FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
A szelídség forradalma
Dobrev Klára a 301-es parcellánál tehetetlen dühében szemmel verte a hívatlan és felettébb kellemetlen látogatót. A csöndes szavú ifjú asszony meg csak mondta a magáét, hogy Gyurcsány Ferencék térdeljenek le, és kérjenek bocsánatot, amiért ide juttatták a hazát.
Létrehozva: 2008. november 2., 10:19

A miniszterelnök és felesége nagyon nem akarta érteni, hogy mi történik. Jól tudják, hogy mi a teendő a fekete álarcos, gyújtogató agresszivitással. A mindenkit dermesztő, őrjöngő erőszakkal. Csak rá kell mutatniuk, hogy lám, ilyenek az ellenfeleik. Nincs is ünnep, amelyen kamerák kereszttüzében ne tombolhatna kedvére a provokáló durvaság. De a miniszterelnöki párnak láthatóan fogalma sincs, mit tehetne az ellentmondást nem tűrő s roppant kínos szelídséggel.

Hát sietve odébbáll.

A kormányfő és családja négy éve képtelen felfogni, hogy a miniszterelnöki rezidenciává kinevezett Apró-villából durva érzéketlenség főhajtásra indulni 1956 hőseinek síremlékéhez. Minimum ízléstelen, de inkább képmutató a forradalmat vérbefojtók rózsadombi örökségébe süppedve (mi több, azt állami jelképpé emelve) biztosítani együttérzésről az összedrótozott áldozatok hozzátartozóit.

Ennyire empátiahiányos lenne a miniszterelnöki pár? Ennyire érzéketlen a teljes kormányzati elit?

A válasz maga az élet. A mindennapok. (Az őszödi beszédtől egészen a múlt hétig, amikor öntömjénező, egész oldalas reklámot jelentettek meg az International Herald Tribune-ban, többek között arról, hogy a magyar gazdaság biztos lábakon áll.)

Övig gázolunk az arcátlanságban.

És jól látható, hogy az utóbbi négy évben ünnepeink szétmállottak, épp olyan üresek lettek, mint amilyenek a rendszerváltás előtt voltak.

Gyurcsány Ferenc a felújított Nagy Imre-házban többek között arról beszélt, hogy a mártír miniszterelnök hagyatéka nem abból áll, hogy minden évben meghajtjuk fejünket a szobra előtt, és megkoszorúzzuk, hanem abból, hogy átlépjük saját árnyékunkat, és jobbá tesszük Magyarországot.

Bár nem eredeti, azért szép gondolat.

De mit tehetünk, ha legkevésbé a közreadója akarja komolyan venni?