A kutatóról a Rolling Stone magazin munkatársa, Jeff Goodell készített átfogó portrét: az alábbiakban az eredeti anyag rövidített, szerkesztett változatát közöljük, komolyabb változtatások nélkül.

Lovelock szerint sötét jövő előtt állunk

James Lovelock, a híres Gaia-elmélet megalkotója 88 éves korára, hosszú és elismert tudományos pályafutása során meglepő és egyben lehangoló következtetésre jutott: az emberiség sorsa mára megpecsételődött. "Bárcsak reményteljesebb lehetnék" - kezdi az ősz, kerek szemüveget viselő kutató. Léptei vidámak, hangulata pedig egyáltalán nem lehangolt: az Apokalipszis Négy Lovasának*, a Háborúnak, a Halálnak, a Viszálynak és az Éhínségnek az érkezése láthatóan felcsigázza. "Sötét időszak lesz, de azok, akik túlélik, talán inkább izgalmasnak érzik majd."

Lovelock meg van győződve róla, hogy a ránk váró katasztrófa mértéke nemsokára mindenki előtt nyilvánvalóvá válik. A kutató szerint 2020-ra a szárazságok és az extrém időjárás teljesen hétköznapi lesz, a Szahara 2040-re eléri Európát, Berlinben pedig olyan meleg lesz, mint Bagdadban. Atlanta kúszónövények dzsungelévé változik, Phoenix lakhatatlan lesz, ahogy Beijing, Miami és London egyes részei is, az első esetben a sivatag, a másodikban az emelkedő tengerszintek, a harmadikban pedig az árvizek miatt. Az általános élelmiszerhiány miatt emberek milliói indulnak majd az északi területek felé, ami politikai feszültségeket fog szülni: "A kínaiak például nem költözhetnek máshová, csak Szibériába: mit szólnak majd mindehhez az oroszok? Valószínűnek tartom, hogy az Oroszország és a Kína közti háború előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz" - véli a kutató. Az ínséget és a tömeges népvándorlásokat járványok követik majd, amelyek milliókat ölhetnek meg. Lovelock szerint a Föld népessége 2100-ra a jelenlegi 6,6 milliárdról mindössze 500 millióra fog csökkenni, a túlélők nagy része pedig az északi szélességi körök környékén, Kanadában, Izlandon, Skandináviában és az Északi-sarkkör területein telepszik majd le.

Lovelock nem ért egyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change; IPCC) hivatalos álláspontjával: a szervezet legutóbbi, 2007. február 2-án közzétett negyedik értékelő jelentésének** legvalószínűbb becslése szerint a mérsékelt övi területeken (például Európa és Észak-Amerika) 4 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés várható 2100-ig, Lovelock szerint azonban ennek akár a duplája, vagyis 8 fokos melegedés is bekövetkezhet. "Jövőnk ahhoz hasonlítható, mintha egy kellemes kirándulóhajón tartózkodnánk a Niagara-vízesés felett, nem tudva, hogy a motorok nemsokára felmondják a szolgálatot" - írja egyik könyvében. A kutató szerint már nem ment meg minket, ha energiatakarékos égőkre állunk át, és az sem javít a helyzeten, ha visszafogjuk a szén-dioxid-kibocsátás mértékét. Lovelock a fenntartható fejlődésről*** sincs túl jó véleménnyel: szerinte az erre irányuló próbálkozások nem jelentenek többet annál, minthogy megpróbáljuk elodázni a már amúgy is biztosan bekövetkező katasztrófát.

Ha az imént vázolt előrejelzéseket nem Lovelock, hanem valaki más szájából hallanánk, nevetve félresöpörhetnénk őket azzal, hogy ezek csak egy öreg, megkeseredett ember képzelgései, aki a saját, közelgő halálával kapcsolatos kellemetlen érzéseit vetíti ki a világra. Vele azonban nem ennyire egyszerű a helyzet. Feltalálóként ő fejlesztette ki azt az eszközt, amellyel segített az ózonlyuk jelenlétének és növekedésének kimutatásában, hatalmas lökést adva ezzel a környezetvédelmi mozgalmak megjelenésének a hetvenes évek elején. Ő volt az is, aki a Gaia-elmélet néven ismert elképzeléssel nagy feltűnést keltett a tudományos világban: a Gaia-elmélet szerint bolygónk egésze egy "szuperorganizmusként" viselkedik, vagyis bizonyos szempontból maga is élő szervezetnek tekinthető. Bár a tudóst ezek után többen is "New Age-es kuruzslónak" nevezték, de az önszabályozó bolygóról közreadott elmélet mára alapvetően áthatja a modern klímatudományt. Lynn Margulis, a Massachusetts Egyetem biológusa korunk egyik legeredetibb és legkreatívabb kutatójának tartja Lovelockot, Richard Branson brit üzletember pedig Lovelock munkája nyomán döntött úgy, hogy dollármilliárdokat fektet a klímaváltozás elleni harcba. "Jim nagyszerű tudós, akinek az elképzelései már korábban is nagyon sokszor helyesnek bizonyultak. Ha ő borúlátó a jövővel kapcsolatban, akkor feltétlenül megérdemli, hogy elgondolkodjunk azon, amit mond" - véli Branson.

