A mohóság ára

Létrehozva: 2008. november 19., 06:59	nyomtat	küld

Rohamosan közeledett az indulás időpontja, ezért megkérdeztük a román jármű franciául nem és angolul is csak gyengén beszélő sofőrét, hogy tud-e valamit a Lufthansa járatáról. Én vagyok az, mondta látható büszkeséggel a jármű rendszáma alapján a moldvai Neamt megyéből érkezett férfi, így felcihelődtünk az autóbuszra. Már akinek sikerült - a magyar Külügyminisztérium szakállamtitkára hiába rendelkezett a jóval drágább, úgynevezett business osztályú jeggyel, a sofőr szerint neki nem jutott szék (pedig maradt három üres hely a jármű hátsó részén), ezért "majd eljön a következővel". Következő jármű pedig nem jött, a politikust követségi autó volt kénytelen elszállítani a német nagyvárosig. Félreértés ne essék, alapjában véve semmi bajom a román autóbuszvezetőkkel, csak meglepett a tény: a világ hatodik legnagyobb légitársasága - nyilván költségmegtakarítási okokból - egy moldvai kisvállalkozásnak szervezte ki a szállítást, az pedig nem képes megbirkózni a feladattal. A hatékonyság itt a minőség kárára ment, és azt csak remélni tudom, hogy a repülőgépek karbantartását nem fogják alkoholista pirézekre bízni, mert azok adják a legolcsóbb ajánlatot (a pirézek egy nem létező etnikum, így aztán nem sértek meg senkit). Kár lenne tagadni, a globalizációnak vannak jó oldalai is - internet, mobiltelefon, bankkártya nélkül bizony nehezebb lenne az élet. De mostanában egyre többször van alkalmunk megtapasztalni az árnyoldalait is. Kedd reggel a Nap-keltében Róna Péter közgazdász arról beszélt: a világgazdaság globalizálódott, de a nagy cégek fölötti kontroll (például a bankfelügyelet) az országhatárokon belül maradt, így aztán könnyen kijátszható.

Bedobtuk a gyeplőt a lovak közé, és ezzel a helyzettel sokan visszaélnek. Elsőnek Amerika enyhített jelentősen a korábbi szigoron, csökkentve az állam szerepét a bankfelügyeleti rendszerben (épp egy neokonzervatív republikánus képviselő javaslatára), így aztán nem véletlen, hogy ott robbant először a bomba, és omlott össze a pénzpiac. Épp Strasbourgban, az európai fejlesztési napok során volt alkalmam együtt ebédelni a Világbank uniós ügyekért felelős megbízottjával, a magyar Sipos Sándorral. Tőle tudom: a pénzpiaci részvények összértéke a világon ötventrillió dollárra tehető, de a válság előtt a tőzsdéken ennek csaknem ötvenszerese, 2400 trillió dollár forgott ki különféle derivátumokban - magyarán úgy adták-vették a részvényeket, hogy azoknak értéke köszönő viszonyban sem volt a valósággal. A világban meghirdetett bankmentőcsomagok most már elérik a négytrillió dollárt (tehát a valós érték nyolc százalékát), de még mindig nincs garancia arra, hogy a stabilizálás után nem kezdődik elölről a lufik felfújása. A világ egyre jobban eladósodik, hiszen amíg tavaly összesen 65,82 trillió dollárnyi jövedelmet termeltünk meg, az országok külső adóssága 44,61 trillió dollárra rúgott. Az alapproblémára - az emberi mohóságra - egyelőre nincs recept. Dominókat állítunk fel, és légvárakat építünk most is. Az eladósodott állam még jobban eladósodik, hogy megsegítse azt, akitől majd kölcsön kérhet.