fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ma is só és kovász
2008. október 31., 07:24
A reformáció fő kérdése akkor is érvényes, hogyha ma senki nem teszi föl - mondja a reformáció ünnepe alkalmából a magyarországi evangélikus egyház elnök-püspöke. Ittzés János arra figyelmeztet, életszemléletünket és az embertársainkhoz való viszonyunkat alapvetően az határozza meg, hogy elfogadjuk-e vagy sem az isteni kegyelmet és rendet. Szerinte a keresztény egyház kétezer éve kisebbségi helyzetben működik, és ma sem birtokolni akar, hanem a küldetését véghezvinni.

- "Sok minden történik ebben az országban, ami nem az egész nemzet javát, hanem csak egyes csoportok érdekét szolgálja. Az ország gazdasági helyzete, ennek egyházunkba és személyes életünkbe begyűrűző hatásai azt sejtetik, hogy a folyamatot bizonyos erők megfordíthatatlanul a rossz irányba vezető pályára akarják állítani." E nem éppen derűlátó mérlegkészítéssel zárta a 2007. évet Ittzés János. Ha a körülmények és a kilátások messze nem voltak "nullszaldósak" már tavaly ilyentájt sem, akkor most, a gazdasági és szociális válság kellős közepén, a reformáció ünnepén tud-e vigasztalót, biztatót üzenni keresztényeknek és nem keresztényeknek egyaránt? Egyáltalán mi a ma 491 éve indult lutheri reformáció üzenete a mának?

- Az elmúlt évtizedekben többször elhangzott, hogy a Luther és társai által felvetett kérdések ma már anakronisztikusak. Azt mondják, hogy a mai ember nem kegyelmes Istent, hanem irgalmas felebarátot keres. A barna és vörös diktatúrák évszázada után, a gazdasági gondok és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedését, a tömeges elbizonytalanodást és elszegényedést tapasztalva ez részben érthető. De alapvető és végzetes hibának tartom, ha az új kérdések megjelenésére hivatkozva a régi kérdést diszkvalifikáljuk. Meggyőződésem, hogy a reformáció fő kérdése, a bűnbocsánat, az isteni kegyelem, a hit által való megigazulás, a jó lelkiismeret kérdése akkor is fontos, ha ma senki nem teszi föl. Az igazság akkor is igazság, ha csak keveseket érdekel. Mivel Lutherék kérdése az ember alapvető, egész egzisztenciáját, sorsát, etikáját, e világi és az eljövendő világra vonatkozó reménységét, az embertársakhoz való viszonyát is érinti, végzetes hiba volna azt állítani, hogy ez ma nem fontos és nem időszerű kérdés.

- Az emberek többségét ma mindenekelőtt a megélhetési gondok, a munkájuk elvesztésétől és jövedelmük csökkenésétől való félelmek, a romló életkilátások foglalkoztatják. Ezek nem fontos és időszerű kérdések?

- Mint a magát a reformáció örökösének valló egyház egyik püspöke abban látom egyik fontos feladatunkat, hogy figyelmeztessük kortársainkat, rosszul kérdeznek. A dolgokat nemcsak úgy lehet elrontani, hogy jó kérdésekre rossz válaszokat adunk, hanem hogy elfeledkezünk az alapvető kérdésekről. Azok a problémák és gondok, amelyekről úgy beszélünk, hogy "begyűrűznek" a társadalom mindennapjaiba, az egyház életébe is, összefüggnek azzal, hogy teremtettségünk tényét és kérdéseit nem vesszük figyelembe, és nem így tájékozódunk. Holott életszemléletünket, életvitelünket és embertársainkkal való kapcsolatunkat is alapvetően befolyásolja, hogy magunkat az Istennel való viszonyunkban hogyan határozzuk meg, elfogadjuk-e az isteni kegyelmet és rendet.

- A mára jelentős kisebbségbe került Krisztus-követő egyházak és emberek hogyan tudják ezt a mentalitást és magatartást érvényesíteni vagy legalább felmutatni olyan társadalomban, amelyben a "korszellem" és a tömegmédia által kondicionált tömegeket egyre inkább az egoista életfelfogás, az élvezetközpontú anyagiasság, a szerzés és a fogyasztás féktelen vágya jellemzi?