Lovelock természetesen tisztában van vele, hogy a civilizáció végére vonatkozó jóslásai nem tekinthetőek egzakt tudománynak. "Előfordulhat, hogy a jövőre vonatkozó jóslataim tévesek. A fő problémám, hogy azok, akik szerint nem lesz igazán komoly baj, mind a jelenlegi számítógépes modellekre alapozzák feltevéseiket. Én viszont abból indulok ki, ami épp körülöttünk történik" - magyarázza Lovelock.

Fontos felfedezések: a CFC-k és az elektrondetektor

Lovelock Dél-Angliában nevelkedett: az iskolában nem teljesített túl jól, a könyveket azonban szerette, különösen Verne Gyula és H.G. Wells írásait. Hogy megszökjenek a városból, apja sokat vitte vidékre, ahol kézzel lehetett pisztrángot fogni vagy feketeáfonyát gyűjteni. Lovelock erre az időre teszi a természettel kapcsolatos első, később is meghatározó élményeit. Serdülőként már tisztában volt vele, hogy kutató akar lenni: először a fizika érdekelte, diszlexiája azonban megnehezített számára, hogy bonyolult matematikai műveletekkel foglalkozzon, így végül kémiát kezdett tanulni a London Egyetemen. Később a gyógyászati célú kutatásokkal foglalkozó Londoni Nemzeti Intézetben kapott állást, ahol egyik első feladata a fertőző betegségek elleni újfajta védekezési módszerek kifejlesztése volt. Emiatt hónapokat töltött olyan földalatti óvóhelyeken, ahol a különféle vírusok terjedését tanulmányozta, miközben a nácik folyamatosan bombázták a várost. "Nehéz, reménytelennek tűnő idők voltak, de izgalmas volt! Ironikus, de a háborúban érezzük csak igazán, hogy élünk" - emlékszik vissza. Az óvóhelyeken végzett kutatásai során sikerült kifejlesztenie a legelső légnemű fertőtlenítőszert, néhány év elteltével pedig - mint a kriogenika egyik úttörője - szintén elsőként értette meg, hogy miként reagálnak a sejtek az extrém hidegre. Ez utóbbi munkája lehetővé tette egy olyan, jelenleg is használatos módszer kidolgozását, amelynek során az állati hímivarsejtek lefagyaszthatóvá, majd felolvaszthatóvá válnak. "Lovelocknak köszönhető, hogy ha egy állatot külföldön akarnak szaporítani, nem kell egy másik kontinensre szállítani, elég csak az ivarsejtjeit lefagyasztani" - mondja a módszer jelentőségéről a már idézett Lynn Margulis.

Lovelock legfontosabb felfedezése azonban nem ez, hanem az úgynevezett elektrondetektor (Electron Capture Detector; ECD) megépítése volt. 1957-ben az otthoni konyhaasztalon szerelte össze azt az eszközt, amellyel egész apró koncentrációban is érzékelni lehet a különféle növényvédőszerek és más légköri gázok koncentrációját. A tenyérnyi méretű szerkezet annyira érzékeny, hogyha Japánban egy pokrócra borítanak egy üvegnyi ritkán előforduló vegyületet, akkor egy héttel később akár Angliában is érzékelhetőek a szer molekulái. Az ECD megalkotása éppen egybeesett Rachel Carson 1962-ben megjelent könyvének, a Néma Tavasznak a megjelenésével, amelyben a kutatónő a diklór-difenil-triklór-etán (DDT) nevű rovarölő méreg veszélyeire hívta fel a figyelmet. A könyv megjelenésekor egyes kutatók már használták az ECD-t, többek között annak megállapítására, hogy a növényvédőszerek mekkora mennyiségben vannak jelen az antarktiszi pingvinek zsírjában, illetve a szoptató finn anyák tejében. A detektorral végzett mérések valódi bizonyítékot szolgáltattak rá, hogy a különféle vegyszerek globálisan is hatnak a környezetre. A mért adatok fényében ezt később a vegyszerek gyártóinak is el kellett ismerniük.

Lovelock karrierje egyik legnagyobb baklövéseként emlegeti, hogy nem ismert fel időben egy valóban komoly problémát. 1973-ban egy írországi nyaralóban tartózkodva szintén elsőként fedezte fel, hogy a mesterségesen előállított klórozott és fluorozott szénhidrogének (CFC-k) felhalmozódnak a légkörben, ezt azonban eleinte nem tekintette veszélyforrásnak. Az 1920-as évek végén kifejlesztett és mára betiltott CFC-k mesterségesen előállított, szintetikus vegyületek, amelyeket korábban a hűtőszekrényekben alkalmaztak fagyasztó anyagként, valamint a különféle sprékben hajtógázként. A CFC-k sima belélegzése ugyan nem okoz egészségügyi problémát, később azonban kiderült, hogy képesek lebontani a sztratoszférikus ózonréteget, vagyis alapvető szerepük van az ózonlyuk kialakulásában. A CFC-kről egy 1974-es Nature cikkben feltételezték először, hogy a légkörbe kerülve rongálni fogják a sztratoszférikus ózont, bár az ózonlyuk kialakulását csak később, 1985-ben sikerült valóban megfigyelni az Antarktisz felett. A Nature cikk két kémikus szerzője, Sherwood Rowland és Maio Molina 1995-ben kémiai Nobel-díjat kapott az elméletért, Lovelock azonban - tévedése miatt - nem részesült az elismerésben.

