Ebben a világban, amely egyszerre sűríti magába a kommunizmus és a szocializmus minden hátrányát, a pénzimádatot és az egyre kevésbé burkolt diktatúrát, már nem akart élni. És ma reggel eljött érte a megváltásként várt halál. Többször is mondta: alig várja, hogy valamelyik mennyei kávéházban végre újra legjobb barátaival, Bertha Bulcsuval, Bárány Tamással, Hernádi Gyulával, Lázár Ervinnel együtt kvaterkázgathasson, mint a régi szép időkben, a Sipos halászkertben. Gyurkovics reneszánsz költőmágus volt. Immár az öröklétbe költözött privát énjéből is az örökifjú, intranzigens, magyarul ízig-vérig ős-erejű és őstehetségű, grandiózus lírikus aurája sugárzott elő. Ha munkáira tekintünk, erőteljes, metafizikus és vulgáris elemek sajátos szintéziséből szőtt örökbecsű költemények (Emberfia, 1966., Az Isten homlokán, Cantata Aquillarium 1998.), intenzív erejű regények (Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma, 1977.) cizelláltan barbár novellák (Elcseréljük egymást, 1973.), esszék (Levelek Mandzsúriába, 1998.), hallatlanul szellemes tárcák (A magyar vadkan, 1995), gyermekversek (Névike, 1983, vérbeli színpadi drámák (Az öreg, Nagyvizit, Fekvőtámasz, Császármorzsa) együtt alkotják a mintegy hatvan kötetnyi, manapság kivételesen terjedelmesnek, megkerülhetetlenül sokrétűnek számító életművet.

Ám ugyanennyire izgalmas (volt?) az úgynevezett Gyurkovics-jelenség, tudálékos szóval: a szindróma, amely magában foglalja az alkotó empirikus és költői énjét. A jelenséghez tartozott az elsoroltakon túl a színésznek is remek Gyurkovics, aki teátristákat megszégyenítő erővel és humorral játszotta el a Fekvőtámasz című színjáték egyik szerepét. Nem elhanyagolható Gyurkovics Tibor, a szervezőzseni, aki 1992 októberében teremtette meg a Magyar Íróegyesület folyóiratát, a Lyukasórát, amely azóta a Magyar Naplóval együtt vált a magyar folyóirat-paletta legjobb lapjává. És a szindrómához tartozott az a Gyurkovics Tibor is, akit a darabjaiban játszó színészek, Dajka Margit, Bulla Elma, Bilicsi Tivadar, Pásztor Erzsi, Tóth Enikő és mások imádtak, mert minden műve élből játszható. És végül nem elhanyagolható Gyurkovics, a charmeur, aki ahol csak föltűnt, a társaság központja és a hölgyek kedvence volt. Ám mindennél fontosabb, hogy a mágikus össz-polifónia nem ment az egyes művek külön erejének rovására.

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Rákosfalván, Gyurkovics Henrik, a legendás szellemi hajós - amúgy Rákosfalva első embere, a Kenyérgyár igazgatója és Riedel Gizella házasságából. Önfeledt, boldog, pesti és balatoni, zamárdi gyermekévek, az apával kialakult mély lelki kapocs után borzalmas traumát okozott a költőnek, hogy apja a második világháborúban orosz hadifogságba esett. S ekkor kezdődött: a versírással és a versmondással váltotta meg magát a szenvedéstől. Az apától örökölt briliáns humor, a reá hagyott képességek segítettek elviselni az Oroszországban szenvedő apa sorsa miatt érzett bánatot. A szenvedések iránti empátia, a többszörösen megbízhatatlan származás, a polgári elemnek számító, orosz lágerben fogolyként szenvedő apa és a műveiből áradó vallásos hit és az egzisztencializmus iránti vonzódás a pályakezdő Gyurkovicsot döntő elhatározásra késztették: nem is próbálkozik azzal, hogy az írásból, az alkotásból éljen meg.

