2007-ben írtam: "A közszektor és a vállalkozások hazai oldalának pénztelensége felszínre hozza a társadalmi, politikai változásokért kiáltók térnyerését." Felszínre hozta, de még nem eléggé.
A kormány a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kegyelméből létezik. Végrehajtja a hitelt folyósítók utasításait. Ugyanoda jutottunk vissza, mint az 1980-as években. De a hibás gazdaság- és társadalompolitikával szembeni kritika már kevés. Az 1980-as évek végén is a tettek beszéltek.

Most, hat év sikertelen szocialista kormányzás után, Gyurcsány Ferencnek a szőnyeg alatt kellene elkúsznia a kormányrúdtól, hiszen csődbe vitte az országot. De a miniszterelnököt nem olyan fából faragták. 2008 nyarán még adócsökkentési ígéretein szórakozhattunk. Aztán jöttek a lehallgatások. A miniszterelnökségre potenciálisan esélyes szakértő ellenfelét sikeresen elhallgattatta. És sakkot is adott neki. Ehhez persze kellett a hitelválság sajátos magyar tálalása. Először csak az amerikai jelzálogpiaci hitelválságért aggódott a magyar kormányfő, és persze hangsúlyozta - még október közepén is -, hogy ez hazánkra semmilyen hatással nem lesz. Aztán lelepleződött, mert nem a válság begyűrűzése, hanem a magyar kormány hibás gazdaságpolitikája taszított bennünket néhány héttel később az államcsődbe. És csodák csodája: egy hónap alatt a legnagyobb hazai bank részvényárfolyama hetven százalékkal csökkent, miközben számviteli mérlege szerint bőven nyereséges. Vajon meddig tart a sakkban tartás?

Végtelen az MSZP játéktára. Politikai és gazdasági ellenfelekkel szemben egyaránt. Közben vegyük észre, hogy itt az igazi tét már nem az MSZP-kormány léte. Nem az a kérdés, hogy lesz-e elfogadott költségvetés 2009-re. Egyébként ez nem is vitás, hiszen a huzavona is a játék része.

Kilépve a körénk vont vöröses-rózsaszín köd lényeget elfedő világából, látnunk kell, hogy megfontoltabban kell gazdálkodni erőinkkel. A rendszerváltozás óta húsz év eltelt. Fogjuk fel ezt extenzív szakasznak, amely a külföldi fundamentumokra és nem a hazai erőforrásokra alapozott. A két évtized "eredménye" pedig az államcsőd. Vele együtt a piac mindenhatóságát hirdető politikai erők és szellemi áramlatok is megbuktak. Új gazdasági és társadalmi program kell. Amelyben hisznek az emberek, amelyért tenni is képesek. Amely erkölcsileg is elfogadható. A Fideszre és vezérére most történelmi szerep hárul. Olyan, amelyre generációk emlékezhetnek majd. Minőségi rendszerváltozás kell. Olyan, amelyet le is tudunk vezényelni. A szemétdombon való hezitálás már kevés. Ez az MSZP stílusa. Ha nem váltunk stratégiát, akkor egyre nagyobb az esélye a diktatúra visszalopakodásának. Mert kormányváltástól függetlenül ezeknek a gazdasági alapoknak a foltozgatása csak súlyosabb anarchiához vezethet. A külső tőkére épített rendszer forrástartalékai ugyanis kimerültek. Végérvényesen. Magyarország az 1990-es évek elején közép-európai éllovas volt a demokratikus intézményrendszer kialakításában, de nem lehet első a demokrácia temetésében.

Helytállóan fogalmaz Orbán Viktor: "gazdasági önállóságunkat már most elveszítettük". Ez a krízis azonban jó esély a politikai erővonalak, gondolatok és gazdasági programok rendezésére. A minőségi rendszerváltozás elkezdésére megérett a helyzet.

A világ gazdasági és politikai rendszere átrendeződik. A régi hatalmak, gazdasági domíniumok és érdekbefolyásuk rövidesen eltűnik. Mielőtt egyszerre azt firtatnánk, hogy milyen lesz Magyarország viszonya az új rendszerhez, azt kell tisztáznunk, hogy mi milyen Magyarországot akarunk. A gazdasági és a politikai elit nálunk is cserélődni fog. Főként a pénzügyi lobbi és a hozzá kötődő értékrend. Új irányt venni csak letisztult és megtisztított viszonyok között lehetséges. A minőségi rendszerváltozás így nemcsak a kormányzás jogának megszerzését jelenti, hanem elsősorban a nemzet megtartásáért alakított gazdaság- és társadalompolitika életre hívását, amely olyan társadalmi kihatású, mint húsz évvel ezelőtt. Végül is: egy a tábor, és egy kell hogy legyen a zászló is.