- Le kellene végre számolnunk azzal a tévhittel, hogy az egyháznak bármikor is volt ígérete arra, hogy többségben lesz. Amikor Jézus a tanítványai feladatairól beszél, sónak és kovásznak nevezi őket, s ezzel is jelzi kisebbségi helyzetüket. Sőt amikor a búza és konkoly példázatát elmondja, attól óvja a tanítványait, hogy türelmetlenül, egyfajta elitista önhittséggel saját maguk akarjanak gyomlálni, azaz ítéletet tartani ebben a világban, ahol az isteni végítéletig együtt kell élniük s egymást el kell szenvedniük a jóknak és a gonoszoknak. Bár az egyháznak mint intézménynek a statisztikai többsége és társadalmi elfogadottsága az újkorig magától értetődő volt, de kisebbségi helyzetünk igazából Jézus Krisztus földi működése óta realitás. Ezért ennek tudatában, keserűség és enerváltság nélkül végezzük a szolgálatunkat. Ami sajátossá teszi a hazai történelmi egyházak helyzetét, hogy amikor intézményes megbecsülésben részesültek, és pótolhatatlan társadalmi szolgálatot végeztek, akkor olyan, az országot átfogó oktatási, szociális, egészségügyi intézményrendszerük és munkatársi közösségük alakult ki, amelynek hiánya ma szinte megoldhatatlan feladatok elé állít bennünket.

- A kommunista diktatúra által hatvan éve erőszakosan elvett és államosított egyházi intézmények egy részét az utóbbi másfél évtizedben ugyan visszakapták a történelmi egyházak, de nagyrészt a korábbi anyagi, vagyoni eszközök, működési és személyi feltételek nélkül. Lehet-e így az egyházak autonómiájáról beszélni vagy pedig szükségszerű, hogy közfeladatokat ellátó intézményeik fenntartásához az állam támogatására szorulnak, ami ismétlődő konfliktushoz, pénzügyi vitákhoz vezet az egyházak és az állam képviselői között?

- Ez nagyon nehéz kérdés. Lehet, hogy olyasmit várunk el a neoliberális, pragmatista politikusoktól, ami nem igazán jogos. Mert ők egyszerűen nem hiszik, hogy van olyan dimenziója az emberi életnek, amely túlmutat az anyagiaktól függő, pénzben meghatározható létformákon. Amikor az egyházak egyfajta történelmi igazságtételt és részleges kárpótlást kérnek, és ebbe beletartozik intézményeiknek a visszaadása és működési feltételeik biztosítása is, akkor valójában nem a birtoklás vágya hajtja őket. Az egyház nem birtokolni akar, hanem küldetését akarja véghezvinni. Ehhez természetesen eszközökre van szüksége. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy csak akkor és ott helyes korábbi intézményeinket visszakérni, visszavenni, amikor és ahol a keresztény lelkiséget, szellemiséget a megfelelő színvonalon biztosítani tudjuk.

- A mai válságos, sokak számára kilátástalannak látszó helyzetben mi a reformáció legfontosabb üzenete a keresztényeknek és talán a nem keresztényeknek is?

- Úgy érzem, gondjainkat, bajainkat az Úristen azért engedi ránk nehezedni, hogy végre felismerjük és megértsük, hogy valóban őrá van szükségünk. Az egyház küldetése és fő üzenete nem változott ötszáz, sőt kétezer év óta. A reformátorok a Szentlélek vezetésével felismerték, hogy mi az alapvető feladat: visszatérni a Szentíráshoz, a kegyelmes Istenhez, és hirdetni az evangéliumot. A reformáció mindig érvényes és időszerű üzenete az, hogy az Istentől eltávolodó és nélküle boldogulni nem tudó embert visszahívja az irgalmas Istennel való közösségbe. Ezzel újul meg, tér vissza az ember az örök fundamentumhoz, Jézus Krisztushoz. Ez nem felekezeti specialitás, hiszen Jézus mindenkit hív magához, ahogy kétezer éve, úgy ma is. Ezért hisszük, hogy a reformációnak ez az üzenete messze túlnyúlik a reformáció egyházainak a határain.

(Magyar Hírlap)