Ha a magyarországi szavazókat két nagyobb csoportba osztjuk, akkor a mostani kormányfői találkozó merőben mást jelent a célközönségnek. Vannak egyrészt, akik a népszavazáson megtagadták a határon túli magyarokat, nekik teljesen mindegy, mi történik Komáromban és Királyhelmecen. Egyiket sem tudják elhelyezni a térképen, ha arra tévednek, csodálkoznak, milyen sokan beszélnek ott magyarul, viszont Gyurcsány nem tudja annyira megnyomorítani őket, hogy ne rá szavazzanak. Ez a réteg nemzetpolitikai ügyekben menthetetlenül rövidlátó és tudatlan, így aztán ha a miniszterelnök velük kommunikál, ott kellene kezdenie, hogy Karel Gott többé már nem énekel nekik, merthogy nyugdíjas, ráadásul nem is szlovák, hanem cseh, északi szomszédunkat pedig egy ideje már nem Csehszlovákiának hívják.

Vannak aztán, akik képesek Gyurcsány Ferenc régebbi kijelentéseire is visszarévedni, és a mostani szlovák-magyar csúcsot a szocialista hazugsággyár gépezetébe ágyazni. Ők tudják, hogy Komáromban újabb kommunikációs trükk zajlott. Elég csak a miniszterelnök személyiségjegyeit górcső alá venni.

Gyurcsányról egy internetes honlap egyszer azt írta, hogy szavazatokért még bogarat is enne valamelyik celebműsorban. Ha visszaemlékszünk a monorierdői vasúti tragédia utáni kiselőadására, műkönnyeire, a halottak emlékét besározó silány produkciójára, érdemben nem cáfolhatjuk a bogárevést.

Gondoljuk végig logikusan, miért előre koreografált, olcsó színjáték a mostani magyar kormányzati keménykedés. Ha Gyurcsány valóban akkora hazafi, a dunaszerdahelyi magyarverés után miért nem rendelte haza a pozsonyi magyar nagykövetet, ahelyett, hogy pontokba szedett sérelmeivel untatja a sajtót? Miért nem kéri az unió, a nemzetközi közvélemény segítségét a magyar diplomácia, ha tényleg akkora a baj? Miért csak a fasizmusról, úgy általában vitatkozik Gyurcsány, ahelyett, hogy történelmi és aktuálpolitikai érvekkel, legalább retorikailag szétzúzná a pozsonyi kormányt?

Azért nem, mert a cél ezúttal sem a magyar érdekek védelme, hanem a jobboldali előretörés elhárítása a Magyar Köztársaságban, a kisebbségi kormányzás meghosszabbítása, a régi gyűlöletkártya kijátszása. Amikor Gyurcsány a nemzetről beszél, vagy a szélsőségekről csacsog, Orbán Viktorra gondol. Mindig, minden helyzetben, már-már mániákusan kapaszkodik a kommunikációs tréningeken jól kimódolt, panelként gyártott ellenségképbe, mert politikai és erkölcsi hulla, aki efféle kisded játékokkal próbálja megtéveszteni az embereket. Ha a tanácsadói azt javasolják, holnap tényleg bogarakat fogyaszt majd, és akkor is az lesz a baj, hogy Orbán Viktor erre képtelen.

Odáig nem merészkedik a kormány, hogy külföldi szakértők bevonásával, esetleg egy nemzetközi jogi fórumon érdemben is kivizsgáltassa a dunaszerdahelyi szurkolóverést, mert ha ebből az egészből tényleg komoly nemzetközi bonyodalom támad, abból a felek nem kamatoztatnak semmit. Fico és Gyurcsány csak addig feszíti a húrt, amíg a titkos megegyezés tényét el tudják hazudni a magyar és szlovák közvélemény elől.

Reméljük, a szombati találkozó valójában nem úgy zajlott, hogy Gyurcsány és Fico a komáromi városháza csukott kapui mögött rendelt két kávét, jól megveregette egymás vállát, majd kölcsönös bókokat szórt a nagy ívű átverőshow-ért. Bár, ki tudja? Ha így történt, az sem volna meglepő. Végül is mit várunk az őszödi hazudozótól? Ami a szemünk előtt zajlik, minden jel szerint egy átfogó, folytatásos szlovák-magyar politikai színjáték, amely a dunaszerdahelyi magyarveréssel kezdődött, folytatódott a királyhelmeci koszorúzással, és befejeződött a komáromi találkozóval. De lehet, hogy már a magyarországi nagygyűléseket állítólag fenyegető szlovák terroristák rémképe is közös titkosszolgálati alkotás. Tényleg, abból az ügyből mi lett? Megtudtunk-e valami érdemlegeset, ki, mikor, miért fenyegette meg a gyűlésre igyekvő magyar állampolgárokat?

Most hasonló logika, vélhetően bulvárkedvelő, hidegháborúból örökölt titkosszolgák roppant korlátolt képzeletvilága alakítja az eseményeket. Ha hazudnak, legalábbis stílusosan tegyék. De legalább mondják meg Gyurcsány Ferencnek, hogy nem kéne túlzásba vinni a magyarságért érzett, immáron arcrészére is kiülő aggodalmat. Mennyivel jobb lett volna, ha a nemzetmentő indulat csak úgy szerényen, visszafogottan, például önkéntelen gesztusokban, csettintésben, legyintésben jelentkezik. Ez a belső egyszerűség illene a primitív politikai színjáték kiagyalóihoz, akik a jelek szerint egyáltalán nem korszakos elmék.

Megjósolom: a következő dobásuk egy nagyszabású merénylet lesz valamelyik államférfi vagy családtagja ellen, amit az éber titkosszolgák persze majd időben lelepleznek. Mindenesetre kíváncsian várjuk, a gyűlölet színházában kifundálnak-e valami stílusosabbat. Mert ha már az ember ripacsnak szegődött, játszani kell, hiszen a közönség egy része rajong az olcsó katarzisért - még ha közben éhen hal is a család.