A Gaia-elmélet születése

A tudós Délnyugat-Angliában, Devonban található házának fémkapuján a következő felirat fogadja az arra járókat: "Combe Mill kísérleti terület, újonnan létrehozott természetes élőhely. Tilos az átjárás". Lovelock egy fehér palatetős házban lakik második feleségével és 51 éves, enyhén mozgássérült fiával. Az idilli tájban fekvő házat 35 hektáros erdő veszi körül, de nincs sem veteményeskert, sem gondosan ápolt rózsabokrok. A fák között Gaia, a Föld görög istennőjének életnagyságú szobra látható, akiről Lovelock újszerű elmélete a nevét kapta.

A legtöbb kutató élete során csak apróbb, adalékos ismeretekkel gazdagítja az emberi tudást. Lovelock viszont azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak tudományos, hanem lelki értelemben is "forradalmi" gondolatokkal gazdagították tudásunkat. "A jövő történészei úgy számolnak majd be Lovelockról, aki a kopernikuszi fordulathoz hasonló változást hozott abban, ahogyan a világra és saját magunkra tekintünk" - mondja Tim Lenton, a Kelet-Anglia Egyetem klímakutatója. A Föld korábban nem volt más, mint a Nap körül keringő egyik barátságos szikla, ahol az élet csak azért fejlődött ki, mert a körülmények épp megfelelőek voltak. A baktériumokból idővel többsejtű élőlények alakultak ki, a további fejleményeket pedig mindannyian ismerjük. Arra azonban Lovelock előtt senki sem kérdezett rá, hogy miért különbözik a Föld légköre a Marsétól vagy a Vénuszétól, ahol a levegő összetétele mérgező az élőlényekre nézve. A kutató szerint a földi légkör nem a véletlenszerűen egymást követő geológiai események eredményeként jött létre, hanem az összes, valaha létezett földi élőlény aktív közreműködésével. "A földi légkör természetesen nem kizárólag biológiai folyamatok eredménye, de feltételezhető, hogy alapvetően "biológiai konstrukció". A levegő maga nem élőlény, de egy macska bundájához, a madarak tollaihoz vagy a darázsfészek anyagához hasonlóan egy élő rendszer kiterjesztésének tekinthető, amely egy meghatározott környezet fenntartására szolgál" - írja első könyvében. A Gaia-elmélet szerint az élőlények nemcsak egyszerű utasai a bolygónak, hanem maguk is aktívan részt vesznek azoknak a körülményeknek fenntartásában, amelyek lehetővé teszik az élet fennmaradását. Leegyszerűsítve, az élet maga tartja fenn jelenlétét bolygónkon (az elmélet rövid összefoglalója például a Cédrus folyóiratban olvasható: Takács-Sánta András: A Gaia-hipotézis, első és második rész).

Borúlátó nézetei ellenére Lovelock korántsem nevezhető tipikus vészmadárnak: szerinte például jócskán eltúlozzuk a nukleáris energia veszélyeit, és úgy véli, hasonló a helyzet a légkörbe jutó higany mennyiségével, az élelmiszerek genetikai módosításával és a biológiai sokféleség (biodiverzitás) csökkenésével is. Lovelock eredetileg a globális felmelegedést sem tekintette azonnal kezelendő, súlyos veszélyforrásnak: "Gaia egy szívós szuka" - mondogatta gyakran, később azonban megváltozott a véleménye. Először a gyors ütemben olvadó északi-sarki jégmezők és más, a klímaváltozással összefüggő változások hívták fel rá a figyelmét, hogy valami nincs egészen rendben. Ezek a változások meggyőzték róla, hogy a bolygó "robotpilóta-rendszere", vagyis az a rendkívül összetett, pozitív és negatív visszacsatolások által vezérelt rendszer, amely a Föld éghajlatát egyensúlyban tartja, a fokozódó légszennyezés és az erdőirtások miatt súlyos üzemzavarba került. A bolygó ugyan idővel magától is képes visszaállítani az egyensúlyt, ez azonban több millió évbe is telhet. Ami tehát veszélyben van, az a civilizáció. "A klímaváltozást akár úgy is tekinthetjük, mint a rendszer arra irányuló válaszreakcióját, hogy eltöröljön minket a Föld színéről, de legalábbis visszaszorítsa az emberi populáció jelenlegi méretét" - vélekedik Lovelock.

