Ez az a kérdés, amelyről az Országgyűlés is úgy határozott, hogy népszavazásra bocsátható. Az Alkotmánybíróság hétfőn megsemmisítette ezt a határozatot, mert a taláros testület többségének véleménye szerint az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezésével a kérdés tartalma és ezzel együtt a népszavazási kezdeményezésnek a választópolgárok által támogatott célja megváltozott.

Jóllehet a népszavazást akkor kezdeményezték, amikor még nem fogadták el ezt az ominózus törvényt, még csak formálódott a modellt átalakító koncepció, igaz, akkor már fennállt a veszély, hogy a koalíció az Országgyűlésen keresztülviszi az egészségbiztosítási pénztár feletti rendelkezési jog privatizációját célzó törvényjavaslatot.

Tény, a politikai hatalom birtokosai csak akkor helyezték hatályon kívül a törvényt, amikor csúfosan elbuktak a márciusi szociális népszavazáson. Mindezek figyelembevételével érthetetlen igazán az Alkotmánybíróság hétfői döntése, és főképpen annak indokolása. Vajon miként változott meg az Albert házaspár kérdésének tartalma attól, hogy a koalíciós pártok visszavonták a korábban oly vehemenciával támogatott céljukat?

Attól, hogy a törvény megszavazói pillanatnyi politikai érdekeiktől vezérelve meghátráltak, még nem jelenti azt, hogy okafogyottá is vált a referendum. Hol van az megírva, hogy csak törvényekkel szemben lehet népszavazást tartani? Miből gondolja az Alkotmánybíróság, hogy a népszavazást támogatók célja megváltozott? Talán belelátnak százezrek fejébe? És ha mégsem csupán egy törvényt akartak a kukába dobni, hanem háromévnyi biztonságot akartak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számára?

Most, hogy az IMF-szerződés részleteit ilyen erőteljesen igyekeznek eltitkolni a magyar állampolgárok elől, most vált csak igazán fontossá, hogy az Alkotmánybíróság úgy értelmezze törvényeinket, ahogy az írva vagyon, és hatáskörén ne terjeszkedjen túl. Ha a pattanásig feszült belpolitikai helyzetben már az Alkotmánybíróságra sem számíthat a nép, mint demokráciánk utolsó bástyájára, ha már jogértelmezési mutatványokkal a referendum lehetőségétől is megfosztják, akkor vajon mekkora politikai tér marad meg a népakarat békés kifejezésére? A testület hétfői döntése után könnyen előfordulhat, hogy újból beterjesztik a törvényt, és nem lehet kizárni, hogy ismét meg is szavazzák. Vajon mi tiltja ezt meg? A gazdasági válságra, illetve az IMF-fel kötött szerződésre hivatkozva az embereknek nagyon nem tetsző döntések várhatók. Ha elveszik az emberek kedvét a népszavazástól, mint most, akkor marad-e még jogi eszköz a változtatásra?

Ma még talány, hogy a taláros testület hétfői határozatát alaptörvényünkön alapuló ítéletként, avagy politikai érdekek mentén született döntésként értékeli majd az utókor.