fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Dánia 2011-ben újra szavazhat az euró bevezetéséről
2008. november 3., 16:39
Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök csütörtökön (október 30.) azt mondta, 2011-ben népszavazást tartana Dániában arról, hogy csatlakozzon-e az ország a jelenleg 15 tagú eurózónához. A kérdés a pénzügyi válság miatt került a dánok napirendjére, hiszen a zavarok példátlan nyomás alá helyezték a kis országok.

Rasmussen a fenti nyilatkozatot Stockholmban, az Európai Szabaddemokraták éves kongresszusán tette. Az EurActiv-nak nyilatkozva elmondta, hogy "a pénzügyi válság láthatóvá tette, hogy az eurózónából való kimaradásnak ára van".

"Az Eurócsoport döntései közvetlen hatással vannak Dániára anélkül, hogy Dániának helye lenne az asztalnál," magyarázta a miniszterelnök. Véleménye szerint 2011 reális időpont lehetne ahhoz, hogy népszavazást tartsanak a kérdésben.

A válság egyik áraként nevezte meg azt, hogy a Dán Központi Bank a kamatlábak emelésére kényszerült. A héten korábban, a Dán Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank globális tőzsdepiaci megállapodást kötöttek, amelyben szükségintézkedésekről egyeztek meg a dán valuta védelmében.

A dán miniszterelnök elmondta, hogy "erősen támogatja" az euró dániai bevezetését, ugyanakkor óvatosságra intett és emlékeztette a kongresszuson megjelent kollégáit arra, hogy "ez nem történhet meg népszavazás híján".

Dániában legutóbb 2000-ben tartottak a kérdésben referendumot. Ekkor a dán szavazók 53 százaléka ellenezte a közös pénz bevezetését és szavazott a dán korona megtartása mellett, a fennmaradó 47 százaléknyi euró-pártival szemben.

Az ELDR kongresszuson megjelent svéd küldöttek elmondták, hogy egy dán "igen" lavinát válthat ki és más országokat - köztük Svédországot és talán az Egyesült Királyságot is - arra késztetné, hogy napirendre vegye az euró bevezetését.

Svédország esete különösen összetett. Az országot ugyanis egy négypárti koalíció kormányozza, melyből két párt (A mérsékelt Centerpartiet és a Liberális Néppárt) is az Európai Szabaddemokraták leánypártjának számít, ugyanakkor az egyik (Liberális Néppárt) az euró mellett, a másik (Centerpartiet) az euró ellen szavazna.

Jan Björklund svéd oktatási miniszter és a Néppárt vezetője az EurActiv-nak úgy nyilatkozott, hogy Svédországban továbbra is az ő pártja kampányol a leglelkesebben az euró mellett. A Centerpartiet képviselői ugyanakkor elmondták, hogy a pénzügyi válság ellenére, pártjuk többsége továbbra is ellenzi az euróövezethez való csatlakozást, és megőrizte "pragmatikus" álláspontját.

A magukat megnevezni nem kívánó képviselők szerint két dolog okozhatna változást a párt álláspontjában: "A svéd korona jelentős leértékelődése, illetve az euró bevezetése Dániában vagy az Egyesült Királyságban".

Mindezek ellenére nem valószínű, hogy a jelenlegi kormány mandátumának lejárta előtt az euróról bármilyen népszavazást is tartanának Svédországban.

(euractiv.hu)