A kutató életének egy nehezebb szakaszában állt elő a Gaia-elmélettel: 1961-ben, 41 esztendős korában egy londoni kutatóintézetben dolgozott, akkori munkáját azonban a megfelelő fizetés ellenére is unalmasnak találta, emellett dohányzott és néha ivott is. Egy nap azonban levél érkezett az amerikai űrkutatási hivataltól, a NASA-tól, amelyben megkérték, hogy csatlakozzon az egyik éppen alakuló kutatócsoporthoz, amely a Hold felszínét fogja vizsgálni. Lovelock azelőtt nem hallott a NASA-ról, néhány hónap múlva azonban már családjával együtt Amerikában volt, hogy csatlakozzon az intézethez. A Holdat azonban nem találta túl érdekes helynek: az egyetlen fontos kérdés az égitesttel kapcsolatban az volt, hogy felszíne biztonságos-e az űrhajósok számára. Az igazi kihívás a Mars volt, hiszen itt azt kellett kideríteni, hogy van-e élet a vörös bolygó felszínén. A kaliforniai Jet Propulsion Laboratóriumban dolgozó szakemberek éppen egy olyan szerkezetet szerettek volna kifejleszteni, amellyel tesztelni lehet a marsi felszínt az élet szempontjából, így hamarosan ő is csatlakozott a kutatócsoporthoz. Szokásához híven most is a kollégáitól eltérő megközelítést választott: ahelyett, hogy egy szondával próbálta volna meg felásatni a marsi talajt, baktériumok után kutatva, felvetette a bolygó légköri összetételének elemzését. A feltevés szerint ha jelen van az élet, az ottani szervezeteknek hasznosítaniuk kell a légkörben található anyagokat (például az oxigént), és kibocsátaniuk magukból az életfolyamatok melléktermékeit (például a metánt), ahogyan a földi szervezetek is csinálják. A kémiai kiegyensúlyozatlanságot még abban az esetben is viszonylag egyszerűen lehetne érzékelni, ha az elfogyasztott és a légkörbe kibocsátott anyagok egymástól eltérőek. A kutatócsoport a légkör elemzése során azt az eredményt kapta, hogy a vörös bolygó légköre közel van a kémiai egyensúly állapotához, ami arra utalt, hogy jelenleg nincs élet a Marson.

Ha igaz a feltevés, miszerint maga az élet hozza létre a légkört, akkor az is feltételezhető, hogy az élőlények szabályozni is képesek ennek a légkörnek az összetételét. Ismert például, hogy a Nap hőmérséklete jelenleg nagyjából 25%-kal melegebb, mint a földi élet kezdetekor. Mi szabályozza a Föld felszíni hőmérsékletét, és mi tartja olyan értékek között, hogy a bolygó lakható maradjon? Lovelock szerint az élet maga: amikor a bolygó felmelegszik, a növények csökkentik a szén-dioxid és a többi hőelnyelő gáz légköri mennyiségét, amikor pedig hűlni kezd a bolygó, a növények növelik az említett gázok koncentrációját, melegítve ezzel a bolygót. Így született meg az az elképzelés, hogy a Föld akár egy önszabályozó szuperorganizmusnak is tekinthető.

Az ötlet egyébként nem teljesen új: Leonardo da Vinci például valami egészen hasonló dologban hitt a tizenhatodik században, de Lovelock volt az első, aki a már létező gondolatokból egy önálló, egységes szemléletet alakított ki a bolygó működéséről. Nem sokkal később kilépett a NASA-tól és visszaköltözött Angliába. Szomszédja, a Legyek Ura című regény szerzője, William Golding tanácsára Gaia, a Föld görög istennője után nevezte el új hipotézisét. A rangosnak számító tudományos folyóiratok azonban sorra visszautasították az elmélet közlését, ezért Lovelock úgy döntött, hogy könyv formájában jelenteti meg elképzeléseit (a könyv magyarul a Göncöl Kiadó gondozásában jelent meg, Gaia: A földi élet egy új nézőpontból címmel). "A Gaia-hipotézis azoknak való, akik szeretnek csak úgy nézelődni, és figyelni a körülöttük lévő történéseket, és akik gyakran elmerengenek rajta, hogy mik az ember földi jelenlétének a következményei. Az elmélet egyben alternatívát is nyújt azzal a meglehetősen lehangoló elképzeléssel szemben, hogy bolygónk egy kormányos nélküli űrhajó, amely céltalanul kering a Nap körül" - írja Lovelock a könyv előszavában.

Érvek és ellenérvek

A hippik természetesen azonnal megszerették a könyvet, hiszen az elmélet összhangban volt a hetvenes évek "virággyerekek utáni" hangulatával. Lovelock bizonyos körökben amolyan spirituális vezetővé is vált, olyan emberré, aki "megölte Istent", és magát a bolygót helyezte a New Age jellegű vallási élmény középpontjába****. Ha a Google keresőjébe beírjuk a vallás és a Gaia szavakat, nagyjából 2 740 000 találatot kapunk: a találati oldalak között egyaránt találunk boszorkányhívők, szexuális vagy távgyógyítók, illetve "lelki utazók" oldalaira mutató linkeket, akiket valamilyen módon mind inspirált a Gaia-elmélet. Lovelockot azonban mindez hidegen hagyja, hiszen nem érdeklődik az ezoterikus vagy a vallásos tanok iránt, főleg akkor nem, ha egy vallás az emberi létezést helyezi mindenek fölé.

A darwinista beállítottságú tudósok fogadtatása már korántsem volt ennyire pozitív: Richard Dawkins, Az önző gén című könyv szerzője például "pop-ökológiai irodalomnak" minősítve utasította el a Gaia könyvet, John Maynard Smith pedig még ennél is jóval tovább ment, és egyenesen "gonosz vallásnak" nevezte a Gaia-elméletet. A darwinista kutatók szemszögéből nézve Lovelock elképzelései ellentmondanak az evolúciós logikának: ha a Föld egy élőlény, és az élőlények a természetes szelekció szabályai szerint evolválódnak, akkor ebből az következne, hogy a Föld valamilyen módon kiszorította a többi bolygót. Hogyan lenne ez lehetséges? Az említett kutatókat Lovelock azon feltételezése is zavarta, hogy az élethez szükséges feltételeket maga az élet alakítja ki, ami egy előre meghatározott célt feltételez, ami az isteni teremtéshez teszi hasonlóvá az elméletet.

