Az eredeti tőkefelhalmozás is megtörtént rég: a nemzeti közösből a külföldi befektetők mellett a kiváltságosok, a politikai tőkéjüket hatalmas magánvagyonná kovácsolók is kihasították a magukét. Azt nem tudjuk ma sem, hogy a pártállami diktatúra úgynevezett hálózatának milyen szerepe volt ebben a folyamatban. A szocialista holdudvar történészeiből verbuvált bizottság jelentésének nyilvánosságra hozatala után állítólag újra lehet írni Magyarország 1944-1990 közötti történelmét.
Természetesen fontos, hogy kiderüljön végre, mi miért történt velünk a diktatúra évtizedeiben. De ma ennél is fontosabb lenne megtudni, hogy miért úgy történt a "vér nélküli forradalmunk", ahogy történt. Jogunk lenne tudni azt is, hogy a pártállami diktatúra politikai gépezetét működtető első, másod- és akár harmadvonalbeli funkcionáriusai miként tudták a demokratikus berendezkedésünk után is megtartani politikai, gazdasági hatalmukat. Milyen szerepet játszott ebben a titkosrendőrség által működtetett hálózat?
Lehet-e egyáltalán tiszta választásokat tartani egy posztkommunista országban úgy, hogy nem tudjuk, kik alkották a hálózatot? Láthattuk, hogy az újonnan alakult demokratikus pártokba is beküldték embereiket, sőt a politika legmagasabb szintjeire, még a kormányokba is bekerültek a "fogott" vagy zsarolt vagy politikai meggyőződésből a hálózathoz tartozó figurák. Sőt a média vezető pozícióiban is tették a dolgukat. Azt is képesek voltak elérni, hogy ma már a nemzeti oldalt rendíti meg lelkileg, ha kitudódik egy-egy megbecsült tagjáról, hogy "érintett". Aztán kiderül az emberi gyarlóság: hogy előnyökért vállalta a besúgást, vagy "gyávaságból" engedett a kényszernek, vagy megzsarolták.
Ha éppen a hatalmon lévők érdeke úgy kívánja, figyelemelterelésre használják fel az ügynökügyeket. Néhány neves közéleti szereplő leleplezésével beindítják a "besúgó-leleplezősdi projektet", zavart és bizalmatlanságot okozva a nemzeti oldalon. A baloldalnak nincs mitől tartania, hozzá többnyire a tartótisztek tartoznak, sokszor kimagasló nyugdíjjal és ehhez párosuló öntudattal, hisz ők csak a szocialista hazát szolgálták.
Ezért lett volna helyes, ha nyilvánosságra hozzák a besúgók és a tartótisztek listáját a hálózatirányításban szerepet játszó MSZMP-pártapparatcsikok névsorával együtt. A besúgásra kényszerített emberek megszabadulhattak volna lelki terhüktől, megszűnt volna zsarolhatóságuk, a hálózat működtetői pedig erkölcsileg megsemmisültek volna, és semmilyen szerepet nem játszhattak volna a rendszerváltás után a politikai hatalom átmentésébe, a milliárdos magánvagyonok kialakításában és az utódpárt finanszírozásában. Magyarországon ezért nem fejeződött be mind a mai napig a rendszerváltoztatás.
Ezért mind a mai napig lefojtott szabadságharc zajlik hazánkban. A harcot a nemzeti oldal a liberálisoktól a radikálisokig ugyanazok ellen vívja, akik 1990 előtt hallani sem akartak a többpárti demokráciáról, akik akkor Moszkva kegyét keresték, ma pedig már Brüsszelt is megkerülve Washington, pontosabban az amerikai multinacionális tőke érdekei szerint járnak el. A magyar nép sorsa annyira sem érdekli már őket, mint az, hogy pozíciójukhoz milyen színű állami Audi jár.
És - milyen érdekes! - hatalmuk megtartása érdekében csak úgy önti a milliárdok ezreit az IMF. A hálózat kormányfője pedig látszólag kisebbségben, ám magabiztosan országol. És akkor sem kell tartania a népfelkeléstől, ha már milliók vitatkoznak családi körben esténként azon, hogy miért nem elég a pénz a következő fizetésig, hogy miért nem jut a kinőtt télikabát helyett újra.