növekedése tehát nem érhető utol sem munkajövedelmekkel, sem annak ilyen-olyan mértékű adóemelésével. Ismert: külföldi kézbe került a szociálliberális kormányok alatt a feldolgozóipar 60-70 százaléka, a nagy- kiskereskedelem 50 százaléka, a bankrendszer 90 százaléka.

Újra elszabaduló adósságok

Míg az MNB elemzése szerint a 90-es évek elején csökken a külföldi államadósság, Boros Imre korábban a Magyar Nemzetben rámutatott: az 1989-es 22 milliárd dollárról 55 milliárd dollárra ugrott a magyar államadósság a Horn-kormány időszakában. A rendszerváltáskor megindult privatizációt a szocialista-liberális kormány eszeveszetten felgyorsította - minden különösebb haszon nélkül.

A külső adósságráta stabilizálódását az 1999-2002-re teszi többek között az MNB elemzése. Ám adósságállományunk 2002-től ismét növekedni kezdett.

Jelenleg a központi költségvetés bruttó adóssága (2008. szeptemberében) 11,322.3 millió euró; ez az összeg 9,848.5 millió euró volt 2006 májusában, 8,095.8 millió 2004. januárjában.

Jellemző, hogy a polgári kormány időszakában ez a mutató 6 165 774, 8 millió euróról 2001 végére mindössze 7 719 500.9 milliárd euróra növekedett (2000 szeptember végén 7.085 milliárd forint volt), a szocialista "restauráció" évétől, 2002-től már itt a nagy ugrás: az év végén már 9 224 195. 2 milliárd euró adósságról beszélhetünk.

A szocialista garnitúra ismét a jól bevált módszerrel él és ismét az IMF-hez rohan segítségért, jelentősen kurtítva ezáltal saját és az elkövetkező kormányok döntésenek szuverenitását, nemzedékekre kitolva a bődületes adósságterheket.