Ennek azonban nem sok köze van ahhoz, ami Lovelock fejében volt: az összetett rendszereknek szerinte nincs szükségük előre meghatározott célra. Ennek bizonyítására Lovelock egy egyszerű, de annál elegánsabb számítógépes modellt hozott létre, amelyet a százszorszép-világ (Daisyworld) névre keresztelt. A modellben százszorszép-mezők versenyeztek egymással: a kutató ezzel azt szerette volna megmutatni, hogy a természetes szelekció szabályai szerint evolválódó élőlények hogyan lehetnek a részei egy önszabályozó rendszernek. Ha a modellben használt bolygó felmelegszik, akkor a fehér százszorszépek száma nő meg, amelyek több napfényt vernek vissza; ez idővel csökkenti a bolygó hőmérsékletét, így egy idő után a fekete virágok kerülnek előnybe. Miután a kevesebb napfényt visszaverő fekete virágok szaporodtak el, a bolygó hőmérséklete ismét nőni kezd, ami újra a fehér virágoknak kedvez. A százszorszépek tehát egymást kiegészítve szabályozzák a bolygó hőmérsékletét; a virágok nem önzetlenek (altruisták) vagy tudatosak, csak egyszerűen léteznek, ezáltal pedig befolyásolják a környezetüket.

A százszorszépvilág-modell elnémította a kritikusok egy részét, a Gaia-elmélet körüli vita azonban tovább folytatódott a nyolcvanas években is. Lovelock folyamatosan felülvizsgálta állításait, majd második könyvével, a The Ages of Gaia cíművel (amelyet magyarra még nem fordítottak le), visszaszerezte tekintélyét a tudományos világban. Az új könyvben részletesebben és pontosabban kifejtette azoknak a biológiai és geofizikai visszacsatolási folyamatoknak a működését, amelyek szerinte élhetővé teszik a Föld légkörét. Az óceánokban élő planktonok például úgy járulnak hozzá mindehhez, hogy dimetil-szulfid-kibocsátásukkal hűtik a bolygót: a vegyület elősegíti a felhők képződését, amelynek hatására több hő verődik vissza a napsugárzásból. "A hetvenes években a legtöbben azt gondoltuk, hogy a Gaia-elmélet egy képtelenség" - mondja a Kolumbia Egyetem paleoklimatológusa, Wally Broecker. "Lovelock gondolatai azonban mindenkit arra késztettek, hogy komolyabban is elgondolkodjon a bolygónkon működő folyamatok valódi természetéről." Broecker persze nem szívesen használja a "Gaia" kifejezést, helyette szívesebben mondja azt, hogy "a földi rendszerek tudománya". Eszerint világunk "egy önszabályozó rendszer, amely fizikai, kémiai, biológiai és emberi tényezőkből áll", vagyis Broecker laboratóriumi megközelítésben vizsgálja ugyanazt, amit Lovelock.

A Gaia-elmélet eredetileg reményteli jövőképet nyújtott volna számunkra: ha a Föld nemcsak egy keringő szikla a Nap körül, hanem egy szuperorganizmus, amely az élőlényekhez hasonlóan evolválódik, akkor az emberi jelenléthez is képes "alkalmazkodni". Lovelock a devoni háza melletti erdőhöz hasonlítja mindezt, amelyet saját maga ültetett harminc évvel ezelőtt. A terület azelőtt legeltető volt, ami a kutatót az ember természetátalakító tevékenyégére emlékeztette, így inkább beültette fákkal az egész területet, hogy visszaállítsa a hely természetes jellegét. Nagyjából 20 000 fát - égert, tölgyet és fenyőt ültetett a területre, azonban sajnos sorokban és helyenként túl közel ültette őket egymáshoz. A fák ma már 12 méteresek, de ahelyett, hogy a természetesség benyomását keltenék, inkább egy rosszul kezelt telepített erdőre hasonlítanak. A közelmúltig Lovelock úgy gondolta, hogy a globális felmelegedés folyamata is ahhoz hasonlít majd, ami az erdejével történik: bár a fák telepítésével jócskán melléfogott, a természet idővel kijavítja majd a tévedést.

Pesszimista jövőkép a korábbi optimizmus helyett

Lovelock korábbi, még optimistának mondható jövőképe 2004-ben változott meg, amikor barátja, Richard Betts, a Hadley Centre for Climate Change munkatársa meghívta őt az intézetbe, hogy hallgassa meg az ott dolgozó szakemberek kutatásainak legújabb eredményeit (a Hadley Központ Anglia egyik legrangosabb éghajlatkutató intézete). Lovelock találkozóról találkozóra ment, az intézet kutatói pedig ismertették vele a pólusok jegének olvadásáról, az esőerdők zsugorodásáról és az óceánok szénkörforgalmáról kapott legújabb adataikat. "Borzalmas volt" - emlékszik vissza Lovelock. "Ötféle, egymástól különálló pozitív visszacsatolási kört mutattak be nekünk a Föld egymástól eltérő éghajlatú pontjain, így a sarki jégtakarók és a magashegységek hóhatár feletti területein, a boreális tűlevelű és a trópusi esőerdőkben, illetve az óceánokban. Nem volt azonban senki, aki az egész bolygó szempontjából vizsgálta volna a változások következményeit. A szakemberek úgy beszéltek a folyamatokról, mintha valami távoli bolygót vagy modelluniverzumot tanulmányoztak volna, és nem azt a helyet, ahol mindannyian élünk."

