Valódi miniszterelnökünket Dominique Strauss-Kahnnak hívják majd, akit nemrégiben kis híján leváltottak a valutaalap éléről magánéleti botránya miatt. Ami egyébként még jól is jöhet nekünk, hiszen az elnök magyar származású szeretőjén keresztül talán valamelyest már megismerkedhetett hazánkkal. Van is miről tájékozódnia, hiszen a valutaalap a hitelnyújtásért cserébe rövid időn belül kezébe veszi a hazai önkormányzati rendszer, az oktatás és az egészségügy átalakítását. Legrosszabb rémálmaink válnak valóra. Gazdasági önállóságunk jelentős részét - mint Orbán Viktor fogalmazott egy tegnapi konferencián - már most elveszítettük. S amikor azt halljuk majd, hogy az újabb és újabb megszorításokat az IMF segítsége miatt kell megtennünk, gondoljunk arra az egyedülálló történelmi kuriózumra, hogy az Európai Unióban Magyarország a Nemzetközi Valutaalap egyetlen gyarmata.

Ahhoz a világhoz csatlakoztunk, ahol elsősorban a kilátástalan helyzetben lévő fejlődő országok foglalnak helyet, amelyek utolsó mentsvárukként szaladnak hitelért az IMF-hez. A valutaalapnál eladósodni majdnem olyan, mintha a sarki uzsoráshoz fordulnánk. Mi mégis ezt tesszük, s nem azért, mert pénzügyi helyzetünk alapján rászorulnánk. A mértékadó szakemberek és elemzők zöme egyöntetűen állítja, hogy Magyarországot csak meglegyintette az a válság, ami padlóra küldte az amerikai pénzintézeteket és a velük üzletet kötő nyugat-európai bankokat. Nálunk nem helyeztek ki említésre méltó összegben fedezetlen jelzáloghiteleket, nem forgalmazták érdemben a tengerentúlról érkező "mérgező papírokat". Egyetlen bank sem rogyott még össze, nem volt szükség államosításra és mentőövre.

A baj csak az állampapírpiacon és a forint árfolyamában jelentkezett. Mindkét helyről eltűntek a vevők, a magyar valutát és a kötvényeket két kézzel dobálták el maguktól a külföldi befektetők. Különösen akkor gyorsultak fel az eladások, amikor kiderült: "Magyarországot megtámadták", ezért hívatlanul bekopogtattunk az IMF ajtaján.

Természetesen Gyurcsány Ferenc volt az, aki a valutalap felkeresését világgá kürtölte, és ezzel rossz hírünket keltette a világban. Szándékosan tette ezt, mert válságkezelő kormányfőként akarja biztosítani legújabb politikai túlélését, és így szeretne bevonulni a magyar történelembe. E stratégia valóra váltásához csak egyetlen apróság hiányzott: maga az igazi válság, ezért mesterségesen kellett előidézni a pénzpiaci krachot. Kiválóan sikerült, a horizonton felsejlett az államcsőd réme, és honfitársaink százezreinél ugrott meg a devizahitelek törlesztőrészlete, valamint a forinthitelek kamata.

De mindez Gyurcsány számára a szükséges ár volt ahhoz, hogy pár óra leforgása alatt a sarokba dobhassa a kisebbségi kabinet létalapjául megjelölt "újbaloldali" politikát, és nem törődve a kiszolgáltatottak és szegények jövőjével, elindítsa a neoliberális közgazdászok által követelt brutális forgatókönyvek végrehajtását. Mindehhez kevés volt a bizonytalan hazai támogatás, ezért - mint sokszor már történelmünkben - kellett egy külső hatalom. Mostantól az IMF "szuronyai" fémjelzik majd a Gyurcsány-korszak új, még sötétebb időszakát.