fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Arab hét az EP-ben: 2008. november 3-7.
2008. november 3., 10:30
A kultúrák közötti párbeszéd európai évének keretében, az afrikai hetet követően, ezúttal arab hetet tart az EP Brüsszelben.

Az Európa és az arab világ kapcsolatára összpontosító rendezvénysorozat részeként viták, kiállítások, koncertek várják az érdeklődőket.

"Az arab világ nem pusztán Európa közeli szomszédja, hanem az unió tagállamaiban jelenlévő arab közösségeken keresztül a mai európai társadalmak összetevője is" - jelentette ki az arab hétről szólva az EP elnöke, Hans-Gert Pöttering.

A héten az EP emberi jogi albizottságának és külügyi szakbizottságának tagjai az emberi jogoknak az arab világban való érvényesüléséről tartanak vitát Amr Mussza, az Arab Liga főtitkárának részvételével.

Iraki parlamenti képviselők is jelen lesznek az arab héten, hogy tájékoztassák az EP‑képviselőket az iraki helyzetről és a jövőbeli kilátásokról.

Kalligráfia, kortárs arab művészet

Az arab héten szintén terítéken lesz az arab kultúra és annak Európára gyakorolt hatása. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az arab írásművészet rejtelmeibe Hassan Massoudy alkotásain keresztül, Yasmina Khadra algériai származású író pedig könyveiről beszél majd. Emellett egy 30 kortárs arab alkotóművész festményeit, fényképeit, szobrait bemutató kiállítás is nyílik az EP brüsszeli épületében és annak környékén.

Az arab zene kedvelőit pedig nyilvános koncert várja november 5-én, szerdán a brüsszeli Flagey téren, ahol marokkói és szaúd‑arábiai zenészek lépnek majd fel.

(europarl.europa.eu)