A kutató az intézetben tett látogatása óta van azon a véleményen, hogy a rendszer rugalmassága elveszett, a Föld "beépített" korrekciós lehetőségeit túlhaladtuk, a bolygó pedig hosszú időre "meghibásodott üzemmódba" került. Néhány héttel később belefogott a harmadik Gaia könyv írásába, amely a Gaia bosszúja (The Revenge of Gaia) címet viseli: az Egyesült Államokban 2006-ban megjelent könyv Lovelock eddigi legnyomasztóbb munkája.

A kutató elsősorban a jelenlegi, számítógépes éghajlati modelleket bírálja: szerinte az ezekben megnyilvánuló tévedések fájdalmasan nyilvánvalóak. Példának többek között a tengerszint-emelkedés mértékével kapcsolatos jelenlegi bizonytalanságot említi: az ENSZ klímaváltozással foglalkozó csúcsszervezetének, a már említett IPCC-nek a legutóbbi becslései szerint a globális felmelegedés 2100-ig maximálisan 6,4 Celsius fokos emelkedést okoz majd a Föld átlaghőmérsékletében, ami a gleccserek és a jégtakarók olvadása miatt maximálisan 60 centiméterrel emelné meg a tengerek és óceánok vízszintjét. A jelentés szerint Grönland teljes elolvadása nagyjából ezer év múlva fog bekövetkezni.

Lovelock véleménye ezzel szemben az, hogy az IPCC becslései túlságosan óvatosak: a geológiai mintákból például ismert, hogy hárommillió éve, amikor a Föld átlaghőmérséklete a mainál körülbelül 2,7 Celsius foknál volt magasabb, a tengerszint nem 60 centiméterrel, hanem több mint 24 méterrel emelkedett meg. A jelenlegi műholdas mérések pedig azt jelzik, hogy az északi sarki jégtakaró mostani olvadási sebessége mellett a terület már 2030-ra teljesen jégmentessé válhat. "A számítógépes modellek készítőinek halvány fogalmuk sincs a jégmezők olvadásának valódi dinamikájáról" - véli Lovelock. A modellek készítésénél ezen kívül igencsak nehéz figyelembe venni, hogy milyen hatással lesz az erdőirtás és a jégolvadás a felhők képződésének jövőbeli folyamataira, ami szintén komolyan befolyásolja az éghajlat alakulását. "A számítógépes modellek valóban nem kristálygömbök, amiben egycsapásra megjelenik előttünk a jövő" - mondja Ken Caldeira, a Stanford Egyetem klímamodellekkel foglalkozó kutatója. "A múltban lezajlott folyamatok vizsgálatából következtetünk arra, hogy mi fog lezajlani a jövőben, a modellezés pedig csak az egyik lehetséges útja annak, hogy a már felhalmozódott tudás alapján bizonyos valószínűségekkel bekövetkező jóslatokat tegyünk a jövőre nézve."

Lovelock "végítélet-forgatókönyve" - némileg leegyszerűsítve - a következőképpen fest: az emelkedő hőmérséklet miatt egyre több jég olvad el a sarkokon, vagyis egyre több víz és jéggel nem borított szárazföld keletkezik. Mivel a jég visszaveri, a víz és a szárazföld viszont elnyeli a napfényt, mindez további hőmérsékletemelkedést jelent, ami miatt még több jég olvad meg, a tengerszint pedig tovább emelkedik. A magasabb hőmérséklet miatt egyes helyeken a szokásosnál több csapadékra lehet majd számítani, máshol viszont komoly szárazságokra. Az amazóniai esőerdők és az északi, boreális erdők előbb hirtelen növekedésen mennek keresztül, végül fokozatosan pusztulásnak indulnak (boreális fenyőerdők borítják Norvégia egy részét, Svédország és Finnország legnagyobb részét, Skócia és Oroszország sarkköri vidékeit, valamint Izland déli részét, boreális tundra pedig Alaszkában, Szibériában és Kanadában fordul elő). A szintén északon található örökké fagyott területek teljesen felolvadnak, ami miatt jelentős mennyiségű metán szabadul fel: ez utóbbi azért jelent problémát, mert a metán csaknem húszszor erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid. Egy megfelelően funkcionáló földi rendszerben az imént említett pozitív visszacsatolási folyamatokat a megfelelő negatív visszacsatolások ellensúlyoznák: a legjelentősebb ezek közül a Föld azon képessége, hogy a hőt képes az űrbe kisugározni. Egy bizonyos ponton azonban a szabályozórendszer összeomlik és új egyensúly áll be: az éghajlat melegebbre vált, ahogy ez már a múltban is számos alkalommal megtörtént. Nem a világ vége, de annak a világnak igen, ahogy most ismerjük.

