fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Visegrádi egyeztetés az elnökségről és a klímacsomagról
2008. november 25., 13:22
A V4-ek külügyminiszterei varsói találkozójukon számos uniós témával kapcsolatban egyeztettek. Az országok támogatásukról biztosították a visegrádiak közül januárban debütáló cseh elnökséget, valamint az unió klímavédelmi csomagjával kapcsolatban is tárgyaltak.

Viszonylag rövid időn belül három visegrádi ország is ellátja az elnöki tisztséget (2009 januárjától Csehország, majd 2011 első felében Magyarország, majd közvetlenül utána Lengyelország), ezért lényeges közöttük a koordináció a fontosnak ítélt témákban. A visegrádiak a cseh EU-elnökséget mindenképpen támogatják, annak sikere minden új EU-tagország és a visegrádiak szempontjából is fontos - hangsúlyozta Göncz Kinga.

A Magyarországot képviselő külügyminiszter elmondta: a V4 miniszterei a balti országok, valamint még néhány más állam képviselőivel kiegészülve megerősítették: együttműködnek a tervezett európai uniós energia- és klímacsomaggal kapcsolatban. Az érintett országok azt szeretnék, hogy a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó kvóták kiosztása során kompenzációt kapjanak annak fejében, hogy 1990 és 2005 között jelentős mértékben csökkent náluk a szén-dioxid-kibocsátás.

A klímacsomag - mely körül még mindig nagyon sok a nyitott kérdés - uniós szinten a decemberi EU-csúcson kerül majd szóba.

(euvonal)