A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola növendékeként élte végig a rémület ötvenes éveit, s mint vállaltan amatőr, asztalfiók írónak, nem kellett megírnia a kötelező Sztálin és Rákosi-verseket. Vállalhatta önmagát. Legjobb barátaival, a nagy ötössel, Bertha Bulcsuval, Kiss Dénessel, Lázár Ervinnel, Szakonyi Károllyal együtt álltak ellen az államhatalomnak, Gyurkovics mint a Gyógypedagógiai Főiskola Forradalmi Bizottságának elnöke ugyancsak megbűnhődött érte. A "fenegyerek" Hernádi Gyula külön-külön is, együtt is barátja volt mindannyiunknak, a társasághoz viszont csak 1991-ben, a Független Magyar Írószövetség, majd 1992-ben, a Magyar Írókamara - később Magyar rók Egyesülete - megalakulása után csatlakozott, amely így hatosfogattá bővült, de Gyurkovics és Hernádi jó viszonya a kezdetektől adott volt, spirituálissá mélyült barátságuk 1985 óta töretlen, Hernádi földi halála óta is. A nagy hatosfogatból bizonyos korszakaikban mindannyian voltak persona non grata-k. Gyurkovicsot egy ideig szelíden szorították az irodalom peremvidékére. Aztán egyszer csak "az élre tört". Kálváriája 1972-ben kezdődött azzal, amikor a Nagyvizit című színművét Aczél György letiltatta a firenzei nemzetközi fesztiválról. A levegő pedig egészen megfagyott körülötte 1976-ban, e sark- és peremvidéki állapot tartott az Isten nem szerencsejátékos premierjétől a rendszerváltozásig.

Nem véletlen, hogy az első önálló verskötete, a Grafit csak 1961-ben, harmincéves korában jelent meg, ami a kora hatvanas években még komoly megkésettségnek számított. A második legnagyobb állami-művészeti kitüntetést, a József Attila-díjat ötvenegy évesen, 1982-ben vehette át. 1985 óta folyamatosan a Magyar Nemzet állandó szerzője, publicistája volt. Engedtessék meg, hogy megemlékezésemet személyes megismerkedésünk történetével szeretném zárni. Először 1983 őszén, Szekszárdon a gyermek és ifjúsági írók konferenciáján találkoztunk. Már sokaktól hallott rólam, többek között Hernádi Gyulától. Két dolgot mondott: Tudom, te is zseni vagy, akit elnyomnak "ezek". Ne búsulj. És soha ne add fel. Az irodalom hosszútávfutás, ezért teljesen nem szabad soha elhallgatni, mert akkor azt teszed, amit a hatalom szeretne. Ha nem jelentetik meg a regényeidet, próbálkozz a verseiddel. Ha először az sem megy, írj kritikákat, s előbb-utóbb úgyis befutsz.

A másik fontos tanácsom: azért kell írni az asztalfióknak is, meg abban a műfajban is, ahol engednek kibontakozni, hogy az életműved mennyiségi szempontból is megkerülhetetlen legyen. Bárki bármit mond, a minőség is jobban kicsapódik a nagyobb mennyiségből. Visszatérve a kezdő gondolatokhoz: nagyon nehéz ezentúl múlt időben beszélni, még a boldog feltámadás reményében is Gyurkovics Tiborról, személyesen is jó barátomról, kinek pályámon kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Temetését az özvegye, Gyurkovics Gyöngyi közlése szerint a család szűk körben szeretné megtartani, de megadja arra is a lehetőséget, hogy az írótársadalom és az olvasók is leróhassák kegyeletüket korunk egyik legnagyobb alkotója iránt. Két, még eddig nem közölt verse lapunk birtokában van, fejezzük be velük a nekrológot. BÖLCSESSÉG: Lehetsz világtudós, bukméker, szívsebész / Himalája-vitéz a hegygerincen / és annyit tudhatsz, hogy megáll az ész / a bölcsesség egyedül Isten. (2005.) HíÍRNÉV: Talán maga az utókor se számít / ha ki is rúgja alólunk a sámlit / vagy egyenesen az egekbe visz.. / megtévedhet maga az Isten is (2006.)