A fenti forgatókönyvet a legtöbb vezető klímakutató elutasítja, a legtöbben pedig azt az érvet vitatják, hogy létezne egy olyan pont, ahol az egész bolygó éghajlata hosszabb időre átfordulna egy melegebb állapotba. "Inkább arról lehet szó, hogy egyes társulások vagy a jéggel borított területek élővilága fog összeomlani, az egész földi rendszer azonban meglepően rugalmasnak tűnik" - folytatja Caldeira. Tegyük fel azonban, hogy Lovelocknak mégis igaza van, és valóban sokkal komolyabb veszély fenyeget bennünket, mint amire a legtöbben gondolnak. Mit tehetünk? Lovelock szerint már semmit sem segít rajtunk. Nem elég, ha mérsékelt ütemben csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátásunkat, például úgy, hogy a terepjáróinkat hibrid autókra cseréljük. Az sem elég, ha a növények által termelt szén-dioxidot a föld alatt tárolnánk, mivel ahhoz, hogy érezhetően csökkenjen a légkör szén-dioxid-koncentrációja, rendkívül nagy mennyiséget kellene tárolni. A megújuló energiaforrások szintén nem jelentenek megoldást, mivel Lovelock szerint már az alapgondolat is elhibázott: "Fenntartható fejlődés helyett inkább fenntartható visszavonulásról kellene beszélnünk" - mondja. Szerinte ez utóbbi azt jelentené, hogy elgondolkodunk arról, hogy hol fogunk lakni és honnan szerezzük be az élelmiszert, ezen kívül terveket készítünk arról, hogy miként kezeljük majd a déli területekről Európába vándoroló többmillió embert. Tudomásul kellene venni például azt is, hogy New Orleans például élhetetlen lesz, és olyan városokba kell majd költöztetni az embereket, amelyek alkalmasabb helyeken fekszenek. Arról van tehát szó, hogy mindenki tegye meg a tőle telhető legtöbbet a civilizáció fennmaradása érdekében, és akkor nem térnek vissza a középkori állapotok, ahol végül minden eddig elért eredményünket elveszíthetjük.

"Szívesen mondanám, hogy a szélerőművek vagy a napkollektorok majd megmentenek minket, de ez nem igaz. Nincs már olyan megoldás, amely valóban segíthetne. A Földön jelenleg hétmilliárd ember lakik, és akkor még nem számoltuk a haszonállatokat, illetve a házi kedvenceket. Ha csak azt a szén-dioxid-mennyiséget nézzük, ami a lélegzésünkkel kerül a levegőbe, már az is a teljes mennyiség nagyjából 25 százalékát teszi ki, vagyis négyszer annyit, amennyi a repülőgépek forgalma során kerül a levegőbe. Így akár vissza is tarthatnánk a levegőt, ha nem akarnánk magunk is növelni a szén-dioxid-kibocsátást. Már minden korlátunkat túlhaladtuk. Biológiai szempontból minden fajra az összeomlás vár, amelyikkel ez megtörténik." Mindebből azonban korántsem következik, hogy ölbe tett kézzel vagy önfeledten vígadva kellene várnunk az összeomlást. "Azonnali cselekvésre van szükség, hiszen rengeteg teendőnk van. Két választásunk maradt: vagy visszatérünk egy primitívebb életformához, mint a vadászó-gyűjtögető életmód, vagy visszavonulunk egy kifinomult, magas technológiai fejlettséggel jellemezhető civilizáció keretei közé. Természetesen egyértelmű, hogy az utóbbi megoldásnak örülnék" - mondja mosolyogva.

A kérdés minkét esetben az, hogy honnan szerezzük majd az élelmet és a vizet, és hogy hogyan állítjuk elő az energiát. A víz esetében a válasz egyszerű: sómentesítő üzemeket kellene építeni, amik az óceán vizét ivóvízzé alakítanák. Az élelmiszerellátás már komolyabb problémát jelent, hiszen a hőség és a szárazságok a mai termőterületek egy részét használhatatlanná fogják tenni, az emberek pedig északabbra vándorolnak és az ottani városokban fognak összegyűlni. A népsűrűség miatt természetesen nem lesz lehetőség az élelmiszerek kiskertekben történő termelésére, így Lovelock szerint nem marad más, minthogy mesterséges úton állítsuk elő az élelmiszereket. Szerinte ezt húsok és zöldségek tartályokban nevelt szövetkultúráival lehetne megvalósítani, ami ugyan nem hangzik túl étvágygerjesztően, a technológiai kivitelezése azonban nem lenne túl nehéz. Folyamatos áramellátásra is szükség lesz, amit Lovelock a nukleáris energiából fedezne. A Hadley Központban tett látogatását követően mindezt egy hosszabb esszében fejtette ki, amelynek címe: "A nukleáris energia az egyetlen zöld megoldás". Lovelock itt úgy érvel, hogy bár a megújuló energiaforrásokból származó elektromosságot is hasznosítanunk kellene, már nem maradt időnk ezekkel kísérletezni, így az atomenergia az egyetlen viszonylag biztonságos megoldás.

A környezetvédők természetesen felháborodással fogadták az írást, bár akik már ismerték Lovelock múltját, azok nem lepődtek meg túlságosan. A veszélyekkel - radioaktív hulladékok, a terrortámadások veszélye, a csernobilihez hasonló katasztrófa bekövetkezése - kapcsolatban Lovelock úgy vélekedik, hogy a két rossz közül az atomenergia a kisebbik: "Még ha ezek a veszélyek valósak is, eltörpülnek amellett, ami a klímaváltozás következtében fog bekövetkezni."

Végül, annak érdekében, hogy a bolygó legalább részben lakható maradjon, Lovelock szerint akár az éghajlat mesterséges manipulálására is szükség lehet. Ehhez a napfényt visszaverő, árnyékoló berendezéseket kellene az űrbe juttatni, vagy olyan berendezéseket építeni, amelyek képesek lennének a szén-dioxidot nagy mennyiségben is kivonni a légkörből. Ez persze már szerinte is gőgös elbizakodottság lenne az emberiség részéről, de a legvégső esetben még erre is sor kerülhet: mindez arra hasonlítana, amikor a beteget már csak a vesedialízis tarthatja életben. A már említett Richard Branson - Lovelock ötletei nyomán - 25 millió dollárral járó elismerést ajánlott fel annak, aki elsőként képes üzleti értelemben is megvalósítható alternatívát találni a légköri szén-dioxid és más üvegházgázok nagyobb mennyiségben történő kivonására. Lovelock maga nem indulhat a versenyben, hiszen döntőbíróként van jelen, de természetesen erre is lenne ötlete: legutóbbi elképzelése szerint többszázezer, nagyjából 180 méter hosszú csövet kellene függőlegesen a trópusi óceánokba állítani, majd hagyni, hogy a mélyről feltörő, tápanyagokban gazdag sós vizet a hullámzás a felszínre hajtsa. A tengerfelszínre kerülő tápanyagok növelnék az algák mennyiségét, amely nagymennyiségű szén-dioxidot nyelne el, hűtve ezzel a bolygót.

Lehet, hogy Lovelock téved

Oslo épp olyan város, ami Lovelocknak való. Északon fekszik, ahol az éghajlat a jövőben egyre mérsékeltebb lesz, emellett nagy a vízkészlete és az olaj, illetve földgáztartalékoknak köszönhetően gazdag is. A város további pozitívuma, hogy már jelenleg is kreatív párbeszéd zajlik a jövőbeli energiaforrásokról. "A norvégokat nem fogja meglepetésként érni, amikor a következő néhány évtizedben idevándorol majd a dél-európai lakosság nagyjából fele" - mondja a város főutcáján sétálva. "A helyzet bizonyos szempontból a második világháborús időkre hasonlít: a fenyegetés teljesen nyilvánvaló, de a helyzet súlyát még mindig nem fogtuk fel igazán. Ehelyett arról beszélünk, hogyan lehetne békésen kiegyezni a természettel" - teszi hozzá. Lovelock a politikusok helyzetnek megfelelő reakcióját hiányolja leginkább. Volt ugyan néhány kivétel - ezek közé tartozik például az Egyesült Államok egykori alelnöke, Al Gore - de rajta kívül talán egy politikus sem akadt még, aki őszintén beszélt volna arról, hogy mi vár ránk (erről részletesebben lásd Al Gore Kellemetlen igazság című könyvének ismertetőjét, illetve az USA új elnökének, Barack Obamának a környezetvédelemmel kapcsolatos elképzeléseit). Lovelock szerint elérkezett az idő, hogy a politikusok Winston Churchillhez hasonlóan "vért, verítéket és könnyeket" ígérjenek a klímaváltozás jövőbeli hatásaival kapcsolatban. "Az emberek készen állnak erre, hiszen a politikusoknál sokkal jobban megértik, ami körülöttük történik."

Lovelock maga egyelőre nem mutatja a hanyatlás jeleit. További tervei között szerepel, hogy megírja a Gaia könyvsorozat negyedik darabját, Richard Branson pedig meghívta őt a Virgin Galactic űrhajó első, 2008 végén tervezett repülésére (az űrhajóról itt olvashat bővebben: Bemutatták az új turistaűrhajó hordozógépét). Saját tudományos hagyatékáról azonban csak szűkszavúan beszél. "Az is előfordulhat, hogy tévedek. Nem feltétlenül azért, mert rosszul értelmeztem a rendelkezésre álló tudományos adatokat, hanem mert félreismertem az embereket. A felelősen gondolkodó klímakutatók közül ma már szinte senki sem vitatja a tényt, hogy éghajlati katasztrófa közeledik. Én is csak abban kételkedem, hogy társadalmi szinten sikerülni fog mindezt a megfelelő módon lereagálni" - mondja. "Hiába rendelkezünk iPhone-nal meg űrhajókkal, továbbra is a törzsi ösztöneink mozgatnak minket. Emiatt még mindig képtelenek vagyunk rá, hogy a nagyobb jó érdekében cselekedjünk, és hosszú távon ne a saját rövidtávú érdekeinknek megfelelő döntéseket hozzunk."
Lehet azonban, hogy a közelgő katasztrófa éppen erről szól. "Az egész arra a történetre hasonlít, amikor néhány éve Manchesterben leszállás közben kigyulladt az egyik gép. Még bőven maradt rá idő, hogy mindenki elhagyja a gépet, az utasok egy része azonban nem mozdult. Ők a helyükön maradtak, ahogyan mondták nekik, a többiek pedig csak úgy tudtak kijutni, hogy átmásztak rajtuk. Teljesen egyértelmű volt, hogyan lehetne megmenekülni, de ezek az utasok mégsem tettek semmit. Végül megfulladtak vagy tűzhalált szenvedtek. Sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon sokan rájuk hasonlítunk" - zárja a beszélgetést Lovelock. "Az elkövetkező évtizedeket is csak azok fogják túlélni, akik idejében lépnek majd."